Nobilis Márió: Közös otthonunkért
Az alábbiakban Nobilis Márió plébániai kormányzó, főiskolai oktató, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület alelnöke megemlékezését olvashatják Ferenc pápáról:
Vérontás a Közel-Keleten: határozott stratégiára lenne szükség a keresztények védelmében
Az üldözött keresztényeknek segítséget nyújtó, hatvan országban működő Nyitott kapuk nevű szervezet jelentése szerint hetvenhárom templomot, kolostort ért támadás Egyiptomban, és huszonkét olyan épületet, amelyben egyházi intézmény (árvaház, iskola, könyvtár) működött.
Isteni paradoxonok
Isten mindenható – és megölhető. Egyetlen Isten, mégis háromszemélyű. Jézus Krisztus tökéletesen Isten – és ugyanakkor tökéletesen ember. A kegyelem ingyenes – és mégis vérrel, verejtékkel kell küzdeni, hogy a keskeny úton maradjunk. (Mint tudjuk, a széles út a pokolba visz.) Életünk örök – és mégis meghalunk…
Voice of Spirit: Táruljatok fel örök kapuk
A Voice of Spirit zenekar "Táruljatok fel örök kapuk" című száma. Zene és szöveg: Szakály László. A kép Sípos (S) Gyula alkotása (Jákob létrája).
Isten létmódja
"Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket: Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa." (Mt 5,1–12)
A "nyolc boldogság" Isten létmódja, nekünk is ezt a lelkületet kell elsajátítanunk.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Háborús hírek + ima a békéért
Békefenntartók Ukrajnába; Mire törekszik Putyin; Ferenc pápa egyeztetett a békéről; Jön az ukrán tél, nagy a baj; Több mint 2000 ukrán katona került kórházba vegyi mérgezéssel... hírek + ima a békéért:
Ferenc pápa egy fillér fizetést sem vett fel, nincstelenül távozott...
Ferenc pápa húsvéthétfőn bekövetkezett halála után valószínűleg nem lesz szükség hosszas hagyatéki eljárásra, ugyanis a 226. katolikus egyházfőnek gyakorlatilag nem volt vagyona. Bár havi 32 ezer dolláros fizetésre volt jogosult, ő ezt a pénzt, elődeivel ellentétben, sohasem vette fel, hanem jótékony célra fordította. Egész életében tartotta magát jezsuita elveihez.
A tévé hatása a kisgyerekekre
Azokat a gyerekeket, akik túl sokat ülnek a tévé előtt, az iskolában többször csúfolják, és tanulási nehézségek is sokkal gyakrabban lépnek fel náluk – állapította meg egy kanadai kutatócsoport. Az ajánlott tévézési idő felett minden egyes óra komoly negatív hatásokkal jár.
Élő adás a szobából 40.: Amikor Isten megszólal - két tanúságtétel
A tanúságtételek és rövid tanítás után imádkozunk mindenkiért... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Egy tragikus halál tanulságai
Tragikus hirtelenséggel hunyt el, két általános iskolás gyereket és egy gyászoló férjet hagyva maga után. Keresztény volt, kedves és jószívű, sokan imádkoztak a gyógyulásért. Halála több kérdést is felvet, amivel szembesülnünk kell: Valóban ez volt az Isten akarata? Van-e nekünk felelősségünk a halálában? Mire figyelmeztet ez minket?
A megátalkodottság bűne, a Szentlélek elleni bűn
"Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös, bűn terheli." (Mk 3,20–35)
Amikor világosan megértjük, hogy a dolog Istentől van és mégis ellene mondunk...
A Szentlélek elleni bűnöktől óvj meg Ura, minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
