Akarsz-e szentté válni? – Országos katolikus karizmatikus találkozót tartottak Budapesten

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. november 11. kedd

November 8-án, szombaton a rákoskeresztúri Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban tartották a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás (MKKM) országos találkozóját. Az esemény mottója XIV. Leó pápa Szent Ágostontól vett idézete volt, amely egyúttal a Szentatya jelmondata is: „Őbenne, az Egyben, egyek vagyunk.” A rendezvényen mintegy kétezren vettek részt. A nap folyamán volt Szentlélek-hívás, közbenjáró ima, szentségimádás, gyóntatás, dicsőítő zene.

Milyen nehéz egy pohár víz? - tanulságos történet

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2013. július 16. kedd

Milyen nehéz valójában egy pohár víz? Egy pszichológus a teremben járkált, miközben stressz kezelést oktatott a közönségnek. Amikor felemelt egy poharat, mindenki a megszokott "félig üres vagy félig teli?" kérdésre számított. Ehelyett mosolyogva azt kérdezte: Milyen nehéz ez a pohár víz?

Ferenc pápa lett az Év embere 2013-ban a Time magazin szerint.

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. december 12. csütörtök

Az indoklás szerint a katolikus egyházfő "a lelkiismeret új hangjává vált" pápaságának kilenc hónapja alatt. "Ritkán történik meg, hogy a nemzetközi színtér egy új szereplője ilyen gyorsan ekkora figyelmet keltsen fiatalok és idősek, hívők és nem hívők körében egyaránt" - jelentette ki Nancy Gibbs, a Time főszerkesztője.  

Fénykép: Ferenc pápa, "az emberek pápája" lett az Év embere 2013-ban a Time magazin szerint.


Az indoklás szerint a katolikus egyházfő "a lelkiismeret új hangjává vált" pápaságának kilenc hónapja alatt. "Ritkán történik meg, hogy a nemzetközi színtér egy új szereplője ilyen gyorsan ekkora figyelmet keltsen fiatalok és idősek, hívők és nem hívők körében egyaránt" - jelentette ki Nancy Gibbs, a Time főszerkesztője.


(hir24.hu)

Sajnos az értékrend kuszasága a lapnál a világét tükrözi - a rangsorban a második Edward Snowden, a megfigyelési botrány kirobbantója, a harmadik Edith Windsor melegjogi aktivista lett.

Kezdődik az év...

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2016. január 03. vasárnap

Imanap hazánkért, cigány misszió, nagyböjti lelki gyakorlat, missziós utak, egyebek:

Milyen volt Jézus egy napja?

Kategória: Eheti
Megjelent: 2022. december 19. hétfő

„Jézus szép volt” – mondta egy asszonytársunk teljes meggyőződéssel, és ez bizonyosan igaz, ha nem is feltétlenül úgy, mint a szépen fésült, aktuális ízlésünkhöz simított szentképeken. Hogyan nézett ki külsőleg, azt csak abból sejtjük, ahogy a torinói lepel-arc és a keleti ikonok – amelyek ugyanazokat az arcvonásokat őrzik -, mutatják. Még ennél is kevesebbet tudunk arról, milyen lehetett Jézus egy napja a rejtettségben élt évtizedei alatt. Nem vagyunk azonban teljesen magunkra hagyatva ebben sem.

Élő adás a szobából 121.: Házassági gubancok és megoldások

Kategória: videók
Megjelent: 2024. szeptember 25. szerda


- a rövid beszéd után pedig imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Ha a keresztények alszanak...

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. augusztus 09. szombat

"Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak." (Mt 25,1–13)
Ha a keresztények alszanak, az egész világ elsötétül...
Ébressz fel minket Uram és tégy éberré és határozottá Isten országának építésében, ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

A háború körbevesz - hírek + ima a békéért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. szeptember 29. hétfő

Megnevezték a bucsai mészárlás gyanúsítottjait; tömeges támadás, a halottak között egy kislány; magyar drónok Ukrajnában; orosz drónok Európában; az ukrajnai háború valódi okai; az USA csalódott... hírek + ima a békéért:

Példázat Noé bárkájának építéséről

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2013. június 11. kedd

Így szólt az Úr Noéhoz: "Fél év múlva megnyitom az ég csatornáit és addig fog esni, míg a Földet el nem lepi a víz. De szeretnék megmenteni néhány jó embert és minden állatfajból egy párt, ezért építs bárkát!  Egy villámlás után a tervrajz ott feküdt a földön. 

Fél év múlva elkezdett esni az eső, de az Úr legnagyobb megdöbbenésére Noé csak ült szomorúan a kertjében, bárka sehol.

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. november 11. kedd

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát. Megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár: a 65 éves kor betöltése nem lesz többé kötelező nyugdíjba vonulási pont, helyette szabadon dönthetnek a dolgozók arról, hogy mikor vonulnak nyugdíjba, figyelembe véve egészségi állapotukat, anyagi helyzetüket és szolgálati idejüket.

Sötét háttér előtt

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. szeptember 30. hétfő

Már gyermek koromban is elég kritikus szemléletű voltam, kamaszként kibírhatatlan kötekedővé váltam (csakis az igazság érdekében, aminek persze tökéletesen birtokában voltam). Egyszóval mindig is hajlamom volt rá, hogy inkább a negatívumokat, a hibákat lássam – tökéletes út a vészmadárkodás és világvég-próféta szerepkör felé. Épp ezért figyelnem kell arra, hogy a saját előzetes beállítódásom ne befolyásolja értékítéletemet. Főleg igaz ez napjainkra, amikor olyan könnyű sötét jövőt felfesteni – pedig milyen nagy szükség lenne a világosságra és a reményre!