Református és bencés szerzetes
Olyan, mint a denevér: repül, mégsem madár - a találó hasonlattal saját magát jellemzi Toókos Péter, pontosabban János testvér. Hogy lehet egy református teológushallgató bencés szerzetes? Mi vonzotta e felé az életpálya felé egy református gimnázium egykori vallástanárát? Hogyan zajlik az élet egy mai monostorban? Többek között erről kérdeztük az első református szerzetest.
Szemben
„A próféta feladata: szembeszállni a királlyal, és még inkább, a történelemmel” – írja Martin Buber. II. János Pál pápa pedig úgy jellemezte Illés prófétát, mint aki „szót emelt a népért, bátran hirdette Isten akaratát, védte Isten jogait és a szegényeket a világ hatalmasai ellen.” Jézus Krisztus – a botlás köve -, botrányt botrányra halmoz… A helyzet ma sem változott, a prófétai tettek ma is botrányt okoznak.
M. Dvorszky Eszter kiállításának megnyitója
Törökbálint, Szeretetláng közösségi ház, 2022. március 8. A kiállítást megnyitotta: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
A mérték és a mérce
"Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak." (Lk 6,27–38)
Mert amilyen mértékkel mi mérünk, olyannal mér nekünk Isten...
Segíts Uram, hogy nagylelkű és szeretetteli életet tudjunk élni, a Te dicsőségedre és az emberek javára! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Székesfehérvári Egyházmegye karizmatikus közösségeinek XXVI. találkozója

A Székesfehérvári Egyházmegye karizmatikus közösségeinek XXVI. találkozója 2025. május 1-én, Százhalombattán, a Szent István templomban. Mottó: "Tegyétek, amit mond!" (Jn 2,5) Részletek:
Kiadták a teremtésvédelemről szóló új miseszöveget
Az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatának Dikasztériuma és az Istentiszteleti és Szentségi Dikasztérium július 3-án mutatta be a Római misekönyv új liturgikus miseszövegét. A Missa pro custodia creationis (Szentmise a teremtett világ megőrzéséért), amely a Laudato si’ kezdetű enciklika szellemiségét közvetíti.
105 gyerekprostituáltat mentettek meg
150 embert tartóztattak le gyermekprostitúció miatt egyetlen nagy rajtaütés során, jelentette be hétfőn Washingtonban az FBI. Az akcióval több mint száz 13-17 év közötti gyereket mentettek meg Amerika-szerte.
Izrael – mint Isten világórájának kismutatója
Ez a mondás az 1970-es években lett népszerű, elsősorban az újprotestáns keresztény körökben, és nem alap nélkül, hiszen olyan dolgok történtek akkoriban, amelyek még néhány évtizede is elképzelhetetlenek lettek volna. Mintha Isten bibliai ígéretei teljesednének…
Láss!
"Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged." (Lk 18,35–43)
Ha lelki szemeinkkel hittel Krisztust nézzük, akkor testi szemeinkkel meglátjuk gyógyító kegyelmét...
Drága Istenem, add, hogy lássak és a Te kegyelmedben élhessek, most és mindörökké, ámen! (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Isten a családban - szeretetlángos családok
Kindelmann Győzővel, a Szeretetláng lelki naplót leíró Erzsébet asszony unokájával, a Szeretetláng lelki mozgalom nemzetközi koordinátorával beszélgetünk arról, hogyan éltek nagymamájával, és milyenek a szeretetlángos családok...
Beszélgetőtárs: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Heti könyvajánló: Látó - a teljes könyv

Sípos (S) Gyula: Látó - a teljes könyv - Kicsit visszatértünk az első keresztények korába, megélhettük, hogy Isten és ember valóban egy asztalhoz ül. Megszaporodtak a magánkinyilatkoztatások és élővé váltak a karizmatikus ajándékok: a nyelveken szólás, a prófétai szó, a látomások, álmok és víziók, stb. A férfi, akiről e könyv szól, szintén ilyen, Isten által megajándékozott “látó ember”.
