Gyógyító összejövetel a Siloé közösség szervezésében
Történelmi fordulat napenergia-fronton - erre senki sem számított
Szélvészgyorsan, a vártnál sokkal sebesebben tör el?re a napenergia Európában - Magyarországra sajnos nem vonatkozik ez a kissé képzavaros megállapítás. Els?sorban a támogatásoknak, illetve a meredeken csökken? technológiai költségeknek köszönhet?en 2011-ben minden energiaforrás közül a napenergiát kihasználó kapacitásokat telepítették a legnagyobb mennyiségben - derül ki az európai fotovoltaikus iparági szövetség (EPIA) jelentéséb?l.
Összeomolhat a nyugat-antarktiszi jégtakaró
Ellenáll az egyház a gyónási titkot megszegő ír törvénytervezetnek
Május 18-án kezdődik a pünkösdi kilenced
Mind II. János Pál, mind XVI. Benedek pápa arra hívta a Katolikus Karizmatikus Megújulást, hogy terjessze a Pünkösd kultúráját. Mint tudjuk, már Elena Guerra n?vér hatékonyan kérte XIII. Leó pápát arra, hogy buzdítsa a híveket, hogy térjünk vissza "az emeleti terembe", és folyamatosan imádkozzanak a Szentlélek kiáradásáért. Mi komolyan szeretnénk venni ezeket a prófétai szavakat, ezért már az elmúlt években is pünkösdi kilencedet imádkoztunk a Szentlélek kiáradásáért. Ez idén május 18-26 között lesz.
Egyházakhoz menekülnének az önkormányzati iskolák
Sorra keresi fel az egyházakat több település is, hogy vállalják át iskoláik fenntartását a következő tanévtől. A polgármesterek nem vallásos meggyőződésből érdeklődnek, hanem mert tartanak az iskolák jövő januári kötelező állami kézbe adásától. Hajdúsámson és Ajka például a Hit Gyülekezetével tárgyal, amelynek oktatási főigazgatója azt ígéri, nem lesz hittérítés és vallási előírás, "szabad iskolát" akarnak.
Szép új világ - New Yorkban szabad gyerekpornót nézni
A New York-i fellebbezési bíróság jogerős döntése szerint törvényes gyerekpornót nézni az interneten keresztül. Egy szexuális bűntények elkövetésével vádolt professzor ügyvédjei nyújtottak be fellebbezést a bírósághoz és az helyt adott a kérelmüknek.
Mely országokban a legjobb édesanyának lenni?
Baby boomot akar a magyar kormány
Kedvezményes autóval és lakással, otthoni munkával, kisgyermekes-utalvánnyal, másoknak felajánlható családi pótlékkal és nyugdíjkedvezménnyel is lehetne ösztönözni a gyermekvállalási kedvet Magyarországon, olvasható az Új baby boom, a középosztály gyermekvállalási forradalma címmel közzétett vitaanyagban, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztériumban működő Családbarát Magyarországért Munkacsoport készített.