A legrégibb őskori barlangfestményekről

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. december 13. péntek

A világ legősibb, 44 ezer éves, vadászjelenetet ábrázoló barlangfestményét fedezték fel Indonéziában. A kép egy csoport félig ember, félig állat figurát ábrázol, amely emlősökre vadászik lándzsákkal vagy kötelekkel. A kutatók szerint ez a legrégebbi bizonyíték arra, hogy képesek vagyunk elképzelni a természetfeletti lények létezését - írta az MTI.

Pályázat katolikus fiatalok számára

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. augusztus 31. szerda

A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a Szent Imre-ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9–12. osztályos középiskolás vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal.

Több mint félmillió ember kerülhet nehéz helyzetbe az új tb-törvénnyel

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. december 12. csütörtök

A szerdán elfogadott törvénymódosítás júliusban lép hatályba, onnantól ezt a félmillió embert gyakorlatilag kilökik az állami egészségügyből, ugyanis kizárólag magánpiaci szolgáltatásként, egy műtét esetén több százezer forintért vehetik majd igénybe az állami kórházak szolgáltatásait.

Genfest - Nagyszabású nemzetközi ifjúsági találkozó Budapesten

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. szeptember 01. szombat

Augusztus 31. és szeptember 2. között rendezik meg Budapesten a Genfestet, a Fokolare mozgalom ifjúsági találkozóját, amelyre az egész világról várják a fiatalokat a f?város különböz? helyszíneire a szervez?k.

Ferenc pápa: Ne panaszkodjunk!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. december 11. szerda

Mint a jó pásztor, úgy vigasztal minket és korrigálja hibáinkat az Úr, megsimogatja azt, aki bocsánatot kér tőle, és megnyitja előtte a kiengesztelődés kegyelmét – erről beszélt a Szentatya december 10-én a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott reggeli szentmisén.

A Szűzanya üzenete Medjugorjéból, 2011. augusztus 25.

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. augusztus 30. kedd

Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok és böjtöljetek a szándékaimra, mert a sátán szeretné megsemmisíteni tervemet. Itt kezdtem el, ezzel a plébániával és meghívtam az egész világot. Sokan válaszoltak, de óriási azok száma, akik nem akarják meghallani, sem elfogadni hívásomat. Ezért ti, akik IGENT mondtatok, legyetek erősek és elszántak. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra. ” (A Szűzanya meghívása az Istenhez való visszatérésre, a békesség és kiengesztelődés szolgálatára szól... - sipos)

Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 12. rész

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. december 10. kedd

MAGYARUL MEGJELENT ANTOLÓGIÁK

John Henry Newman irodalmi munkássága rendkívül nagyméretű volt. Összegyűjtött munkái még életében, 1870-1879 között, harminchét kötetben jelentek meg, amelyet még sok poszthumusz kötet követett.

Szép új világ - Háromfős élettársi közösséget ismertek el Brazíliában

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. augusztus 31. péntek

Először ismerte el három fő stabil „élettársi közösségét" egy brazil közjegyző, aki szerint semmilyen törvényes akadálya nincs az ilyen típusú élettársi kapcsolatnak.

Láthatatlan kis rabszolgák

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. augusztus 26. péntek
Egy összeállítást tett közzé a Save the Children (Mentsük meg a gyermekeket) elnevezésű, a legnagyobb független nemzetközi gyermekvédő szervezet olasz részlege. A Láthatatlan kis rabszolgák című jelentés drámainak nevezi az olaszországi helyzetet. Ismerteti, hogy a kiskorúak kereskedelme és szexuális kihasználása, illetve koldulásra, munkára és illegális tevékenységekre kényszerítése nem csökken, sőt inkább stabilizálódik.

Mindent köszönök az Úristennek – Beszélgetés a gyémántmisés Jelenits István piarista szerzetessel

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. december 10. kedd

Idén ünnepli szerzetesi örökfogadalma letételének és pappá szentelésének hatvanadik évfordulóját Jelenits István piarista szerzetes, tanár, teológus, író. Gyémántmiséje december 1-jén volt a budapesti piarista kápolnában. Hivatásáról kérdeztük Jelenits atyát, aki arról is beszélt, hogy mi lehetne a budapesti eucharisztikus kongresszus igazi szépsége.

Kiépülő diktatúra Kínában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. december 10. kedd

Október elején a kínai oktatási minisztérium elrendelte, hogy „meg kell tisztítani” az általános és középiskolák könyvtárait a kommunista rezsim által nem megfelelőnek, vagy elavultnak ítélt könyvektől, és felszólították az intézményeket, hogy hazafias oktatást végezzenek.