Engesztelők Talákozója Vácott
Meghívó kiengesztelődésünk IX. évfordulójának a megünneplésére. A találkozó helye: A VÁCI SZENT ANNA PIARISTA TEMPLOM. ideje:
2016. október 22-e szombat. Fő témája: Nagy magyar engesztelők. Részletes program:
A palackozott vizet vagy csapvizet igyunk?
A csapvíz a tudósok szerint ezerszer jobb a környezet számára, mint a palackozott víz. Valójában háromszor annyi vízre van szükség egy műanyag palack előállításához, mint amennyi belefér - írja az Euronews angol kiadása a Globális Egészségügyi Intézet (ISGlobal) kutatására hivatkozva.
Gyógyító-evangelizációs alkalom Varga János atyával
"És íme, odajött egy leprás, leborult előtte és azt mondta: »Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!« Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: »Akarom, tisztulj meg!«" (Mt 8, 2-3)
Ételek, italok, és a rák kockázata
Az alkoholfogyasztás a rákbetegség számos fajtájához köthető: a fej és a nyak megbetegedéseihez (száj-, garat- és gégerákhoz), nyelőcső- és bélrákhoz, valamint mell- és májrákhoz - írja a The Guardian nyomán az MTI.
A Szűzanya 2016. október 2-i üzenete Medjugorjéból
„Drága Gyermekek! A Szentlélek a Mennyei Atya által édesanyává tett, Jézus édesanyjává, és ezzel a ti édesanyátokká is. Azért jövök hozzátok, hogy meghallgassalak benneteket, hogy kitárjam felétek édesanyai karjaimat, hogy szívemet adjam nektek és arra hívjalak titeket, hogy maradjatok velem, mert a Fiam a kereszten rám bízott benneteket. Sajnos, sok gyermekem nem ismerte meg Fiam szeretetét, sokan nem is szeretnék megismerni.
A megtérés és a bűnbánat útján a nagyobb jó felé – Születésnapi beszélgetés Sajgó Szabolccsal
Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, költő, a Párbeszéd Háza igazgatója augusztus 7-én ünnepli a hetvenedik születésnapját. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele életéről, hivatásáról.
Mária titka - lelki nap Budapesten
Mária titka lelkinap Budapesten október 8-án 15 órától, Magyarok Nagyasszonya ünnepén a Szent István Király templomban (Budapest, Rákosfalva, 1144. Álmos vezér tér 1.) Közös ima, előadás, közbenjáró imaszolgálat, szentmise. Részletek:
A Bibliában is leírt földrengésre utaló emlékeket találtak Jeruzsálemben
Más helyeken korábban már találtak bizonyítékokat a 2800 évvel ezelőtt, Uzziás júdai király idejében történt földrengésre. A The Jerusalem Post angol nyelvű izraeli újság hírportálja augusztus 4-én számolt be arról, a régészek most a Jeruzsálemben zajló ásatások során is rábukkantak a Bibliából ismert földrengés nyomaira.
Ferenc pápa: Nincs más evangélium, csak Krisztusé!
Augusztus 4-én a délelőtti általános kihallgatást a VI. Pál teremben tartotta a Szentatya. Folytatta Pál apostol Galatáknak írt leveléről szóló katekézisciklusát. Elmélkedésének középpontjában az evangélium egyetlenségének témája állt (vö. Gal 1,6–8). Az audiencia végén elmondott felhívásában pedig konkrét tetteket kért a libanoni nép megsegítésére. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
XVI. Benedek lemondásának okairól
Georg Gänswein, a nyugalmazott pápa személyi titkára a Corriere della Sera nevű olasz napilapban azt írta, XVI. Benedek nem futamodott meg pápai feladatai elől, egyszerűen csak arról van szó, hogy az orvosa közölte vele, egészségi okokból nem vállalkozhat többet óceánon túli repülőútra, és mivel XVI. Benedeknek néhány hónappal ezután Rio de Janeiróba kellett utaznia az Ifjúsági Világtalálkozóra, inkább lemondott.
Ha imát szeretnél kérni
Testi-lelki problémáidra, életkörülményeid javulásáért, életrendezésért, a Szentlélek kegyelmeiért és ajándékaiért, gyere el most szombaton (október 1-én) Törökbálintra, a Szeretet Földje Találkozóra, és imádkozni fogunk érted! Részletes program:
