Őrült világ - kómában van, tartásdíjat kellene fizetnie

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. augusztus 12. csütörtök

Tartásdíj fizetésére kötelezte a magyar bíróság azt a nőt, aki nyolc éve éber kómában él – Varga Katalin két gyermekével élt, amikor nyolc évvel ezelőtt egy jóindulatú agydaganatot eltávolító műtét után egy kórházi baktérium megtámadta a szervezetét. Azóta éber kómában van, beszélni nem tud, szinte mozdulatlanul fekszik naphosszat, igaz, megért mindent.

Édesanyja, Kistaj Éva a nap 24 órájában mellette van, ápolja, és bár van egy speciális mikrosebészeti kezelés, amely segíthetne, erre csak akkor lenne pénzük, ha a kórház, amelyet bepereltek, fizetne nekik.
Ám egyelőre szó sincs erről, sőt, a bíróság ellenük ítélt egy másik ügyben. Varga Katalin volt férje ugyanis, aki a két gyereket neveli, gyerektartásért beperelte a kómában fekvő, magatehetetlen nőt. A Somogy megyei férfi emellett az édesanyjával szemben is végrehajtást kezdeményezett rokontartás címén, így a kómában fekvő nő és a nagyanya összesen több mint 400 ezer forinttal tartozik.
Gyerektartást az a szülő kérhet a másiktól, aki a gyermeket neveli, gondozza. A másik félnek a gyermektartási kötelezettsége minden más kötelezettséget megelőz. Más követeléssel, tartozással ezt nem is lehet veszélyeztetni. Szürreálisan hangzik, de ebben az esetben az éber kómában fekvő nő a saját jólétének a rovására is köteles fizetni – magyarázta a lapnak Tran Dániel ügyvéd.
Az anya és a nagyanya egyébként azóta nem látta a gyerekeket, hogy Varga Katalin kómában van.
(index.hu)

You have no rights to post comments