A rák minden fajtájának gyógyításáért... gyógyító összejövetel Makkosmárián
Mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód" (Kiv 15,26) - október 19-én, vasárnap 13 órától a Fogolykiváltó Boldogasszony kegytemplomban: közös ima, dicsőítés, buzdítás és szentségimádás, gyógyító mise és imaszolgálat... részletek:
Erősebb helyi közösség - egészségesebb élet
A Manchesteri Egyetem új kutatása szerint, ahol jobbak a közösségek, ott jobb az egészségügyi helyzet is – alacsonyabb a kábítószer-, illetve alkoholfogyasztás, kevesebb az öngyilkosság –, még akkor is, ha az ezeken a területeken élő anyagi nehézségekkel is küzdenek.
Mire tanít engem, ma Szent Margit?
Kézenfekvő történelmi párhuzamot vonni a tatárdúlás, s idegen érdekek miatti megfélemlítés, agymosás, lepusztulás utáni erkölcsi és társadalmi körkép között.
A fecskepár - szeretet történet
A fecskét egy autó ütötte el, amikor az alacsonyan akart keresztül szállni az úton. Életben maradt, de nem tudott többet mozdulni. A párja élelmet vitt neki. Minden szeretetével és együttérzésével vitte az élelmet. Aztán ismét élelmet vitt az úton fekvő párjának, de rémülten észlelte, hogy a párja már nem él. Próbálta megmozdítani, próbált életet lehelni belé.... Képekkel!
Ezeket szervezzük mostanában
Regionális karizmatikus találkozó, gyógyító összejövetelek, nagyböjti lelkigyakorlat tanoda, lelki központ... részletek:
Új tavasz
Ferenc pápa az elmúlt napokban két beszédében is új tavaszról beszélt, visszautalva II. János Pál pápára is, aki 1999 pünkösdjén azt mondta, hogy „a megváltás harmadik évezredében Isten a keresztények nagy Tavaszát készíti elő, amelynek kezdete immár előre látható”.
2024. évi adventi igemagyarázatok, 5. nap: Isten sziklájára épített élet
Az elmélkedést mondja: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Nagylelkű szeretettel
"Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat." (Lk 14,1.7–14)
A jótetteinket ne emberi viszonzásért, hanem magáért a jóért, Isten kedvéért tegyük...
Segíts Uram, hogy nagylelkű szeretettel tudjunk mindenki felé fordulni, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Embervadászat civilekre - részletek a nyomozati anyagokból
Nemrégiben rendelte el a milánói főügyészség a nyomozást abban az ügyben, amelyhez az adatokat egy elszánt olasz író, újságíró és egy egykori bíró, aki ma már ügyvédként dolgozik, szedte össze az évek során. Ezio Gavazzeni író évek óta gyűjtött információkat a szarajevói embervadászati szafarikról.
Elfogadták a globális óceánvédelmi egyezményt
Kutatók, aktivisták, és a környezetért aggódó átlagemberek többéves kampánytevékenysége ért célt néhány nappal ezelőtt: meglett a hatvanadik ország is, ahol törvénybe iktatták a globális óceánvédelmi egyezmény szövegét. (Köztük volt Magyarország is.) Ez azt jelenti, hogy januártól kezdve az egyezmény életbe lép! Ilyen, globálisan fontos természetvédelmi lépés egy ember életében csak egy-két alkalommal történik.
Megvezetve
Itt a bajai választási kamu-video botrány, ahol csak annyi bizonyos, néhány ember úgy gondolta, jó pénzt kereshet azzal, ha másokat lejárató videót készít. És tényleg! Vagy itt van Németh Sándor, a Hit Gyülekezete mindenható vezetőjének ügye, aki egy szlovákiai turnén eldicsekedett vele, hogy megszerezte („mennyit kértek érte?”) az egyik nagy ellenségének tartott, róla könyvet író ex-hitgyülis Bartus László beszervezési kartonját. A nagy leleplezés visszaütött, erős érvek szólnak amellett, hogy ez a III/III-as karton hamisítvány – de valakinek megérte legyártani, tudta, hogy jó üzletet köthet vele.
