Az írások tanúsága
"Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem." (Jn 5,31–47)
Az ószövetség messiási próféciái Jézus Krisztusban teljesedtek be.
Növeld hitünket Uram és tégy készségessé a szolgálatra! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Szűzanya rendkívüli üzenete Medjugorjéból
Ivánnak 2024. október 24-én: "Ma, amikor nagy szeretettel tekintek rátok, arra hívlak benneteket, hogy nyissátok meg szíveteket arra a mérhetetlen kegyelemre, amelyet Isten kínál nektek. Ti a különleges kegyelem idejében éltek, egy olyan időben, amikor a Mennyország közeledik a Földhöz a köztetek lévő jelenlétem által. Mégis oly sok szív marad zárva, a világ figyelmének elterelésével, félelem és zavarodottság terhével. Gyermekeim, ismét arra kérlek benneteket, hogy hozzatok határozott döntést Isten mellett. Nélküle nem találhatjátok meg az igazi békességet.
A Pápai Ház szónoka: Szeretett gyermekek vagyunk, a mennyország állampolgárai
Március 14-én ért véget a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlata, amit Ferenc pápa a római Gemelli-klinikán videokapcsolaton keresztül követett. A pénteki, utolsó elmélkedésében Roberto Pasolini kapucinus szerzetes, a Pápai Ház szónoka arról az átalakulásról beszélt, mely minden fájdalmat, örömöt átlényegít, és már a jelenben megízlelteti velünk az örök élet csodálatos ajándékát.
Világvégék egymás után
Egy ismer?söm mesélte, hogy közeli rokona, miután elolvasta a maya naptár 2012-es világvégére vonatkozó jóslatát (könyvét), azóta másról sem tud beszélni csak arról, hogyan lehet ezt túlélni. A válasz persze egyszer?: sehogy. Az atomháború el?l bunkerba lehet menekülni, az árvíz el?l hegytet?re – de a világvége el?l? Hát az el?l sehová se lehet menekülni, mert ha lesz világvége, akkor abból nem marad ki semmi. A legegyszer?bb válasz a 2012-es világvégére: err?l majd 2013. január 1-én újra beszélgetünk…
Nagyböjt 25. - Mária értelmes hitéről
Nagyböjti elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 25 nap, szerda, március 25. Beszél: Sipos Gyula
Megmentőnk
"Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre." (Jn 5,17–30)
Meghallgatni és megtenni amit Jézus mond - ez a biztos út a mennybe.
Köszönöm Uram, hogy megmentettél minket és meg is tartasz minket a hozzád vezető úton! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Vasárnaptól téli időszámítás
Október 27-én, vasárnap hajnalban 3 órakor 2 órára állítjuk át az órát, így egy órával többet alhatunk... A téli időszámítás 2024. október 27. vasárnaptól – 2025. március 30., vasárnapig tart.
Három idézet...
Az első idézet Jézus szavai az evangéliumból, amit minden katolikus templomban felolvastak március 15-én. A második idézet Orbán Viktor magyar miniszterelnök március 15-i beszédéből, a harmadik pedig Martin Niemöller szavai, aki a német hitvalló egyház lelkésze, volt, ezért a nácik Dachauba zárták...
Nagyböjt 24. - Akarsz-e meggyógyulni?
Nagyböjti elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 24 nap, kedd, március 24. Beszél: Sipos Gyula
Háború
Szombaton busszal mentünk a szegedi országos karizmatikus találkozóra. Az els? busz rögtön induláskor lerobbant, várni kellett a következ?re, így egy órás késéssel indultunk – de megértéssel és türelemmel vártunk. A buszsof?rrel beszélgettem, aki elmondta, hogy milyen szokatlan volt neki ez a türelem, mert ha másokat visz, a legkisebb problémánál is már kezd?dik a zúgolódás. Végül elmesélt egy horror-történetet is, amikor egy fradi-szurkoló csapatot vitt külföldre, egy foci-mérk?zésre.
Kegyelem és figyelmeztetés
"Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!" (Jn 5,1–16)
Vigyázzunk, nehogy Isten kegyelmeivel visszaélve még rosszabb helyzetbe kerüljünk, mint voltunk...
Tisztíts meg Uram és tiszta leszek, hogy mindig hozzád tartozhassam! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
