Önismeretünk hiányosságai miatt
„Életedet adod értem? Bizony bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” (Jn 13,21–33.36–38)
Hiányos az önismeretünk, ezért bukunk el annyiszor.
Drága Istenünk, vezess minket az önismeret és Isten-ismeret útján előre és adj erőt, hogy ki tudjunk tartani melletted! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
TÉRdeplő rózsafüzér a Szent István-bazilika előtti téren - röviden

Kilencedszer tartották meg a budapesti Szent István-bazilika előtti téren a férfiak hónapról hónapra meghirdetett elsőszombati TÉRdeplő rózsafüzér imáját a békéért, a kiengesztelődésért és a megfogant életekért november 2-án, halottak napján, a Szívek Szövetsége Missziója Krisztusban szervezésében. (Fotó: Merényi Zita, Magyar Kurir)
Ferenc pápa a demokráciáról
"A demokrácia nem valamiféle távszavazás, és nem is holmi szupermarket. Ismét meg kell tanulnunk kreatívan gondolkodni a valódi részvétel formáiról, melynek köze sincs a politikai személyeskedéshez vagy a soros jelölt bálványimádásához, hiszen végső soron épp ez vezet tartózkodáshoz.
Habarcs
Jézus azt mondja, boldog az az ember, aki sziklára építi a házát és bolond az, aki homokra – mert jön a vihar, az árvíz és összedől a ház. Maradjunk az egyszerű képnél: jön Jézus, megszemléli életünk épületét és azt mondja: édes gyermekem, itt még sok a homok… mire mi azt válaszoljuk: Uram, nem homok az, hanem habarcs! Ez tartja össze a házunkat!
Nagyböjt 34. - Miért nem kérdezik meg Tőle?
Nagyböjti elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 34. nap, szombat, április 4. Beszél: Sipos Gyula
Még halálával is tanúskodott
"A százados, aki ott állt Jézus előtt, és látta, hogyan lehelte ki a lelkét, így szólt: Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” (Mk 14,1–15,47)
Jézus élete minden percével bizonyította, hogy Ő az Isten Fia.
Uram, add meg nekünk is a jó halál kegyelmét, és az örök életet veled! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Animációs film készül Rejtő Jenő könyvéből - röviden
„Mi szó szerint próbáljuk megvalósítani képileg Rejtő szövegét. Nálunk Piszkos Frednek nem tülökorra van, hanem sasorra, és a szakálla sem csimbókokban lóg, hanem hegyes kecskeszakáll. A rejtői hősök és helyszínek nem változnak, nemzetköziek, és a rejtői varázslatot és sztorit is tiszteletben tartjuk” – mondta Varsányi Ferenc rendező. A "Piszkos Fred a kapitány" munkálatai előre láthatóan még két és fél évig tartanak...
Jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése Magyarországon
A Központi Statisztikai Hivatal közzé tette a jövedelmi tizedekre lebontott kereseti adatokat, amiből kiderült, hogy a dolgozók 66,5 százalékának alacsonyabb volt a fizetése, mint a bruttó átlagkereset. A GKI kutatóintézet pedig azt számolta ki, hogy a kereseti tizedek között hogyan oszlik meg a teljes keresettömeg, vagyis az összes alkalmazásban álló, teljes és részmunkaidőben dolgozó béréből mennyi esik a legjobban és a legrosszabbul kereső dolgozókra: a teljes állásban dolgozók felső 10 százalékára a keresettömeg a nagyobb része jut, mint az alsó 50 százalékra.
Krisztus győzelmes keresztútja
Krisztus győzelmes keresztútja - ahogy talán még sohasem gondoltad végig. Most úgy elmélkedjük végig az állomásokat, hogy megérthessük, hogyan győzött a Fiú, és bukott el végleg a sátán - s közben mi is győzelemről győzelemre, kegyelemről kegyelemre lépkedjünk előre.
Kép és szöveg: Sípos (S) Gyula
ui.: A szöveg olvasható a Jézus Krisztus élete, illetve A rózsafüzér 20 titka és a gyógyító kilenced című könyvünkben. Kérhető a címeinken…
Eljövetel
Vagy más szóval, amit szintén az Egyház használ: Úrjövet. Advent ideje, amikor Jézus Krisztus eljövetelére várakozunk. Második eljövetelére. Igaz, hogy ma már, kétezer évnyi várakozás után inkább lebeszélni akarnak minket erről a várakozásról. Van ebben jogosság, kétezer év mégiscsak hosszú idő – de mégis téves törekvés, bármennyi teológiai, pszichológiai érvet is sorakoztatnak fel mellette.
Egybegyűjteni Isten szétszóródott gyermekeit
"Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit." (Jn 11,45–57)
Jézus pedig Jó Pásztorként azóta is keres minket...
Köszönöm Uram, hogy megkerestél, megtaláltál és országod polgárává tettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
