BÚÉK!
A hintázó Jézus képével kívánunk kegyelmekben gazdag, boldog új évet mindenkinek!
Hogyan mossunk helyesen fogat?
A legtöbben úgy tudják, a jó szájhigiénia alapja a napi kétszeri fogmosás, és ez alapvetően igaz is, de Dr Suraj Kukadia orvos szerint nem csak az számít, hányszor kerül elő a fogkefe, hanem az is, mikor.
Taníts minket imádkozni!
A Hegyi beszédnek szinte a közepén található, és valóban középponti jelentőségű rész, amikor Jézus Krisztus imádkozni tanítja követőit. Lukács a maga evangéliumában ezt olyan fontosnak érzi, hogy kiemeli a beszéd egészéből, külön szerepelteti és egy saját felvezető szöveget ad hozzá:
Áldott karácsonyt mindenkinek!
Az örvendetes rózsafüzér titkaival és egy angyalkával kívánunk áldott, békés karácsonyi ünnepeket mindenkinek!


Isteni Irgalmasság kilencede - 8. nap
„Ma a tisztítótűz fogságában szenvedő lelkeket vezesd hozzám, s merítsd őket irgalmasságom mélyébe. Vérem árja hűsítse izzó tüzüket. Nagyon szeretem ezeket a lelkeket. Igazságomnak nyújtanak elégtételt. Módodban áll segíteni nékik. Használd fel Egyházam kincstárának (64) valamennyi búcsúját, s ajánld fel értük... Ó, ha ismernéd kínjaikat, szakadatlanul lelki alamizsnában részesítenéd őket, és segítenéd törleszteni adósságaikat igazságosságommal szemben.”
Szeretet történet: Kafka és a baba
40 évesen Franz Kafka (1883-1924), aki sosem házasodott meg és nem volt gyereke, egy nap Berlinben sétált egy parkban, amikor találkozott egy síró lánnyal, mert elvesztette kedvenc babáját. Kafkával sikertelenül keresték a babát.
Szeretet Földje Hírlevél, 2024. szeptember
Kedves Testvérek!
Augusztusban a szokásos egyházközségi és közösségi szolgálatokon túl voltunk az érdi családok közösségében, Csákváron a közösségi kirándulás keretében egyórás zenés szentségimádást is tartottuk a templomban, és persze a legnagyobb program a Szeretetláng Fesztivál volt. Szeptemberben pedig indul az érdi Szentlélek szeminárium, megjelenik az új könyvünk és a legfontosabb program, a Szeretet Földje Találkozó lelki nappal és gyógyító összejövetellel, kiállítással... Rövid beszámolók és hírek:
Tolvaj Józsi története
Gyerekkoromban találtam otthon egy kicsi, még háború előtti meséskönyvet. Rövid kis történetek voltak benne, de mind olyan volt, mint egy erkölcs atombomba a jó és a rossz megkülönböztetésére. Például két kisfiú zongorázni tanul. Az egyik abba hagyja, a másik szorgalmasan gyakorol, s amikor felnőnek, mindenki szívesen hallgatja, míg a lusta a sarokban búslakodik. Egy másik rövid történetben egy rossz kisfiú mindig bottal hergeli a kerítés mögött ugató kutyákat, míg aztán az egyik kutya kiszabadul és összeharapdálja őt…
Küldetésünk a világban
"Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje." (Lk 1,67–79)
Keresztelő János küldetése a mi küldetésünk is, mivel Isten népe vagyunk...
Segíts Uram, hogy Egyházad be tudja tölteni papi, prófétai és királyi küldetését a világban! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Varga János SVD atya: Mit tudsz az Isten országáról?
- elhangzott a 2025. október 4-i Szeretet Földje Találkozón, Törökbálinton.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Leó pápa adományt küldött Ukrajna sűrűn bombázott keleti területeire
Konrad Krajewski bíboros, a Pápai Alamizsnahivatal vezetője úgy jellemezte a kezdeményezést, hogy a pápa ezzel szeretné egy kicsit megsimogatni azokat az embereket, családokat, akik Jézushoz hasonlóan a száműzetés fájdalmas útját járják, menedéket keresve. Ukrajna bombázásoktól leginkább sújtott térségeibe – ahol sokszor nincs villany, víz és fűtés – három kamionnyi humanitárius segély érkezett.
