Könyvek, előadások, egyebek
Megjelent a Galgóczy-könyv és jön az Ármányos sárkányos, írok a lelki központ tervéről és az Isten évszázada-előadásokról, és lesznek gyógyító összejövetelek is... részletek:
Személyes szavak Istentől
Miközben a Szentírás egésze fontos számunkra, vannak olyan szövegrészek, igék, amelyek egészen személyesen szólnak hozzánk. Így volt ez Jézus életében is, aki tudatosan törekedett arra, hogy beteljesítse a róla szóló próféciákat. Isten azonban mindannyiunkhoz szól az Írásokon keresztül – bátorít, buzdít, vigasztal, int -, és fontos, hogy ezeket, miként Szűz Mária, mi is a szívünkben őrizzük és el- elgondolkodjunk rajtuk. Néhány példa az életemből:
Az egyesülés imájáról + válasz egy Szeretetlángot rágalmazó írásra
Sipos Gyula előadása elhangzott Törökbálinton a Szeretetláng kápolnában 2024. november 30-án tartott lelki napon.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Szeretetlángos könyvek, tájékozódásul:
Jézus belső lelki életre hív
"Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz!" (Mt 23,23–26)
Nem elég a külsődleges vallásgyakorlat, a szívünket kell megnyitni és megtisztítani...
Drága Istenünk, bocsásd meg vétkeinket és vezess minket az életszentség útján! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Dánia is korlátozná a gyerekek média-használatát
Dánia megtiltaná a 15 év alattiak számára a közösségi média használatát – jelentette be Mette Frederiksen dán kormányfő a parlament keddi ülésének megnyitóján. A mobiltelefon és a közösségi háló elrabolja a gyermekeink gyermekkorát – szögezte le a kormányfő, hangsúlyozva, hogy a 11 és 19 év közötti dán fiatalok 60 százaléka inkább otthon a négy fal között tölti a szabadidejét ahelyett, hogy a barátaikkal találkozna.
A fiatalabb generációnál magasabb a rákos megbetegedések aránya
1990 és 2019 között az 50 év alattiak körében a korai rákos megbetegedések 79 százalékkal nőttek világszerte. Az Y-generáció (más néven milleniálisok) az első, amelyik nagyobb kockázatnak van kitéve rosszindulatú daganatok kialakulásának, mint a szüleik generációja, az orvosok pedig már tudják, mi ennek az oka.
Svájcban több, mint 23 ezer válasz érkezett a pápai kérdőívre
Anglia és Wales Katolikus Püspöki Konferenciája példáját követően Svájban is eredményes lett a családról megrendezésre kerülő vatikáni rendkívüli szinódus előkészítéseként végzett kérdőíves felmérés. A munkát a Sankt Gallen-i pasztorális szociológiai intézet végezte a helyi püspöki konferenciával egyetértésben.
Szeretet történet - Egy szülész orvos mesélte:
Kilenc évvel ezelőtt én segítettem világra Sachit. Amikor négyéves lett, a kisöccsét is én köszöntöttem. Alighogy a kicsi megszületett, Sachi kérte a szüleit, hadd maradjon egyedül az újszülöttel, de ők féltek, hogy a legtöbb négyéveshez hasonlóan féltékeny a kicsire, és bántani akarja, ezért nem egyeztek bele. De a lány semmi jelét nem mutatta a féltékenységnek. Kedvesen gondozta a kicsit és egyre jobban könyörgött, hogy hagyják vele egy kevés időre egyedül. Végül a szülei megengedték.
Prófétai élet – egy prófécia és magyarázata
A II. Vatikáni Zsinat előtt XXIII. János pápa a Szentlélek új pünkösdjéért imádkozott, de a kúriai bíborosok szíve a régi maradt. Beleragadtak azokba a megkövült hatalmi struktúrákba, amik között régóta olyan jól érezték magukat. Ilyen értelmű dokumentumokat készítettek elő a zsinati atyáknak és azt remélték, hogy a Zsinat néhány nap alatt rábólint ezekre a szövegekre és minden mehet tovább. A világ minden tájáról összegyűlt püspökök és bíborosok, teológusok és imádkozó emberek azonban már érezték a helyzet tarthatatlanságát – így lett a négy napból négy év, az alattvalókból „Isten népe” és – többek között -, ezért lehetünk tevékeny részesei a népnyelvi szentmiséknek, ahelyett, hogy csak hallgatók, imakönyv-lapozgatók lennénk a latin nyelvű szertartáson.
Hírek házunk tájáról
Könyvek, Szentlélek hétvégék, kiengesztelődési találkozó, karizmatikus találkozó, gyógyító összejövetel...
Három előadás az isteni erényekről, 3/3: A szeretetről
Sipos Gyula előadása elhangzott Törökbálinton a Szeretetláng közösségi házban 2024. november 25-én.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
