Trükkös ábécét is működtettek a lecsukott uzsorások

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2011. augusztus 25. csütörtök
Négy, uzsorázásból élő embert fogott el a rendőrség a Hajdú-Bihar megyei Komádiban, sokszor 100 százalékos kamatra adtak hitelt. Az ügyben további gyanúsítások várhatók. A hivatalosan szociális segélyből élő gyanúsítottak mintegy ötven családnak adtak kölcsönt, olykor 100 százalékos kamatra, mondta Vékony Zoltán alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának alosztályvezetője csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján.

A házkutatások során fegyvereket - közte szamurájkardot és késeket -, valamint noteszeket foglaltak le. A jegyzetek között nevek és címek voltak több sértett adataival.     A sértettek legtöbbször munkanélküliek és szociális segélyből élők voltak. Nekik alapvető élelmiszereket, továbbá alkoholt és cigarettát is árultak az uzsorások, jóval áron felül.

"Az egyik házban egy komplett miniábécét találtunk" - mondta Vékony Zoltán.     Az alezredes közölte azt is, hogy a négy gyanúsítottnak saját "ügyfélköre" volt, és csak a saját "klienseikkel" foglalkoztak. Ők négyen - annak ellenére, hogy hivatalosan szociális segélyből éltek - feltűnően jómódúak voltak: márkás ruhákban és drága autókkal jártak - jegyezte meg.

Az ötven sértett család közvetve több száz károsultat jelent, de a kárértékről még nincs pontos információ. "Most, hogy kivontuk őket a forgalomból, többen is tehetnek majd vallomást azok közül, akik eddig féltek a hatóságokhoz fordulni. Az ügyben további gyanúsítások várhatók, de a nyomozás még hónapokig tarthat" - tájékoztatott Vékony Zoltán.

A két férfit és a két nőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az uzsora-bűncselekmények mellett zsarolás miatt is eljárás folyik ellenük, bűnösségüket mind a négyen tagadják - mondta az alosztályvezető.

(MTI)

You have no rights to post comments