Az amerikai püspökök rendkívüli közleménye
Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája (USCCB) Baltimore-ban gyűlt össze őszi plenáris ülésére, amelyen a főpásztorok rendkívüli közleményben hívták fel a figyelmet az Egyesült Államokban élő bevándorlók helyzetére. A USCCB oldalán november 12-én közölte a nyilatkozatot. A konferencia nyilatkozataival és kiadványaival kapcsolatos szabályok értelmében „rendkívüli közlemény” csak plenáris ülésen adható ki, és ez olyan nyilatkozat, amelyet a konferencia elnöke, az adminisztratív bizottság vagy a tagok a mindenkori körülmények figyelembevételével elfogadnak.
Régóta gondolt, új menüpont
Honlapunkra új menüpont került fel, a Szent István országáért. Jobb oldalon találhatjátok, az Imádságok hazánkért alatt. Kigy?jtöttem ide néhány régebbi írást is és a legújabb kezdeményezést, a "Jerikó Magyarország körül"-t. Tulajdonképpen ez utóbbi adta a végs? lökést, hogy külön rovatot szánjunk ennek - maga a gondolat, vágy, tervek és tettek eddig is átsz?tték munkánkat, része víziónknak de talán így egy helyre kigy?jtve jobban áttekinthet?. Jó olvasást, böngészést mindenkinek!
Tegnap nyerte meg a Virtuózok verseny tini kategóriáját - de hogyan indult az élete?
Alább egy 15 évvel ezelőtti riport az élete indulásáról, egy nagyon szép és megható történet - Valahol egy kisbaba vár ránk...
Néhány programunk a következő hetekben
Mária-áhítat, alkotó tábor, gyógyító összejövetel... részletek:
Mit várunk Ferenc pápa látogatásától?
Van, aki jót, van, aki rosszat, van, aki semmit. (Az idő rövid: míg az Eucharisztikus Kongresszus megszervezésére 3-1 év állt rendelkezésre, addig most nincs két hónap se.) A bejelentés másnapján már kaptam emailt, amelyik arról írt, hogy jön az antikrisztusi álpápa Magyarországra, másvalaki viszont azt a reményét fejezte ki, hogy a pápa „megpróbálja Viktort a jó irányba terelni. Anno Fidel Castro is lágyított a rendszerén a pápalátogatás után”. Rémületek és reménységek – mit várjunk és reméljünk?
Bogaras élet
Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2024. november 13-án. Szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Sziklára épült élet
"Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette.” (Mt 7,24-29)
Isten az örök szikla, ha ráépíítjük az életünket, örökre megmarad...
Köszönöm Uram, hogy megismerhettelek és így biztonságban van az életem, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A békéért hívnak flashmobra fiatalok Budapesten
Október 4-én, Szent Ferenc emléknapján a Sant’Egidio közösséghez kötődő Fiatalok a Békéért mozgalom tagjai a budapesti Mikszáth téren flashmobot tartanak a békéért, amelyre szeretettel várnak más fiatalokat és minden érdeklődőt.
Közlemény
Sajnos "ügyes kezek" megint elérhetetlenné tették a honlapunkat - a rendszergazda pedig a családos táborban volt - elnézést kérek mindenkitől, aki feljött a honlapunkra és nem tudta megnézni azt. Egyre sürgetőbb, hogy kijöjjünk egy jobb és védettebb verzióval, a szokásos problémák lassítanak minket...
Fábry Kornél püspök atya levele
"Szervusztok!
Egy érdekes missziós ötletet kaptam, remélem, felülről.
Úgy tűnik, hogy a világban dúló háborúk magasabb, szellemi szinten zajlanak, és Fatimában a Szűzanya, Rómában Leó pápa is a rózsafüzért javasolja a békéért való törekvésünkben.
Ez rendben is van, de mi magyarok tehetünk többet.
Éva néni története
Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez... lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.
