Zenekar a tetőn
Vasárnap délután Százhalombattán tartottunk missziós összejövetelt a Szent István Templomban. Amikor megérkeztünk feltűnt, hogy az előtte lévő hatalmas téren milyen hangos zene szól. Aztán kiderült, hogy a téren álló egyik hatalmas épület (művelődési ház) tetején vasárnaponként a Hit Gyülekezete helyi csoportjának zenekara nyomul teljes gőzzel, a tér felé fordított hangszórókkal.
A templomi zenekar egyik tagja azt mondta, milyen jól csinálják, így kell ezt, ezért is érnek el sokakat. Én meg pont az ellenkezőjét gondolom – és nem csak azért, mert a tetőn a zenészeken kívül nemigen láttam senkit -, hanem egészen más okokból.
Persze én egyébként is eléggé csendpárti vagyok, itthon se szól a rádió (kivéve ha mosogatok vagy ételt készítek, ilyenkor meghallgatom közben a híreket), inkább a könyv, a nyugalom és a béke. De nem vagyok szemellenzős, sokszor jó dolog, ha szól a zene, a mi összejöveteleinken is van dicsőítés (itt is volt és nagyon jól zenéltek a „mi fiaink”), egy lakodalom is nehezen képzelhető el „muzsikaszó nélkül” (de a „nem élhetek”-et már nem tenném elé), a szép és jó zene nagyszerű dolog testnek és léleknek egyaránt.
Amikor azonban a zenét a leuralás eszközeként használják, akkor visszariadok. A manipuláció, a befolyásolás csodálatosan hatékony eszköze ugyanis a zene, főleg a ma divatos, erős basszusokkal és lüktető dobokkal feltuningolt változata. (Van ebben valami éretlenség is. Emlékszem, hogy tizenévesen én is nyitott ablak mellett bömböltettem az AC/DC-t, hadd tudják meg az „öregek”, mi az igazi! Csak hát azóta felnőttem…)
A Hit gyülekezete tipikus példája annak, hogyan lehet modern eszközökkel, pszichés technikákat alkalmazva meggyőzni és megtartani a híveket – de hogy ennek mennyi köze van Krisztushoz, az már kérdéses. Félreértés ne essék, én egy pillanatig sem vitatom, hogy náluk is vannak valóban Jézus Krisztushoz tartozó, Istent szerető és buzgó emberek – csak amit mellé még megkapnak, az függőségbe kényszerítheti és eltorzíthatja őket. (Természetesen ez nem csak rájuk igaz, lehetnek ilyen katolikus egyházközségek is és éppenséggel a politikai pártok sem különben a Deákné vásznánál. A hatalom, a pénz és a siker ígérete és igézete nagy csábító erő!
Egyszer egy kis szabad-keresztény gyülekezet vezetője elmesélte, hogyan szakította ketté közösségüket a hitgyüli. Barátságosan invitálták őket, jöjjenek el hozzájuk, nézzék meg őket, jó lesz tapasztalatnak. Aztán a megjelenteknek azt mondták, oda járjatok, ahol „nagyobb a kegyelem” – és persze hol lenne nagyobb, ha nem ott, ahol alkalmanként akár több ezer ember is együtt énekel, jó hangos, fiatalos zenére, ahol mindenki jól öltözött és mosolyog és ahol a bővölködés teológiáját mint krisztusi igazságot kapják az arcukba, szívükbe? Ki ne akarna ilyen közösséghez tartozni? És ha már ott vagy, akkor ne is menj máshová, mert ez itt az üdvösség egyedüli helye (bizony, más felekezethez tartozóval nem is lehetsz közeli kapcsolatban, még a házasságod is fel kell bontanod – ez megtörtént egy ismerősömnél, azért merem leírni), mert itt áldás alatt vagy, de ha elmégy akkor átok alá kerülsz, mert ide fizeted a tizedet, az ajándékokat és ha már egyszer betetted a pénzt, szeretnél valamit viszont is látni, hiszen lám, a többiek is…
Jézus Krisztus tanítása a nyolc boldogságról már nem kerül szóba. Helyette a hatalom, a győzelem ígérete, evangéliuma – azaz a vágyakon és érzéseken keresztül gyakorolt leuralás csodálatos gépezete, élén a főpásztorral, hiszen ő legnagyobb „szolgálati ajándék”, aki tévedhetetlen bizonyossággal (ámbár némileg nyökögve) hirdeti ki az épp aktuális igazságot.
Ezzel nem lehet, de nem is szabad versenyezni.
Igaz, mi is szeretnénk sok emberhez eljuttatni az Örömhírt. Igen, szeretnénk sok – ámbár emberi léptékű – közösséget. És igen, nincs bajunk az időnkénti nagy koncertekkel sem. De nem szeretnénk megagyülekezetet építeni – hanem inkább Isten országát. Ha meg mégis „megagyülekezet”, hát itt van nekünk a katolikus egyház, épp elég nagy ez nekünk! Lehet, hogy sem pénzt (csak önkéntes munkát), sem karriert nem kínál nekünk, viszont nem is a Nagy Testvért - még csak nem is a bíborost vagy pápát -, hanem Jézus Krisztust adja nekünk (bár lehet, hogy néhány egyházi vezetőben nálunk is lenne készség a helycserére).
Ahogy Keresztelő János mondta, Jézus Krisztusra utalva: neki növekednie kell, nekem pedig kisebbedni. Ha pedig Krisztus növekszik bennünk és közöttünk, akkor jó úton járunk…
Sípos (S) Gyula (honlap: www.szeretetfoldje.hu)
Hozzászólások
Az ilyen megengedések szükségtelenek és károsak, amiért elsősorban a közös politikai rend képviselői teljesen felelősek. Nem akarok csúnyát írni, de valószínűnek tartom, hogy megvették a tető használatát a hangoskodók.
Van amiért szégyenkezhet az ember, elsősorban olyan esetek miatt, amikor elmulasztotta megcselekedni a szükségest akár a saját, akár a közössége érdekében. Természetesen értve ide a családot is, mint a legszorosabb, az élet közvetlen szolgálatára rendelt közösséget.
Én ezeket a cikkedben említett megjelenéseket szégyentelennek tartom.
Nagyon kívánom, hogy az urak és hölgyek, akik ott működnek, vegyék a bátorságot, és álljanak elő gondolkodó emberek előtt is párbeszédre meggondolásokra és biztosan tudom, azonnal el fog fogyni a nagy lendület, a vélt okosság és erő, mert a Fölséges Isten elküldte Szent Lelkét mindazoknak, akik keresik és alázatban vágyakoznak utána és hűségesek , kitartóak a jóban.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.