Egyszerűen jót tenni
Néhány egyszerű tanács, amivel nagyon sokat segíthetsz embertársaidon – de önmagadon is -, és ami biztos kedves Isten előtt:
- Menj el véradásra és adj vért. Fiam műtéte előtt szóltak, hogy menjünk el vért adni és másoknak is szóljunk, mert kevés a vér. Természetesen elmentünk – én amúgy is rendszeres véradó vagyok -, de közben arra gondoltam, milyen ügyes propaganda, így veszik rá az embereket a véradásra… Milyen szomorú, hogy rögtön a bizalmatlanság, a trükközés jut az eszembe! Aztán amikor hallottam, hogy egy közeli ismerősöm komoly, talán életmentő műtétét is el kellett halasztani vérhiány miatt, akkor elszégyelltem magam.
Ha jót akarsz tenni, adj vért! Milyen könnyen mondjuk – Istennek, szeretteinknek -, bármit megteszek érted! Akkor rajta! Jézus Krisztus az összes vérét elfolyatta értünk, néhány decit mi is adhatunk másoknak…
- Beszélgess! Ennél mi sem könnyebb – gondolhatnánk, ha nem tapasztalatnánk, hogy olykor milyen nehéz nekünk beszélgetni! Látom a fiatal párokat, akik ülnek egymás mellett egy padkán, és egymásra sem nézve a mobilt pötyögtetik. Látom a gyerekeket az osztályban, akik szinte csak veszekedve tudnak egymáshoz szólni (mint a rossz tévésorozatokban). Látom a házaspárokat ugyanígy – szeretnének beszélgetni, de már csak a kötözködés nyelvét ismerik… Ha jót akarsz tenni, tanulj meg szóba állni a másikkal! Érdeklődni iránta, meghallgatni őt, válaszolni a kérdéseire – a beszélgetés a Szeretet ajándéka! Hogy mivé züllött, azt már Bábel példája megmutatta (az összezavart nyelvek felfedték, hogy a kommunikációban már nincs összetartás, szeretet, közösség) – de nekünk nem kell Babilonban élnünk!
- Házasodj! Látom, hogy a fiatal generáció nem mer házasodni. Minek is tenné, amikor anélkül is mindent lehet? Otthon főznek rá, mosnak rá, a párjával meg azt csinál, amit akar... Talán fél is az elköteleződéstől és a felelősségvállalástól, a jó szülők meg még óvják is, el ne kapkodja az a szegény gyerek, nehogy úgy járjon, mint… mint „mi”, mint a szomszéd, mint a fél rokonság. Így csak növel a bajt, hiszen pont azt teszi, amitől megóvni szeretné gyermekét: hozzászoktatja a felelőtlenséghez és az önzéshez. Aztán telik az idő, egyszer csak a harminc-negyven közötti óriáscsecemő értetlenül körülnéz: miért nem sikerült nekem az élet? (Keresztény változat: miért nem segít az Isten, hogy megházasodjak?) Amikor dönthetett volna, nem döntött, most meg már nincs miről dönteni…
- Vállalj gyermekeket! És vállalj unokákat! Nincs szomorúbb annál, amikor a reménybeli nagyszülő beszéli le a gyerekét az első, avagy újabb baba vállalásáról! Jönnek a közhelyek: először legyen, lakás, legyen munka, legyen kocsi, először még éljetek egy kicsit… hát ki meri azt mondani, hogy a gyerek vállalása halál? Épp ellenkezőleg! A gyermekek, unokák töltik meg élettel a mindennapokat! Igaz, hogy ebben az életben van nehézség, fájdalom, küzdelem is az öröm, és szeretet mellett – és ki mondta, hogy az életben nem lehetnek nehézségek? Akarsz jót tenni a gyermekeddel? Akkor biztasd őket, hogy vállalják a gyermekáldást! Akarsz jót tenni a hazáddal? Akkor vállalj gyermekeket, vállalj unokákat! (Egy olyan elöregedő, kiürülő országban ez egyébként is elsőrendű fontosságú lenne…)
- Adj az idődből, a tehetségedből, az anyagi és lelki javaidból a másik embernek. Ha tudsz, akkor adj munkát neki. Vagy dolgozz neki. Vásárolj be, támogasd pénzzel, vagy legalább egy kis beszélgetéssel. Szegény embernek lenni nagyon magányos „mesterség”. Elutasítottnak lenni, akit kikerül a környezete, pokoli állapot. Én, te, mi legalább egy kis enyhülést vihetünk az életükbe. Lehet, hogy ez nem nagy segítség, lehet, hogy nem old meg semmit – de nélküle mi marad?
Megteheted, hogy nem adsz vért. Nem adsz életet - nem beszélgetsz, nem házasodsz, nem segítesz, ha pedig neked valami bajod lesz, azt úgyis megoldod. Van biztosításod, pénzed, megfizeted. Csakhogy van, ami megfizethetetlen – mit fogsz tenni, amikor a végén meg kell fizetni mindenért?
Sípos (S) Gyula (honlap: www.szeretetfoldje.hu)
