Pert nyert a Vatikán Amerikában

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. augusztus 22. szerda

Egy oregoni szövetségi bíróság kimondta: a Szentszék nem munkáltatója a papoknak, így nem felelős a zaklatási esetekért. Egy álnéven szereplő sértett ugyanis 2002-ben beperelte a Vatikánt, mert az 1960-as években molesztálta őt egy katolikus pap (aki egyébként húsz éve halott). A sértett azzal érvelt, hogy a papok a Szentszék alkalmazottai, hiszen a Vatikán dönthet képzésükről, előléptetésükről, illetve felfüggesztésükről; így munkáltatónak tekinthető, aki felelősségre vonható alkalmazottai tetteiért – tudósított augusztus 20-án az AP hírügynökség. 

Michael Mosman bíró azonban elutasította az érvelést. Mint mondta, a Szentszék hasonló hatalmat gyakorol a papok fölött, mint az ügyvédi testület az ügyvédek felett: a testület szankcionálhat vagy eltilthat valakit a működéstől – akárcsak a Vatikán a papokat –, de ez nem jelenti az illető menesztését. Ha elfogadnánk, hogy a Vatikán teljes körű felügyeletet gyakorol a papok fölött – tehát munkáltatójuk –, akkor azt is mondhatnánk, hogy a világon minden katolikus a Szentszék alkalmazottja - mutatott rá a bíró, lezárva a hat éve húzódó vitát.
Magyar Kurír

(mk)

You have no rights to post comments