A jegybank elnökének 12 pontja
A jegybank elnöke szerint az évtizedünk drámai fordulatainak csillapítására erős reformokra van szükség, mert "ha nem mi fordítunk, velünk fordul a világ, de nem nekünk kedvező irányba." Matolcsy György ezután a következő 12 pontot sorolja fel, amelyre 2030-ig szükség lesz:
Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétuma „Szent József, a Szent Szűz Jegyese” fohász betoldásáról a szentmise szövegébe
Június 19-én az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétumot adott közre, mely elrendeli, hogy a római hivatalos misekönyv 2. 3. és 4. eucharisztikus imádságában az „Isten Anyja, a Boldogságos Szűz Mária” rész után említsék meg a „Szent József, az ő Jegyese” betoldást. A dekrétum szövege a következő:
Pio atya és a kómából visszatért fiú
A csodálatos módon a kómából visszatért fiú Colella azt mondta: "A kóma alatt láttam Pio atyát egy álomban a jobb oldalamon és három angyalt bal felől. Az egyik aranyszárnyason fehér tunika, a másik kettőn piros tunika volt. Pio atya a jobbomon azt mondta, hogy ne aggódjak, mert hamarosan meggyógyulok. Valójában olyan volt a gyógymódom, mint Lázár feltámasztása."
Szeretetláng Lelkigyakorlat Budapesten
Szeretetláng lelkigyakorlatot szerveznek Budapesten a Verbita Missziós Központban 2013. június 21-23-án. A programra még lehet jelentkezni! Részletek:
„Nincs igazság, nincs béke” – Az amerikai püspökök levele a Kongresszus tagjainak
Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának (USCCB) három tagja június 24-i keltezéssel levelet küldött az amerikai Kongresszus tagjainak, annak kapcsán, hogy George Floyd, illetve rendőrök által meggyilkolt más afroamerikaiak ügye miatt társadalmi vita indult a faji megkülönböztetésről, valamint az amerikai rendőrség reformjáról.
Washington kiáll az erdélyi magyar egyházakért
Az amerikai kongresszus húsz képviselője levélben kérte csütörtökön John Kerry külügyminisztert: erőteljesen lépjen fel a román kormánynál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza a magyar egyházak 1945 után elkobzott javait.
30 ezernél is több gyanúsítottja lehet a németországi pedofilügynek
Harmincezernél is több gyanúsított nyomára bukkantak egy németországi központú nemzetközi pedofil hálózat ügyében, jelentette be Peter Biesenbach, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány igazságügyi minisztere. A tartományi miniszter szerint az úgynevezett Bergisch Gladbach-i gyermekbántalmazási ügyben nem magányos elkövetőről, hanem egy kiterjedt online hálózatról van szó. A Spiegel tudósítása szerint a miniszter azt mondta: Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen mennyiségű gyermekmolesztálással kapcsolatos anyag van az interneten.
Egy jó hír - egyre kisebb az Antarktisz feletti ózonlyuk
A meteorológusok legújabb mérései szerint egyre kisebb az Antarktisz feletti ózonlyuk. Az ózonlyuk kezd bezárulni - mondta Gert König-Langlo, a német Neumayer III. Antarktisz-kutatóállomás vezetője szerdán Bremerhavenben. A szakértő szerint három éve észlelhetők a gyógyulási folyamat jelei. A javuló ózonértékek hátterében König-Langlo szerint a fluor-klór-szénhidrogén-gázok felhasználásának világszintű tilalma áll.
Evangelium Vitae-nap a Szent Péter téren a pápával
Ferenc pápa szentmisét mutat be június 16-án vasárnap délelőtt fél 11-kor a Szent Péter téren. Erre abból az alkalomból kerül sor, hogy a hit évében Evangelium Vitae napokat rendeznek az élet védelméért – tájékoztatott a Pápai Liturgikus Szertartások Hivatala.
A francia forradalom lefejezett áldozatait rejthetik egy párizsi kápolna falai
A francia forradalom idején guillotine-nal kivégzett emberek százainak maradványait rejthetik egy párizsi műemlék épület falai, írja az MTI.
Egy pap búcsúja - személyes dráma és nagy veszteség
Személyes hangvételű üzenetben jelentette be nyilvános Facebook-oldalán Füzes Ádám, hogy 22 év papi szolgálat után kilép és új életet kezd. A döntés azért is sokkoló, mert a Főegyházmegye egyik legismertebb és legfelkészültebb papja, a Hittudományi Főiskola korábbi tanára hagyja ott hivatását azzal a céllal, hogy új életet kezdjen.
