Hikikomori – A bezárkózó, elmagányosodó fiatalok növekvő száma kihívás az Egyház számára is
A hikikomori japán kifejezés, jelentése visszavonultan élni: így nevezik a jelenséget, és azokat az embereket, akik úgy döntenek, hogy hosszú időre kivonulnak a társadalmi életből, bezárkóznak otthonukba. A római Caritas 2019-ben programot hozott létre a megsegítésükre. Japánban, ahol másfél millió embert érint a probléma, egy olasz misszionárius hozott létre segítő központot.
A hikikomori főként a 14 és 30 év közötti fiatalokat érinti, nagyobb részben férfiakat. Önként döntenek úgy, hogy magányban élik az életüket, megszakítva minden szociális kapcsolatot. A japán kormány által eddig elvégzett kutatások több mint másfél millió esetet azonosítottak. A 40 év feletti korosztályt is érinti a jelenség, mivel az állapot hajlamos krónikussá válni, és egész életen át tartósan megszilárdulni. A helyzet hátterében szociális alkalmazkodási zavar áll: a serdülők erős szociális szorongást élnek át, nehezen kapcsolódnak kortársaikhoz és nehezen alkalmazkodnak a társadalomhoz. Gyakran nagyon intelligens, de zárkózott és magukba forduló, szociálisan érzékeny és gátlásos tinédzserek, akik meg vannak győződve arról, hogy jobb nekik egyedül és mindenkitől távol.
Olaszországban egyre nagyobb figyelmet kap a hikikomori, mert úgy tűnik, hogy nem egy kizárólag japán kulturális jelenség, hanem olyan társadalmi szintű rossz közérzet, ami világ összes gazdaságilag fejlett országát érinti. Marco Crepaldi pszichológus, az olaszországi Hikokomori Egyesület alapítója elmagyarázta: a hikikomori gyerekek sokszor örök kamaszok, akik konfliktusos kapcsolatban állnak a szüleikkel, akik az esetek egy részben rosszul is bántak velük. A fiatalok először a tanórán kívüli tevékenységeket, például a sportot vagy a barátokkal való együttlétet utasítják el, majd az iskolát is, ahol rejtve maradt zaklatást éltek át, vagy más negatív hatások érték őket. A hikikomori fokozatosan elszigetelődik, és nagyon negatív képet alakít ki a társadalomról, különösen szenved a társadalmi megfelelési kényszertől, amely elől minden módon megpróbál menekülni. Mindez demotivációhoz és depresszióhoz vezet. Az internetfüggőség, a közhiedelemmel ellentétben, nem oka a jelenség robbanásszerű terjedésének, hanem lehetséges következménye. A hikikomori-állapot negatív hatással van a táplálkozásra és a fizikai aktivitásra, amelyeket az érintettek teljesen elhanyagolnak. Általában éjszaka élnek és nappal alszanak, gyakori köztük az önkárosítás és a kábítószerrel való visszaélés. A valósággal való kapcsolat elvesztése növeli a disszociatív és kényszeres zavarok kialakulásának kockázatát.
A római Caritas 2019-ben új programot indított az otthonukban elszigetelődő fiatalok támogatására. Becslések szerint Olaszországban legalább 120 ezer ilyen eset van. Az elszigeteltség időtartama általában hosszú: a legtöbb fiatal több mint három éve zárkózott el, átlagéletkoruk 20 év körül van. Ezt az új jelenséget nem szabad alábecsülni, rengeteg negatív következménnyel jár a fiatalra és családjára nézve is. A szülők nem tudják, hogyan kezeljék a helyzetet, főként a jelenséggel kapcsolatos információk és a probléma kezelésére alkalmas intézményi háttér hiánya miatt.
A római Caritas – amely mindig is figyelt a szegénység rejtett formáira, a folyamatosan változó társadalom sebezhetőségére – küldetésének tartja, hogy a római egyházmegye plébániáin és az érintett római iskolákban szervezett találkozók révén felhívja a figyelmet a problémára. Céljuk, hogy bevonják az ifjúság életében közvetlenül érintett szereplőket (plébániai csoportok, cserkészek, pedagógusok, katekéták, tanárok), felkeltsék a figyelmet erre az új, láthatatlan, de létező problémára és minél többen támogassák aktívan az érintetteket.
A hikikomori leginkább Japánban terjed. 2017. szeptember 14-én a japán püspökökhöz intézett levelében Ferenc pápa is kitér a problémára, amely oly sok fiatalt sújt.
Mizu Ippai-nak (jelentése teli pohár víz) hívják azt a központot, amelyet Marco Villa, a Pápai Külmissziós Intézet misszionáriusa hozott létre a hikikomorik megsegítésére. „A konfrontációtól való félelem, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés készteti az embereket a hikikomori gyakorlására. Egy fiatalember, aki időnként eljön a központunkba, gyakran ismételgeti, hogy a társadalom kiváló feltételeket és lehetőségeket kínál ehhez az élethez, amellyel elkerülhető a munka és a másokkal való konfrontáció okozta stressz” – mondja Marco Villa atya a hikikomori összetett jelenségéről.
Marco atya a 2000-es évek elején érkezett a felkelő nap országába, és 2009 óta szolgál a tokiói érsekséghez tartozó szaitamai egyházmegyében, alig félórányi vonatútra a fővárostól. 2012 óta koordinálja a Mizu Ippai központ munkáját, amely támogatást és segítséget nyújt a hikikomori állapotában élőknek. Új missziója az országot megrendítő 2011-es fukusimai nukleáris katasztrófa és cunami után a Szaitama közigazgatási területén található Koshigaya városában kezdődött, amely egy igazi alvóváros Tokió peremén, több mint 300 ezer lakossal. A területen a Katolikus Egyháznak nincs istentiszteleti helye. Az akkori püspök, Marcellino Daiji Tani megbízásából nyitották meg a ma is működő központot, amely tizenöt önkéntes segítségével nyújt segítséget a kapcsolati nehézségekkel küzdőknek.
„Nem könnyű pontosan megmondani – folytatja Marco atya –, hányan élnek ilyen állapotban. Akkor kezdünk el hikikomoriról beszélni, amikor valaki már legalább hat hónapja folyamatosan él úgy, hogy nincs kapcsolatban a külvilággal.” A legfrissebb statisztikák szerint Japánban nem kevesebb, mint másfél millió ember, vagyis a teljes lakosság 1,5 százaléka él mindentől és mindenkitől elszigetelten; főként férfiak és 40 év alattiak. A jelenséget, amely termékeny talajra talált a japán kultúrában, tovább súlyosbította a közelmúltban kitört világjárvány, amely az emberi kapcsolatok hirtelen megszakadásával járó kényszerű otthoni elzárkózással járt.
A központ heti rendszerességgel megrendezett támogató találkozókkal, közös étkezéssel, beszélgetéssel próbálja megfékezni a „járványt”. A felebaráttal való kapcsolat nagyon gyakran az egyetlen lehetséges gyógyszer azok számára, akik hikikomori-élményt élnek át, és akik ezáltal újra felfedezik, milyen kincset jelentenek az interperszonális kapcsolatok, valamint azt, hogy ők maguk egyedi, megismételhetetlen egyéniségek, és nem csak fogaskerekek egy steril társadalomban, amelyet pusztán a termelékenység és a személyes sikerek elérése vezérel.
Egyszerű gesztusok, de konkrét cselekedetek ezek egy missziós egyház részéről. Az önkéntesek egyre inkább azt látják, hogy Japánban elismerik és értékelik azok erőfeszítéseit, akik szenvedélyesen és valódi odaadással dolgoznak felebarátaik javáért. „Az Egyház Japánban olyan, mint egy csepp a nagy tengerben, de ennek ellenére általánosan megbecsülik. Nem kevesen kopogtatnak templomaink ajtaján, amikor úgy döntenek, hogy kijönnek a hikikomori állapotból. Egészséges környezetet és érzékeny embereket találnak itt, akiknek családjukban vagy ismerőseik között vannak hasonló tapasztalatok; a remény szavaira és gesztusaira találnak, okot találnak a reményre” – magyarázza Marco atya, aki sokéves szolgálata során maga is megtapasztalta a magány és az érzelmi elhagyatottság hatásait.
Fordította, összeállította: Thullner Zsuzsanna
Forrás: Mondoemissione.it; Caritasroma.it; Incittagiovinazzo.it;
Fotó: Mondoemissione.it; Caritasroma.it; Diocesidiroma.it
Magyar Kurír
