Ferenc pápa a Szent Péter téren üdvözölte a híveket
Ferenc pápa meglepetést okozott a Szent Péter téren április 13-án, a virágvasárnapi szentmise végén. A templom előtt kialakított térről üdvözölte a híveket, majd mintegy tíz percen át köztük maradt. A szentmisén Ferenc pápa homíliáját Leonardo Sandri bíboros olvasta fel. Az alábbiakban a Szentatya által készített és Sandri bíboros által felolvasott teljes homília fordítását közreadjuk.
Jézus neve a támadások középpontjában?
"Mai társadalmunkban egyetlen szó sem képes olyan dühöt kiváltani, mint Jézus neve. Az Egyesült Államokban tilos az érettségi és egyéb iskolai ceremóniákon kimondani, a hadsereg káplánjai nem használhatják imáik során, az iskolák vezetősége pedig mindent megtesz, hogy a keresztény megnyilvánulások írmagját is kiirtsa intézményeikből...
Zenekar a tetőn
Vasárnap délután Százhalombattán tartottunk missziós összejövetelt a Szent István Templomban. Amikor megérkeztünk feltűnt, hogy az előtte lévő hatalmas téren milyen hangos zene szól. Aztán kiderült, hogy a téren álló egyik hatalmas épület (művelődési ház) tetején vasárnaponként a Hit Gyülekezete helyi csoportjának zenekara nyomul teljes gőzzel, a tér felé fordított hangszórókkal.
A templomi zenekar egyik tagja azt mondta, milyen jól csinálják, így kell ezt, ezért is érnek el sokakat. Én meg pont az ellenkezőjét gondolom – és nem csak azért, mert a tetőn a zenészeken kívül nemigen láttam senkit -, hanem egészen más okokból.
Adventi igemagyarázat 10. nap - Isten legmélyebb titkainak kinyilatkoztatása
Adventi elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 10. nap, december 8. kedd. Beszél: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005
Isten legnagyobb ajándéka
"E szavak után Jézus rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket!" (Jn 20,19–23)
Isten legnagyobb ajándéka, hogy osztozzunk az életében: a Szentlélek.
Jöjj Szentlélek Úristen áraszd reánk kegyesen mennyből fényességedet... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ingyen nézhető magyar filmek január 6-ig
A Nemzeti Filmintézet (NFI) több száz magyar filmet és animációs filmet tesz ingyenesen nézhetővé az ünnepek alatt egészen január 6-ig. Az alkotások az NFI streamingszolgáltatásán keresztül tekinthetők meg, egészen a filmkészítés hőskorától a kilencvenes-kétezres évek kultklasszikus filmjeiig.
Átlagnyugdíj, és a mi mögötte van
242 ezer forintra nőtt az öregségi nyugdíj átlaga januárban, ám az érintettek mintegy 60 százaléka az átlag alatti ellátásban részesül, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A nyugdíjasok jelentős része (nagyjából négyszázezren a kétmillióból, vagyis az ötödük) 160 és 200 ezer forint közötti ellátást kap, a tipikus nyugdíj tehát nagyjából ebbe a tartományba esik.
A szív nélküli apáca rejtélye a szegedi Fekete házban
Sok titok övezi az 1994-ben Vácott megtalált múmiák múltját: több személy kilétét, halálának körülményeit máig nem ismerjük pontosan. A Fekete ház augusztus 15-én megnyíló kiállításának egyik legrejtélyesebb kérdése, hogy miért vághatták ki a szintén a Fehérek templomában megtalált apáca szívét.
Titkos felvétel a Mikulásról az iskolában
A felvétel Törökbálinton készült, a Zimándy Ignác Általános Iskolában, 2020-ban... :-)
Lélek nélkül nem lehet
A Szentlélek nélkül nincs élet. A teremtéskor „Isten lelke lebegett a vizek felett”, hogy a halott anyagot életre keltse. Szűz Máriára Isten Lelke szállt le, így fogant meg a szívében és méhében a Fiú, a Megváltó Jézus, aki aztán a Lélek által növekedett bölcsességben és szeretetben Isten és az emberek előtt. Nyilvános működése elkezdésekor megint csak a Szentlélek kente fel a Messiást erővel és hatalommal, hogy körüljárva mindenkivel jót tegyen.
Jézus cselekedett és cselekszik ma is
"Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene." (Jn 21,20–25)
Jézus ma is cselekszik az érdekünkben...
Drága Jézus kérünk, küldd el Szentlelkedet, hogy életünk a Te dicsőségedre és az emberek javára váljon! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
