Új szúnyoggyérítési technikát fejlesztettek ki magyar kutatók
Új hordozóanyagot fejlesztettek ki a biológiai szúnyoggyérítéshez magyar kutatók – derül ki a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) közleményéből. A találmány amellett, hogy az eddigieknél jóval hatékonyabb, még környezetbarát is.
Az együttélés árt a felnőtteknek, gyermekeknek és a társadalomnak
Két új szociológiai tanulmány jelent meg a közelmúltban az együttélésről, mindkettő azt igazolja, hogy a pároknak miért inkább a házasság mellett kellene dönteniük. A spanyol nyelvű, globális kitekintésű portál, a Religión en libertad összefoglalta a két tanulmány legfontosabb üzeneteit.
A legkisebb rossz választása
Többször elsütöttem már ezt a mondatot különböző helyzetekben, legutóbb egy kommentben a választásokkal kapcsolatban, most így: szavazz a legkisebb rosszra. Nem új dolog ez, már Jézusnak is csak ez volt lehetséges – talán nézzünk szembe önmagunkkal és rovancsoljunk.
Adventi igemagyarázat, 1. nap - Legyetek tehát éberek...
Adventi elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 1. nap, november 29. advent első vasárnapja. Beszél: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005
Az Igazság Lelke segít
"Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra." (Jn 16,12–15)
Isten Igazsága segít eligazodni evilág útvesztőjében.
Segíts Uram, hogy a mi kis emberi igazságaink helyett az Igazságot tudjuk megélni és megvalósítani életünkben, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Hit, remény, szeretet - a három előadás videói
Hit, remény, szeretet - a három előadás videói itt megnézhetők:
A hitről: https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/21855-harom-eloadas-az-isteni-erenyekrol-3-1-a-hitrol
A reményről: https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/21896-harom-eloadas-az-isteni-erenyekrol-3-2-a-remenyrol
A szeretetről: https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/21936-harom-eloadas-az-isteni-erenyekrol-3-3-a-szeretetrol
Megszakad a szív – A donyecki püspök a kilenc gyermek életét követelő rakétatámadásról

Az április 4-én, pénteken Krivij Rih városát érő rakétatámadás halálos áldozatainak száma húszra emelkedett. Kilenc gyermek volt köztük, akik egy játszótéren játszottak. Az AgenSIR olasz katolikus hírügynökség telefonon érte el a helyi görögkatolikus főpásztort, Makszim Rjabuha donyecki püspököt.
Bizonyos esetekben már nem megrontás a megrontás (a törvény szerint)
A törvény is igazodott ahhoz a tényhez, hogy egyre többen vesztik el általános iskolás korukban a szüzességüket. A július elsején hatályba lépett új büntető törvénykönyv megkegyelmezett azoknak a 14–18 éveseknek, akik lefekszenek 12 évesnél idősebb, de még a 14. szülinapjuk előtt álló barátnőjükkel vagy barátjukkal: most már nem ítélhetik őket börtönbüntetésre megrontásért.
Az isteni erényekről 3/3 - a szeretetről
A három részes előadás-sorozat - a hitről, reményről és szeretetről -, harmadik része, a kijárási tilalom miatt az interneten keresztül, a szeretetről. Előadó: Sipos Gyula Ha tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005 Kapcsolat: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Mária hite
Sokan élnek úgy, hogy azt gondolják ők hívő keresztények. Hitük azonban olyan, mint Zakariásé. Megtanulták, hogy van Isten, azt is tudják esetleg, hogy Ő jelen van a szentségekben. Igyekeznek betartani a törvényeit, erkölcsös életet élő, jó emberek. De ismerjük el, egy buddhista, muzulmán, vagy akár ateista ember élhet erkölcsös életet – legalábbis, amit mi látunk belőle. Valóban ez lenne a hit teljessége?
Jézus elküldte a Vigasztalót
"Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek." (Jn 16,5–11)
A Szentlélek pedig eljött, hogy mindenre megtanítson minket...
Jöjj Szentlélek Úristen és újítsd meg a Föld színét! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
