Álljunk ellen a gyűlölködésnek! – Imádság a pharrajimos és a kislétai gyilkosság évfordulóján

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. augusztus 04. szerda

Augusztus 2-án a Sant’Egidio közösség szervezésében a józsefvárosi Szent József-templom plébániáján ökumenikus imádságot tartottak a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulóján. Az imaórát Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke vezette, Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök mondott homíliát.

Imádsággal szolgált Radnóti Zoltán főrabbi, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke és Dani Eszter tiszteletes a református egyház képviseletében, aki lelkipásztori szolgálatát jelentős részben roma testvéreinknek szenteli. Részt vett a megemlékezésen Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanára, Dúl Géza, az MKPK cigánypasztorációs referense és Michels Antal, a Szent József-templom plébánosa.

Az imádságon jelen voltak a 2008–2009-es merényletek áldozatainak hozzátartozói Kislétáról és Tatárszentgyörgyről. Az évek során elmélyülő barátság és az imádság összeköti őket a közösség tagjaival, vigaszt és reményt jelent a szűkölködést és félelmet ma sem nélkülöző hétköznapjaikban. Jelenlétük, az emlékezéshez való hűségük tanúság az imádság vigasztaló erejéről.

1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjjel Auschwitz-Birkenauban az SS-ek meggyilkolták az ott még életben lévő mintegy háromezer romát és szintit. 2009-nek ugyanazon a hajnalán kislétai házában sörétes puskával agyonlőtték Balog Máriát és súlyosan megsebesítették akkor tizenhárom éves lányát.

„Azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk, hogy bocsánatot kérjünk, hogy könyörögjünk az Úrhoz az áldozatokért és családtagjaikért. De azért is, hogy elmondjuk Istennek és embernek, hogy milyen világról, milyen Magyarországról álmodunk” – vezette be az imádságot Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti felelőse.

Jonathan Sacks nemrég elhunyt nagy angol zsidó rabbit idézte, aki ezt az eszményt fogalmazta meg: „Egy ország akkor erős, amikor gondot visel a gyengékre; akkor lesz gazdag, ha segíti a szegényeket; ha pedig odafigyel a sérülékenyekre, akkor sebezhetetlenné válik”. Olyan álom ez, amely a Biblia lapjairól tárul elénk, hogy mindnyájan testvérek legyünk, ahogyan Ferenc pápa oly gyönyörűen megfogalmazza Fratelli tutti kezdetű enciklikájában. Kérdés, hogy mi nem merültünk-e el az önszeretet álmában? Azt kérte, imádkozzunk, hogy meghalljuk az Úr szavát: „Miért féltek, kicsinyhitűek?”– miközben lecsendesíti a vihart bennünk és körülöttünk.

Gáncs Péter püspök a szamáriai asszony evangéliumi történetének elbeszéléséből kiindulva felhívta a figyelmet arra: az emlékezésen túl esélyt kapunk itt arra, hogy találkozzunk az erre járó Jézussal, aki a forrás közelében vár minket. Jézussal, aki átlépi a határokat. Abban az időben sok hithű zsidó inkább kétszer annyi utat tett meg, hogy ne kelljen a szamáriaiak földjén áthaladnia, ő azonban nem akarta kikerülni ezt a területet.

A zsidók és a szamaritánusok egymás mellett éltek, de megítélték egymást, nem használtak például közös edényeket. Gáncs Péter a cigány-magyar együttéléshez hasonlította ezt a viszonyt, amelyben szintén fontos döntés, elfogadom-e a felajánlott pohár vizet a másiktól.

Jézus provokál – pro voco azt jelenti, előhívni valamit, ami el van rejtve. Jézus előhívja az asszonyt a kitaszított állapotból, ráadásul zsidó létére ő kér segítséget tőle, ami botrány… De itt már másról, az élő vízről szól a történet, amire ez az asszony szomjazik, és amire mindannyian szomjazunk. Ő maga a válasz erre a szomjúságra, ő az élet vize. Az asszony előjön bűnei fedezéke mögül, kitárja az életét.

És akkor betoppannak a tanítványok: olyanok, mint mi, azt hiszik, az a fontos, amit ők hoznak Jézusnak, az ennivaló, nem pedig az, ami a mesterüknél van. Jézus leleplezi a tanítványok kegyetlen kegyességét. Az ő akarata, hogy mindenki üdvözüljön. Ő fontosabbat adhat, olyat, ami bennünk is forrássá válhat. Merjünk meríteni ebből a forrásból, hogy mi is felüdíthessünk másokat – buzdított az evangélikus püspök.

Fahidi Éva, a holokauszt zsidó származású túlélője már hosszú évek óta a közösség barátja, visszatérő vendége a megemlékezésnek. „Szomorú hagyomány ez az életemben” – kezdte tanúságtételét. Hagyomány, mert minden augusztus 2-án elmondja az ökumenikus imádságon, hogy fültanúja volt annak, ahogy felgyújtották a cigány barakkot. Három tábornyira volt a B2-es tábortól, ahol őt tartották fogva, nem lehetett átlátni, de a hang elért hozzá is. Az SS-ek több mint 3 ezer cigányt hajtottak ki a barakkból a halálba. Rettenetes dolog, ha egy gyerek tudja, hogy abban a pillanatban meg fog halni – mondta és megosztotta, hogy ilyenkor is mindig a nála nyolc évvel fiatalabb húgára gondol, akit Zyklon-B gázzal megöltek.

„Közel áll a hozzám a romák és a szintik csoportja” – vallotta meg a hívek előtt, akik között sok roma származású volt. „Tudom, milyen az, amikor az embert kirekesztik, megalázzák” – tette hozzá és vértestvéreinek nevezte a romákat és mindenkit, akinek a rokonait megölték, gázkamrában elégették. Elmondta, hogy tud olyan faluról, ahol a deportálások idején a cigányokat a falu határában lelőtték.

Hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy az egyházak kiálljanak a gyűlölet ellen, különösen amikor újra terjednek a nemzetiszocialista eszmék. A történelemben mindenütt gyűlölet van, de mindig mindenütt volt olyan, aki ember tudott maradni. Célunk, hogy ne ismétlődhessen meg mindez. Mindig kell lennie valakinek, aki elhatározza, hogy ő most már nem gyűlöl. A túlélők nem akarják a lelküket a gyűlölettel beszennyezni, és ebben támogatniuk kell őket az egyházaknak – hangsúlyozta.

Végül megható szavakkal fordult roma testvérei felé, arra buzdítva a fiatalokat, hogy tanuljanak: fel kell zárkózni, felvilágosodott, okos embernek lenni, amire ők, mint minden ember, képesek. Azt kívánta, legyenek szép családjaik, sok gyerekkel, jó munkájuk, boldogságuk, egészségük, és legyen öntudatuk akkor is, ha megalázzák őket. Nem szabad engedni, hogy az egyik ember a másik fölé kerüljön! – hangsúlyozta. Ő tudja, hogy a „büdös zsidó, büdös cigány” után egyenes út vezet a gázkamrákba. Meg kell tanítani az ifjúságot, hogy álljon ellen a legkisebb gyűlölködésnek is. Nem szabad elkövetni a másik ellen semmi rosszat: ha ez alapszabály, akkor nem ismétlődhet meg, ami volt. „Tudjatok ilyen társadalmat építeni! Isten áldása kísérje az utatokat!” – kérte, buzdította hallgatóit.

Az imádság megrendítő pillanata következett, a merényletek felsorolása, emlékezés az áldozatokra. Minden merénylet történetét könyörgés követte, majd gyerekek, fiatalok virágokat helyeztek el az oltáron álló vázában annak jeleként, hogy nem felejtünk, a béke és a kiengesztelődés útjain akarunk járni.

Ezt követően Dani Eszter könyörgésében azt kérte az Úrtól, gyógyítsa meg mindazokat, akiket félelem bénít meg, akik évtizedes gyászt hordoznak, és akiknek a szíve gyűlölettel van tele.

Radnóti Zoltán rabbi idézett héber és magyar nyelven a zsidó újév ünnepén mondott Avinu Malkenu kezdetű könyörgésből. Rabbi Akiva, Jézus kortársának szép imádsága ez, amelyben Isten irgalmáért, imáink meghallgatásáért könyörög.

Székely János püspök hálát adott az Úrnak cigány testvéreinkért, a kincsekért, amelyek bennük rejlenek. Kérte, tanítson meg minket arra, hogy egymás testvérei vagyunk. Nemcsak akkor vétünk testvérünk ellen, ha elpusztítjuk, hanem akkor is, ha megtagadjuk tőle az emberhez méltó élet lehetőségét. „Zárkózzunk fel végtelen szereteted mértékéhez” – kérte.

Az ökumenikus imádság az egyházi képviselők áldásával zárult, amelyet Radnóti Zoltán héber, Székely János püspök lovári nyelven mondott el.

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés