Így lett az iskolakerülő fiatalból lelkész, aki a drogosoknak segít
Elsodródott, zűrös gyereknek tartotta magát, 4 gimnáziumba járt, végül esti tagozaton fejezte be az iskolát. Fiatal felnőttként megtért, keresztyén lelkész lett belőle, 1987-ben Ráckeresztúron létrehozta az első drogterápiás központot, azóta drogosok százainak segített új, jobb életet kezdeni. Erdős Eszterrel, az egyik idei SzuperWMN-díjas nyertessel beszélgettünk (velvet). Interjú.
A bevándorlás évszázada jön Európában?
A rohamosan fiatalodó Afrika népessége a huszonegyedik század közepére az emberiség egynegyedét teheti ki, többek között ennek következményeként a 21. század a bevándorlás százada lesz a korosodó Európában. Mit jelent a "sorsszerű demográfia" és mi vele a teendő? Világkörkép:
Érzéketlenség
"Kis Attiláné Ildikó lányának 90 ezer Ft otthongondozási díját, amit a 28 éves középsúlyos értelmi fogyatékos lánya ápolásáért kap, fél évre megszüntették . Kis Attiláné Miskolc-Pereces külterület részén lakik, férjével, akinek egyik lábát levágták, és két lányával, az ötödikes Biankával, és a fogyatékos Ildikóval. Biankát egy távoli iskolába viszi nap mint nap.
A Szűzanya augusztus 25-i üzenete Medjugorjéból
Medjugorje, 2012. augusztus 25-én
Nem létező hagyományok hagyománya
Az ember azt gondolná, ez évszázados hagyomány, mint a riói karnevál vagy a busójárás, de valójában nem: a mexikói fővárosban 2016-ban tartották az első halottak napi csontvázas parádét. Méghozzá azért, mert az előző évben a mozikban nagy sikerrel futott James Bond-film, a Spectre nyitójelenete épp Mexikóvárosban játszódott, a halottak napi – akkor még fiktív, csak a forgatókönyvírók fejében létező – felvonuláson.
IV. Nemzetközi Szeretetláng Konferencia programjai
Augusztus 6-án, szombaton délelőtt 9 órakor lesz a Szent István Bazilikában a IV. Nemzetközi Szeretetláng Konferencia hálaadó püspöki szentmiséje (a magyar atyákkal és hívekkel együtt). Főcelebráns: Dr. Bíró László püspök. A program a magyar hívek számára a Belvárosi Nagyboldogasszony templomban (1056 Bp., Március 15. tér) folytatódik: 12 ó.-kor P. Mészáros Domonkos OP előadásával, majd engesztelő imaórával és rózsafüzér imádsággal.
A IV. Nemzetközi Szeretetláng Konferencia programjai napi beosztásban - amelyekre a magyar híveket is szeretettel várjuk:
Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 6. rész
Az Oxford - mozgalom
A mozgalom definiálásához Fabini Tibor kíváló cikkét vesszük alapul.
”…az anglikán egyházon belül szorosabb értelemben 1833-tól 1841-ig tartó, John Keble, John Henry Newman, Richard Hurrel Froude, majd Edward Pusey irányításával az anglikán egyház megújítását célzó irányzat, amely az ősegyház hitéhez és alapelveihez való visszatérésben látta a 19. századi liberalizmus fogságában vergődő anglikán egyház megmentését.
Kritika alatt a keresztényi megbocsájtás Belgiumban
Augusztus 19-én tiltakozó felvonulást rendeztek Brüsszelben a tizenhat éve börtönben lévő Michelle Martin feltételes szabadlábra helyezése ellen. Ha a belga semmítőszék megerősíti a döntést, akkor a belga pedofil gyilkos, Marc Dutroux volt felesége és tettestársa a malonne-i klarisszák kolostorába vonul.
Jó szándék, katasztrofális eredmény
Tönkretett egy XIX. századi spanyol freskót egy jó szándékú idős hölgy, amikor engedély nélkül restaurálta - adta hírül a Telegraph. A 80 éves hölgy házilag akarta helyrehozni a spanyol Elias Garcia Martinez "Ecce Homo" című, kopásnak indult falfestményét. Az eredmény az lett, hogy teljesen tönkretette, felismerhetetlenné vált az értékes alkotás. (Képpel!)
Kezdődik az Advent
Idén december 1-jén, vasárnap veszi kezdetét az advent, a karácsonyra való előkészület időszaka...
Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 5. rész
„MEGTÉRÉSE” - az Apologia tükrében
Hosszú és áldozatokkal teli életéből az a rész érdekel bennünket legjobban a dolgozat tárgya szempontjából, amikor és ahogyan gondolkozásmódja, és „teljes szeméyisége" átment a sorsdöntő változáson.
