Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 3. rész
ÉLETE:
J. H. Newman élete a XIX. századi Anglia szinte egészén végighúzódik (csakúgy, mint Viktória királynőé), hiszen 1801-től 1890-ig élt.
Ha segítséget kap, a tinilányok 80 százaléka megtartja gyermekét
A teherbe esett tizenéves spanyol lányok 80 százaléka magzata megtartása mellett dönt, ha megfelel? segítséget kap – közölte a Red Madre Alapítvány. Carmina Garcia-Valdes, a szervezet igazgatója kifejtette: mióta Spanyolországban egy éve elfogadták az új, liberalizált abortusztörvényt, 45 százalékkal többen érkeznek hozzájuk tanácsadásra a teherbe esett tinilányok. 2007-es alapítása óta hatezer tinilánynak segített a magzat megtartása mellett dönteni a Red Madre. 2010-ben az alapítány által segített 4331 lány 53 százaléka 14 és 20 év közötti volt, az egy évvel korábbi 18 százalékkal szemben. A tanácsadásra érkez?k jelent?s része bevándorló, akik nem szeretnék elvetetni a gyermeküket, ám mindenfel?l nyomást gyakorolnak rájuk, hogy az abortuszt válasszák.
Nő az állami gondozott és a külföldre örökbe adott gyerekek száma is
A 2000-es évek óta duplájára emelkedett azoknak az örökbefogadásoknak a száma, amikor Magyarországon túlra vesznek magukhoz gyerekeket külföldi vagy külföldön élő magyar állampolgárok: míg az ezredfordulón évente 128 ilyen esetről számoltak be, addig 2018-ban éppen kétszer ennyi, 256 ilyen örökbefogadás történt (KSH-adat).
Pert nyert a Vatikán Amerikában
Egy oregoni szövetségi bíróság kimondta: a Szentszék nem munkáltatója a papoknak, így nem felelős a zaklatási esetekért. Egy álnéven szereplő sértett ugyanis 2002-ben beperelte a Vatikánt, mert az 1960-as években molesztálta őt egy katolikus pap (aki egyébként húsz éve halott). A sértett azzal érvelt, hogy a papok a Szentszék alkalmazottai, hiszen a Vatikán dönthet képzésükről, előléptetésükről, illetve felfüggesztésükről; így munkáltatónak tekinthető, aki felelősségre vonható alkalmazottai tetteiért – tudósított augusztus 20-án az AP hírügynökség.
Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 2. rész
A MEGTÉRÉS MISZTÉRIUMA
A MEGTÉRÉS életünk legmélyebb misztériuma, valódi élet-halál kérdés, - egy ember életében nem lehet ennél fontosabb esemény! A megtérés Istenhez fordulást jelent: elfordulunk a bűntől és hazatérünk Isten országába. Az Újszövetségben, Jézus felhívásában a megtérést kifejező arám szó hazatérést jelent. Jézus tanításában ez a „hazatérés" Isten nagyszerű jelenléte az ember szívében és értelmében.
36 egyetemről tiltották ki a nőket Iránban
Az iráni oktatási minisztérium bejelentette, hogy 36 egyetemen összesen 77 szakot kizárólag férfiak számára indítanak el a jöv?ben. Az iráni n?k 1979 óta járhatnak egyetemre, és az utóbbi években látványosan jobb eredményeket értek el a férfiaknál...
Népességfogyás, házasságnövekedés
2019 I–III. negyedévében a születések száma valamivel kevesebb, a halálozásoké közel azonos számú volt, mint 2018 azonos időszakában. Így a természetes fogyás 3,5 százalékkal, 1052 fővel nőtt 2018. január–szeptemberhez képest.
Szent István király ünnepe
Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely - kiemelt fejlesztés
A magyarországi római katolikusok által leginkább látogatott búcsújáróhely, amely Nógrád megye legkedveltebb turisztikai célpontja, közel 2,5 milliárd forint európai uniós támogatásban részesül, jelentette be augusztus 12-én Erdő Péter bíboros, prímás a szentkúti zarándokhelyen összegyűlt mintegy hétezer hívő előtt.
Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 1. rész
”A TELJES SZEMÉLY MOZOG” - ez a mottója Korányi Judit művének, amely a szentté avatott Newman bíboros megtérésének történetét dolgozza fel. Tanulságos és fontos írását több részletben közöjük:
Luxuséttermek dolgozói szerint a kokain elárasztotta a konyhákat...
"Néhány napja jelent meg a Restaurant, Hungary című könyvem, amely a hazai csúcsgasztronómia, a fine-dining titokozatos belső világát mutatja be a pincérek, séfek, szakácsok és tulajdonosok szemszögéből. Az adatgyűjtés során olyasmire bukkantam, amire nem számítottam: drogra. Mindenhol. A magyar vendéglátás alkalmazkodott a nemzetközi trendekhez: a kábítószer elárasztotta a konyhákat és a vendégtereket.
