Felismerni Isten akaratát és engedelmeskedni neki
"József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba." (Mt 2,12–15.19–23)
József élő, imádságos kapcsolatban állt Istennel, ezért képes volt felismerni akaratát és azonnal engedelmeskedni neki.
Segíts Uram, hogy én is mindig fenntartás nélkül tudjalak követni Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Magyar könyvsikerek Ausztriában - röviden
Visky András Kitelepítés című regénye vezeti az osztrák közmédia januári könyves listáját, a harmadik helyen Krasznahorkai László Zsömle odavan című regénye áll.
Teremtésvédelmi kalendárium – A rút az rút, és a szép az szép!
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal Nemes Csaba újévi gondolatait adjuk közre a sarkalatos erényekről - okosság, bátorság, igazságosság és mértékletesség -, és arról, hogyan lettek a kapzsiság, az uzsora és az elővigyázatosság az isteneink...
Szeretett Testvérem! - Hét levél Istent keresőknek - 2. levél
Még 2001-ben, az akkori ingyenes újságunk mellékleteként írtam hét levelet a fenti címmel, amit postán terjesztettünk. Később aztán kis füzet alakban is megjelent, de már így is régen elfogyott. Most, az új evangelizáció évében itt a honlapon újra közreadjuk őket. Ha jónak látjátok őket, küldjétek el azoknak, akikért imádkoztok.A második levél:
Ezért ti így imádkozzatok
Jézus a Hegyi beszédben, miután tanácsokat ad arról, hogyan, illetve hogyan ne imádkozzunk, ezt mondja: „Ezért ti így imádkozzatok:” (Mt 6,9) – és utána következik az általunk csak Miatyánkként emlegetett imaszöveg. Félreértjük azonban Jézust, ha azt gondoljuk, hogy ez az „így imádkozzatok” pusztán a konkrét szövegre valamilyen felmondására vonatkozott. Jézus nem mágikus formulát akart a tanítványainak adni, amit ha ügyesen imádkoznak, akkor eredményt érnek el!
Palánki Ferenc: Nagyböjtben nem a böjtölésen van a hangsúly, hanem a szereteten
A nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Csordás Gáborral, a társszékesegyház plébánosával együtt mutatott be szentmisét február 21-én, nagyböjt első vasárnapján. Az alábbiakban Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedését olvashatják.
A rózsafüzér titkai, szentírási idézetekkel, 20/1
Örvendetes rózsafüzér 1. titok: Akit te, Szent Szűz, a Szentlélektől fogantál
"A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította:
Egy lelkész szeretet-próbája
Jeremiah Stepek amerikai lelkész, mocskos csavargónak álcázta magát, és elment egy tízezer főt számláló keresztény gyülekezetbe, abba a templomba, ahol új lelkészeként kellett majd dolgoznia.
Ratzinger próféciája és egyházunk mai állapota
Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa fiatalon meghívott teológusként komoly munkát végzett a II. Vatikáni Zsinaton és sok előadást tartott utána is. Emmanuel nővér könyvében (A Szentlélek végül elhozza a békét), ismerteti a fiatal Ratzingetnek azt a jövendölését, amit a Zsinat után, a franciaországi diáklázadások idején mondott az Egyház jövőjéről. Érdemes szavait összevetni egyházunk, különösen is a mai magyar katolikus egyház jelenlegi állapotával.
A napok munkáiból
A munkahelyi feladatokon és közösségi alkalmakon túl a következő hetekben: újság a nyomdából, előadás-sorozat, alkotónap, missziós alkalmak, új kiállítás, Szeretetláng lelki nap... részletek:
Lépésenként, radikálisan
Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2025. október 15-én. Szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
