III. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál
Hatalmas a nemzetközi érdeklődés a VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál filmszemléje iránt. A nemzetközi kategóriában a legendás riporter fia, ifj. Vitray Tamás operatőr, biológus, szakíró, a National Geographic magyarországi főszerkesztője is részt vesz a pályaművek elbírálásában Gödöllőn.
Ferenc pápa üzenete a párizsi békefórumra: A békét meghallgatással építjük, nem fegyverekkel
A november 10–11-én tartott 6. Párizsi Békefórumra küldött üzenetében Ferenc pápa kijelentette, hogy „egyetlen háború sem éri meg annak az anyának a könnyeit, aki látja, hogy megölik a gyermekét”.
Minden lehetséges annak, aki hisz
"Bizony, mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok e hegynek itt: Menj innét amoda! – átmegy, és semmi sem lesz számotokra lehetetlen.” (Mt 17,14–20)
A hit eleven kapcsolatot hoz létre Isten és közöttünk - együtt pedig semmi sem lehetetlen.
Növeld hitünket Uram, hogy megtegyük akaratodat! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Reményt keltő szavak az új köztársasági elnöktől
„Köztársasági elnökként abban fogom erősíteni a magyarokat, ami személyes meggyőződésemből fakad. A kereszténységen nyugvó értékrendben, az élet továbbadásának, a gyermekek szeretetben való nevelésének bátorításában, a megfogant emberi élet és a család védelmében, egymás tiszteletében, a gyengék gyámolításában." „Szót emelek majd azért is, hogy védjük az életet, képviselve azokat is, akik még nem tudnak kiállni a maguk védelmében."
Ferenc pápa: Kevesebb időt szánjunk a telefonunkra, és többet a lelki életünkre!
November 12-én mintegy húszezer hívővel és zarándokkal imádkozta el a déli Úrangyalát Ferenc pápa, aki a lelki életünk ápolásának mindennapi feladatára hívta fel a figyelmet a vőlegényre váró öt okos és öt balga szűzről szóló evangéliumi szakasz kapcsán. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Az örök élet távlatában
"Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved?" (Mt 16,24–28)
Életünket az örök élet távlatában kell elgondolni, nehogy belebukjunk a hiábavalóságokba.
Kérlek Uram óvj meg a bűnöktől, hogy nálad élhessünk, a mennyek országában! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Beszélő név: Sátán 2 - röviden
Az orosz védelmi bizottság alelnöke és a nacionalista Rogyina párt elnöke, Alekszej Zsuravljov újabb fenyegetéseket fogalmazott meg: halálos Sátán 2 hiperszonikus nukleáris rakétájával „200 másodpercen belül” lecsap Nagy-Britanniára, és mindössze 20, de akár 10 másodpercen belül Finnországot is atomtámadás érheti...
Forradalmi műtétet hajtottak végre
Forradalmi műtétet hajtottak végre az Egyesült Államokban: összesen 140 orvos dolgozott azon a transzplantációs eljáráson, amelynek során többek között új szemet kapott a 46 éves, arkansasi Aaron James. A férfi arcát 7200 Voltos áramütés érte 2021-ben.
Ukrajnai menekültek - hír + ima

Több mint hatmillió ember menekült el Ukrajnából a háború kezdete óta – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága csütörtökön. További több millió, Ukrajnán belül maradt embernek is el kellett menekülnie az otthonából. Az ENSZ azt közölte, hogy ők több mint nyolcmillióan lehetnek. Drága Jézus, te magad is menekültként kezdted az életed és üldözöttként fejezted be - kérünk, segítsd meg a háború elől menekülőket és vess véget a gonoszság tombolásának, a háborúnak Ukrajnában és az egész világon! Békéért esdeklünk! Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Az Atya szózata a mennyből
„Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” (Mt 17,1–9)
Ez az Atya tanúságtétele a Fiúról, Jézus Krisztusról - és mi a mi válaszunk erre?
Én Uram, Én Istenem! Kihez mehetnénk? Az örök élet igéi nálad vannak! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Hikikomori – A bezárkózó, elmagányosodó fiatalok növekvő száma kihívás az Egyház számára is
A hikikomori japán kifejezés, jelentése visszavonultan élni: így nevezik a jelenséget, és azokat az embereket, akik úgy döntenek, hogy hosszú időre kivonulnak a társadalmi életből, bezárkóznak otthonukba. A római Caritas 2019-ben programot hozott létre a megsegítésükre. Japánban, ahol másfél millió embert érint a probléma, egy olasz misszionárius hozott létre segítő központot.
