Az apostoli vizitátor Medjugorjéról
„Misszióm annak a jele, hogy Ferenc pápa odafigyel a zarándokokra. A pápa oda küld, ahová az emberek azért mennek, hogy az üdvösség fényét keressék. Međjugorjéba a világ minden tájáról érkeznek zarándokok, hogy találkozzanak Istennel, Krisztussal, és hogy találkozzunk az ő Anyjával.
Van remény...
Hazánkban az abortuszok száma 2010 és 2015 között 23 százalékkal - több mint kilencezerrel -, idén az első negyedévben pedig további 4 százalékkal csökkent - az államtitkárság tájékoztatása szerint. Még mindig kevesebb gyermek születik, mint amennyi kellene, de legalább csökkent a gyilkosságok száma...
Augusztus 15-én Mária mennybevételét ünnepeljük
A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli.
Vajon prófétai jel?
Olaszországban a vasárnap reggeli földrengésben súlyosan megrongálódott, szinte megsemmisült a norciai Szent Benedek-székesegyház, mely Szent Benedek és ikertestvére, Szent Skolasztika hajdani lakóháza fölé épült. (Szent Benedek Európa védőszentje, a nyugati kereszténység egyik legnagybb hatású alakja, a vad pogány időkben a keresztény hit fenntartója és a békés szerzetesi élet megújítója volt...)
Thomas Merton: Visszatérés az Atyához
Az alapvető kísértés: durván, kereszténytelenül megtagadjuk azok szeretetét, akiket valami miatt érdemtelennek tartunk a szeretetre. Ráadásul egészen jelentéktelen okok miatt is a szeretetünkre méltatlannak ítélünk másokat. Persze a világért se gyűlöljük őket: csak éppen nem vagyunk hajlandóak a szívünkbe fogadni őket, gyanakvás nélkül érintkezni velük, belső fönntartások nélkül közeledni hozzájuk.
Lélekzuhany a Szikra-díjért
Az első állami gondozott gyermekekből álló gospel kórus, a Lélekzuhany is elindult a Szikra-díjért. A közönség is győztest hirdet, ezért most arra kérünk, hogy szavazz a HAVASI TIBOR ÉS A LÉLEKZUHANY GOSPEL KÓRUS: SZENT TESTED ÉS SZENT VÉRED című dalunkra! (több dallal is indulunk, de kérjük hogy csak erre a dalra szavazz mert csak a legtöbb szavazatot kapott dal nyer!
Egy újabb lépés a Mars-kolónia felé?
Szimulált körülmények között próbálja majd ki a négy kiválasztott, milyen lesz majd a vörös bolygó első telepeseinek élete. - Önként jelentkezőket toboroz a NASA a Crew Health and Performance Exploration Analog misszióhoz. Ez összesen háromszor indul majd, mindegyik egy-egy évig tart majd és hasonlóan a korábbi Analog küldetésekhez, a résztvevők a Földön élnek majd olyan szimulált körülmények között, melyek az űrben, vagy egy más bolygón tapasztalható fizikai, mentális és érzelmi hatásokat gyakorolnak majd rájuk.
A Szűzanya 2016. október 25-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Ma hívlak benneteket: imádkozzatok a békéért! Hagyjátok el az önzést és éljetek üzeneteim szerint, amelyeket adok nektek. Nélkülük nem tudjátok megváltoztatni az életeteket. Imádságban élve békétek lesz.
Szolgálati közlemény
Kérem azokat, akik a Galgóczy Erzsébetről szóló könyvet támogatták, főleg, ha átutalással, hogy küldjék el postacímüket, mert különben nem tudom elküldeni a tiszteletpéldányaikat. Levélcímünk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Megértéseteket kérve, köszönettel: Sipos Gyula
Az Eucharisztia vértanú pápája
Szixtusz pápa szolgálata során lángolt fel Valeriánusz császár idejében az a kemény keresztényüldözés, mely sok hívő életét követelte. 258. augusztus 6-án a Pretesztátusz- (másik hagyomány szerint a Kallixtusz-) katakombában misézett Szixtusz pápa, amikor a császár testőrei rátörtek, letartóztatták, és másnap lefejezték négy diakónusával együtt. A vérengzés a következő napokban is folytatódott, ekkor esett áldozatul többek között Szent Lőrinc diakónus is. Róma egyháza pedig egy ideig vezetés nélkül maradt.
Nagy bajban van Iványi Gáborék iskolája
Iványi Gábor egyházának szegedi iskolája már korábban adóslistára került, most a végrehajtók épp csak a táblát el nem vitték.
