Csendes örömök
Szinte állandóan imádkozunk valamiért, „ostromoljuk az égieket” - id?nként eredménnyel!
Egy éven keresztül imádkoztunk az egyik cigány családnál, hogy béküljenek ki a testvércsaláddal. (Korábban már írtam arról, hogy egy zarándok úton eltűnt 60 ezer forint, ezért egymást vádolták – a tettlegességig is eljutottak, rendőrségi ügy lett belőle – azóta tartott a harag, pedig a két család anyai és apai ágon testvérek. Kértük a családot vonják vissza a feljelentést, de az igazságérzetük ezt nem engedte.)
Voltak apró gesztusok a közeledésre – családi esküvő, a mama születésnapja -, de a jég nem oldódott. Nekünk nagy nehézséget okozott, hol az egyik családhoz tudtunk menni, hol a másikhoz és persze mindig kiderült, hogy melyik családnál voltunk és melyiknél nem, kaptunk is szemrehányást, hogy mi elpártoltunk tőlük. A templomban szerveztünk egy szentmisét a megbékélésért ahová meghívtuk őket – az eredmény fagyos elkülönülés volt.
Gyula mindig mondta, hogy nincs ez rendben így, de én bíztattam, majd eljön a megbékélés ideje is, türelem.
Közben Teréz anya nővéreivel havonta beimádkoztuk az utcát az ott lakó néhány felnőttel és sok gyerekkel, imában lefoglaltuk a házakat és a benne lakókat Jézusnak.
Januárban épp az egyik családhoz készültünk, amikor kiderült, hogy a két ellenséges család kibékült és összejárnak. Nagyon hálásak voltunk Istennek, hogy leoldotta a bilincseket a szívekről és tudtunk együtt imádkozni.
A címben leírt csendes öröm azért igaz – bár nagy dolognak tartom a megbékélést - mert lassú folyamat és hosszú ima eredménye ez a kibékülés. Néha szeretnénk kirobbanó változásokat, megtéréseket tapasztalni – Isten azonban türelmes és kivárja az emberi szívek lassú érlelődését, mert hosszan tűrő és irgalmas.
Egy lelki áttörést is megéltünk most az egyik januári összejövetelen. Az egyik felnőtt férfi a családból azt mondta, hogy szeretne egy imaházat építeni a telkén. Eljött hát az a pillanat, amikor már ők akarnak „valami szépet Istenért” (hogy Teréz anya mondását idézzük). Emberileg nincs sok realitása a dolognak (egy szegény cigány ember álmodozása), de mi mégis megújult erővel fogunk hozzá a szervezéshez – ki tudja, hanyadjára – hátha most jött el a pillanat és sikerül megvalósítani régi álmunkat, egy cigány közösségi ház létrejöttét! Adja Isten, hogy így legyen, immár a cigányság saját akaratából és erejéből egy közösségi ház –nem kis dolog lenne ez! Uram, kérlek adj erőt, hogy kitartóak, hűségesek tudjunk maradni, adj minél több munkatársat, fizikai és anyagi támogatót, hogy minél több cigány család megtérjen és felismerje a Te valóságodat. Hisz csak Benned van jelenünk és jövőnk! Ámen.
Tarnóczi Mária
Utóirat: Elképzelhetőnek tartom, hogy úgy is próbáljunk segíteni, hogy megjelentetünk egy kis kötetet Cigányélet címmel, több szerző közreműködésével, és ennek bevételét felajánljuk a közösségi ház javára. (A könyvvel kapcsolatban lásd még: "Mi lett volna, ha")Igaz, hogy a könyv megjelentetéséhez is szükség lesz némi támogatás összegyűjtésére, de reményeink szerint az eladásból befolyó összeg jóval meghaladhatja ezt. Egyelőre csak szeretnénk felmérni a lehetőséget, így azt szeretném kérni, hogy aki úgy érzi, hogy 5.000 Ft-tal hozzá tud járulni a könyv kiadási költségeihez, az jelezze - egyelőre pénzt nem kell küldeni, csak ha reális esély van a terv megvalósítására. Ennek fejében azt tudjuk felajánlani, hogy neve megjelenik a kötetben támogatóként és kap 3 db tiszteletpéldányt is a műből. (Jelentkezni lehet az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímen.) Sipos Gyula
