Több mint 30 gyógyszer maradványát találták meg a budapesti ivóvízben
Több mint 52-féle gyógyszerhatóanyag dunai jelenlétét mutatta ki egy friss tanulmány, amiből 32 jut el a budapesti ivóvízbe – írja a Víz, Gáz, Fűtéstechnika és Hűtő, Klíma, Légtechnika szaklap. Budapesten és környékén két nagy vízmű nagyjából kétmillió embert lát el olyan ivóvízzel, amit parti szűréssel tisztítanak, tehát a pleisztocén kori homok és kavicsrétegen át. A gyógyszerhatóanyagok az emberi anyagcsere, valamint a wc-n lehúzott gyógyszerek révén kerül a Dunába. A magyar kutatók kíváncsiak voltak, hogy a parti szűrés mennyire hatékony ezek ellen. Az eredményeiket bemutató tanulmány az Environment Pollution nevű szaklapban jelent meg.
Kreacionista vidámpark épül Amerikában
Disneyland stílusú, bibliai témájú élménypark épül Kentucky államban, a híres-hírhedt Teremtés Múzeuma kezdeményezés folytatásaként. Akárcsak a múzeum, a vidámpark fő üzenete is az lesz a fiatalok és gyerekek felé, hogy mindent, amit a Biblia ír, szó szerint kell értelmezni, különös tekintettel a teremtésre, és az Ószövetség történeteire, amelyeket más keresztény irányzatok hajlamosak metaforaként interpretálni és a szó szerinti események helyett a mögöttes üzenetekre figyelni bennük.
Lerombolták a magyarországi Fokoláre Mozgalom által segített pakisztáni gyerekek otthonait
A magyarországi Fokoláre Mozgalom tagjai több mint három éve támogatnak olyan nyomorban élő hindu, valamint keresztény gyermekeket Pakisztánban, akiket az ott élő közösségük szociális központjában gondoznak. 100 forintos akciójuknak is köszönhetően idén 97 gyermeket iskoláztak be. Júniusban azonban – a járványveszély miatt – a gyermekek családjainak kunyhóit, sátrait lerombolták.
Román alkotmánytervezet: a család „egy férfi és egy nő házassága”
A román alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti bizottság szerdán beépítette az alaptörvény szövegtervezetébe azt a megállapítást, hogy a család „egy férfi és egy nő házassága”.
Illegális magántulajdonban van az Amazonas brazíliai esőerdeinek negyede
Illegális magántulajdonban van az Amazonas brazíliai esőerdeinek csaknem egynegyede – derült ki az Ipam kutatóintézet és a Pará Állami Egyetem közös vizsgálatából. Eszerint az elmúlt 21 évben – 1997 és 2018 között – jogtalanul elfoglaltak 116 ezer négyzetkilométernyi, közterületnek számító erdőt, mely a teljes terület 23 százaléka.
Végveszélyben a Nagy-korallzátony
Óceánkutatók nemzetközi csoportja felhívást intézett az ausztrál kormányhoz, hogy védje meg a Nagy-korallzátonyt a felmelegedés, a bányászattal összefüggő hajóforgalom és a kotrási hulladék okozta veszélyektől. A fele már elpusztult...
Győztek a világcéget perelő állampolgárok
10,9 milliárd dolláros (3,4 ezer milliárd forintos) egyezséget kötött a német Bayer vállalat azokkal az amerikai állampolgárokkal, akik beperelték arra hivatkozva, hogy a cég Roundup nevű gyomirtószere rákot okozott – írja a Reuters.
Árvízi készültségben a Karitász!
A Duna mentén napok óta fenyegető áradások miatt Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye egészére, valamint Pest megye és a főváros egyes területeire veszélyhelyzetet hirdettek a mai napon. A Karitász egyházmegyei szervezetei állandó készültségben várják a riasztást. Országos központunk katasztrófakülönítménye és önkénteseink szükség esetén azonnal a megadott helyszínre indulnak, hogy segítsék a mentési munkálatokat. Folyamatosan várjuk önkéntesek jelentkezését, akik részt tudnak venni a védekezésben.
A Szűzanya 2013. június 2-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Ebben a békétlen időben újra arra hívlak benneteket, hogy induljatok el Fiam után, Őt kövessétek. Tudok a fájdalmakról, a szenvedésekről és a nehézségekről, de Fiamban meg fogtok pihenni, Benne békére és üdvösségre találtok.
Ferenc pápa: Az ima által minden helyzetben kapcsolatba léphetünk Istennel!
Június 24-én az ima témájának szentelt nyolcadik katekézisében a Szentatya az imádkozó Dávidot állította példaképül, aki minden élethelyzetben képes volt Istenhez fordulni. A pápa katekézisei egy hónap szünet után augusztusban folytatódnak majd. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Rosszul vizsgáztak történelemből, akik ledöntötték a ferences hittérítő szobrait Kaliforniában
A kaliforniai katolikus püspökök június 22-i közleményükben védelmükbe vették Szent Junípero Serra ferences szerzetest, akinek több szobrát is ledöntötték a tüntetők az elmúlt napokban Kaliforniában.
