Zéró toleranciát hirdet az Egyház a prostitúcióval szemben

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 11. hétfő

Ferenc pápának a világméretű emberkereskedelemmel és prostitúcióval szemben tervezett lépéseiről számoltak be a Pápai Társadalomtudományi Akadémia tagjai a héten tartott vatikáni sajtótájékoztatójukon.

Munkásokat az aratásba

Kategória: Eheti
Megjelent: 2021. október 18. hétfő

Egyházközségünkben még 2007-ben volt egyházközségi zsinat, amelyet egyéves felkészülési folyamat előzött meg. Ennek is köszönhető, hogy ma is élénk élet van nálunk, kis közösségekkel, csoportokkal, rengeteg feladattal és munkával, és 4-500 templomba járóval. A tizenötezres városban, ahol elvileg több, mint hatezer katolikus él…

Prófétai egyház 3/3: Prófétai élet napjainkban

Kategória: videók
Megjelent: 2023. december 18. hétfő


Sipos Gyula előadása elhangzott a törökbálinti Szeretetláng közösségi házban, a hétfői közösségi összejövetelen, advent harmadik hetében.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Boldogok a békességszerzők

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. június 09. hétfő

"Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni." (Mt 5,1–12)
Istenünk a békesség Istene, gyermekei pedig Isten békéjét hozzák el a világba...
Jöjj Szentlélek, Békesség Lelke és segíts, hogy Isten békéje eltöltse szívünket és életünket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Egynapos böjtöt és imát kért a pápa péntekre a békéért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. augusztus 21. csütörtök

Egynapos böjtöt és imát kért szerdán XIV. Leó pápa augusztus 22-re a hívőktől a béke érdekében a Közel-Keleten, Ukrajnában és a világ más, háború sújtotta térségeiben:

Vagyonilag is kettészakadó ország

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. október 14. kedd

Az Európai Központi Bank nettó vagyon szerint sorba rendezi, majd osztja tizedekre egy ország háztartásait – a nettó vagyon kiszámításához a háztartás vagyonelemeit csökkenteni kell az adósságainak mértékével. Ennek köszönhetően az is kiolvasható az adatokból, hogy mekkora az egyes vagyoni rétegek részesedése az országban jelenlévő, szűken értelmezett lakossági megtakarításokból:

Egy lépést előre

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2013. február 11. hétfő

Mivel hiszünk az imádságban kapott ígéreteknek és meg akarjuk fújni az "örvendetes esztendő harsonáit" (ahogy ezt egy korábbi "Eheti" cikkben írtuk) és tudjuk azt is, hogy ez a szívbéli reményen és bizalmon túl komoly munkát és erőfeszítést is kíván tőlünk, ezért igyekszünk a misszió minden területén egy lépést előre tenni:

„Ébresszétek fel a világot!”

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2014. január 05. vasárnap

Az olasz jezsuiták folyóirata, a La Civiltà Cattolica, január 3-án mind nyomtatásban, mind digitális formában hosszú beszélgetést tett közzé, amelyre november 29-én került sor Ferenc pápa és a Legfőbb Szerzetesi Elöljárók Uniójának (Usg) tagjai között. A találkozó végén a Szentatya bejelentette, hogy 2015 az Istennek szentelt élet éve lesz. P. Antonio Spadaro, a folyóirat igazgatója jelen volt a 120 legfőbb elöljáró között: rögzítette a kötetlen és spontán beszélgetést, és beszámol a találkozó krónikájáról is.

A négy adventi gyertya története

Kategória: videók
Megjelent: 2023. december 18. hétfő


Rajz és szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Istenhiány-betegség

Kategória: Eheti
Megjelent: 2021. október 11. hétfő

Mindannyiunk lelkében van egy Isten-alakú rész, amit csak Isten tud betölteni. Hiánya testileg-lelkileg megbetegít minket és az egész világot, hiába próbáljuk bármilyen pótszerrel betömködni az űrt. Súlyos baja ez a világnak, de még súlyosabb, amikor a keresztények életében alakul ki az Istenhiány-betegség.

Isten a tanítónk

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. június 08. vasárnap

"S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek." (Jn 14,15–16.23b–26)
Isten a tanító, mi pedig mindig tanítványok maradunk.
Jöjj Szentlélek, bátorító, Vigasztaló, Tanító és vezess minket az élet útján! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult