Székely János püspök atya a homoszexualitásról
"Gyakran megtörténik, amikor egy-egy családot meglátogatok, hogy a férj és a feleség átölelik, átkarolják egymást. Ilyenkor a gyermekek sok esetben odaszaladnak, és ők is átkarolják a szüleiket, annyira boldogok. Ők is részesedni akarnak a szétáradó szeretetből, ebből a kristálytiszta forrásból. Ezt a forrást szeretnénk megőrizni a következő nemzedékek számára is tisztának, életadónak.
Bob Dylan nyerte az irodalmi Nobel-díjat
Az irodalmi Nobel-díjat 2016-ban Bob Dylan zenész kapta, új irodalmi kifejezési módjai miatt, amikbe beépítette az amerikai zenei hagyományokat. Kevesen tudják, hogy lázadó korszaka után a világhírű zenész komoly megtérésen ment át és sok vallásos dalt írt, amit koncertjein rendszeres eljátszik.
Megmérgeztük a Földet
Az IPCC közzétette a legújabb jelentését: nem túl rózsás a helyzet, de még van esélyünk arra, hogy lakható maradjon a bolygó számunkra is. Ehhez azonban a szén-dioxid kibocsátását teljesen meg kell szüntetnünk, és meg kell tanulnunk alkalmazkodni azon változásokhoz, amelyeken már visszafordíthatatlanok.
Három jó hír a világból
Hívő katolikus lesz az új ENSZ-főtitkára, elutasították a béranyaságot az EU-ban, valamint nem lesz abortusz-ünnepnap... Részletek:
Ferenc pápa: Minden, ami az életünkkel kapcsolatos, érdekli Jézust!
Augusztus 8-án a Szentatya folytatta az élet kenyeréről szóló elmélkedését a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor. Arra biztatta a híveket, hogy bátran meséljenek el Jézusnak mindent az életükből, mert ő épp erre vágyik, arra, hogy meghitt, mély baráti kapcsolatban lehessen velünk! Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Több ezer orvosi tanulmány eredményét tartják vissza a gyógyszergyárak
Több ezer orvosi tanulmány eredményét tartják vissza gyógyszergyárak és egyetemek Európa-szerte – az Oxfordi Egyetem és a Transparimed figyelmeztető összefoglalója alapján. Felhívják a figyelmet, hogy Európai Unió szabályozása alapján a kutatás lezárása után legkésőbb egy éven belül közzé kell tenni az eredményeket az EudraCT nevű uniós adatbankban, ami vonatkozik arra is, ha a kutatók arra jutottak, hogy nem működik a hatóanyag vagy eljárás, amellyel próbálkoztak.
A két új könyvről

Így néz ki a két új könyvünk borítója. Ha szeretnéd támogatni valamelyik kiadását, még szerdáig lehet, mert utána leadom a belíveket is a nyomdába, és akkor már nem tudok új nevet beírni a támogatók felsorolásába a könyvbe. Itt az utolsó alkalom! :-) Számlaszám: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, 10700268-04975106-51100005
Magyarok Nagyasszonya

Október 8., Magyarok Nagyasszonya ünnepnapja. Mária titka címmel lelkinapot tartunk a Szent István Király templomban (Budapest, Rákosfalva, 1144. Álmos vezér tér 1.) Közös ima, előadás, közbenjáró imaszolgálat, szentmise. Részletek:
II. János Pál pápa a Mária-tiszteletről
„Amikor kezdett formát ölteni papi hivatásom, bizonyos módon megváltozott a véleményem a Mária-tiszteletről. Addig is meggyőződésem volt, hogy Mária Krisztushoz vezet minket, de akkortájt kezdtem felfogni, hogy Krisztus is Anyjához vezet bennünket.
Nagy melléfogás az új román személyi...
Nagy felháborodás kíséri Romániában az új elektronikus személyi igazolványt, ugyanis azon csak az Európai Unió zászlaja található meg, a román zászló nem. Ennél nagyobb visszhangot kapott, hogy a tulajdonos nemére vonatkozó résznél nem a „sex”, hanem a „gen” szó szerepel - írja az Új Magyar Szó.

