Egy botrányos, csodálatos ember
Jaj, hogy ki nem állhatták sokan! Botrányosan viselkedett, pápa létére megcsókolta a Koránt, elment a római zsinagógába, állandóan bocsánatot kért mindenkitől az egyház bűneiért… Egyszer egy haldokló idős zsidó férfi azt kérte tőle, hogy részt vehessen a reggeli szentmiséjén. Nemcsak megengedte neki, de felkínálta neki a szentáldozás lehetőségét is és a haldokló élt vele. Utána a pápa titkára felelősségre is vonta, hogyan mert áldozni – de Isten másképp gondolkodott, mert meggyógyította a férfit!
II. János Pál pápa, a lehetetlenségeket lehetségessé tévő szent, a remény embere.
Pokol, tisztítótűz, mennyország - a Szeretetláng lelki napló alapján
Elhangzott a törökbálinti Szeretetláng kápolna és közösségi házban a 2020. novemberi lelki napon. Előadó: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel.: 06-30/33-88-245 A kápolna működését és missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005
Urunk menybemenetele
"Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot." (Mk 16,15–20)
Isten Fia eljött értünk, meghalt értünk, feltámadt a halálból és felment a mennybe, hogy elküldje Szentlelkét nekünk...
Köszönöm Uram, hogy megmentettél, és Országod polgárává tettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Emelkedett a népességfogyás üteme
A KSH friss adatközlése szerint 6618 gyermek született októberben Magyarországon, miközben 10 836 fő elhunyt ugyanebben az időszakban. A születések száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest 487-tel (6,9 százalékkal), a halálozások száma 141-gyel (1,3 százalékkal) csökkent. A természetes fogyás a 2023. októberi 3872-vel szemben 4218 fő volt.
„A fájdalmak férfia” – a torinói lepel bizonyítékai
A római San Giovanni Battista dei Fiorentini bazilikában március 10-én kiállítás nyílt a torinói lepelről, amely a leghíresebb akheiropoiéton (nem emberi kéz által alkotott ereklye). José Enrique Oyarzún Tapia professzor, Emanuela Marinelli professzor, majd Rafael Pascual professzor ismertették a felbecsülhetetlen értékű torinói ereklye rendkívüli tulajdonságait, majd a legrégebb óta tartó vitát, a torinói lepel hitelességének kérdését állították az előadás középpontjába:
Már megint a legboldogtalanabb ország - de miért?
Szinte már meg sem lepődünk, hogy ha egy felmérés megint minket hoz ki a legboldogtalanabbnak. Egy 0–10-es skálán 4,7 pontra értékelik átlagosan a magyarok, mennyire elégedettek az életükkel. Ez az érték az OECD-országok között a legalacsonyabb, rosszabb annál is, ahogy a görögök érzik magukat (írja a portfolio.hu).
Mennyország Nagykövetség
Elábrándozhatunk rajta, milyen jó lenne, ha Isten királyságának, a mennyek országának is lennének olyan nagykövetségei, mint a földi államoknak a többi ország területén. Területi sérthetetlenséget élveznének, a nagykövet és munkatársai képviselnék Isten akaratát és terveit a baráti vagy ellenséges ország területén… aztán rájönnék: de hiszen létezik Isten országának nagykövetsége és annak mi is munkatársai vagyunk! (Habár nem fizetett alkalmazottai, hacsak a „vatikáni valutát” ide nem számítjuk.)
Adventi igemagyarázat, 4. nap - Jézusnak megesik a szíve...
Adventi elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 4. nap, december 2. szerda. Beszél: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005
Egy békemegállapodásról - röviden
1984. november 29-én Chile és Argentína mérföldkőnek számító Béke és Barátság Szerződést írt alá, amely véget vetett a Beagle-csatorna kapcsán régóta húzódó határvitának. A dél-amerikai szubkontinensen a kapcsolatok stabilizálását elősegítő szerződés megkötését a Szentszék segítette elő, a konfliktusban levő felek közötti közvetítésben Szent II. János Pál pápának döntő szerepe volt.
Bármit és mindent, a legtöbbet...
"Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek." (Jn 16,23b–28)
Bármit és mindent, a legtöbbet, Istent magát...
Mennyei Atyánk, kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, hogy ajándékozz meg minket önmagaddal és tölts el minket egészen Szentlelkeddel! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa katekézise: Akkor vagyunk igazán boldogok, amikor ingyenesen szeretnek bennünket
Április 9-án délelőtt lábadozása miatt a Szentatya nem tudta megtartani a szokásos szerdai általános kihallgatást, a Szentszék viszont közzétette az erre az alkalomra készített katekézisének szövegét. Ez folytatása a Jézus Krisztusról, a mi reménységünkről szóló jubileumi katekézissorozatnak. Ezekben a hetekben a katekézisek Jézus találkozásait veszik sorra. A mai, negyedik beszéd témája: A gazdag ember. Jézus rászegezte a szemét (Mk 10,21). Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
