Nagyon személyes

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. december 09. hétfő

Szombaton este begörcsöltem és elkezdtem fájni, ami a gyomromból kisugárzott a szívemre és az ízületeimre is. Egész éjjel nem aludtam, persze imádkoztam, hogy Jézus meggyógyítson, de nem tette meg, így maradt a második megoldás – ennek kapcsán néhány pozitív felismerés:

Pünkösdi kilenced, 1-9 nap

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2015. május 15. péntek

Pünkösdi kilencedet imádkozunk a Szentlélek kiáradásáért. Ez idén május 15-23 között van. (A kilenc nap imáit egyben tettem fel, mert nem leszek gép előtt minden nap, a lelkigyakorlatok miatt) "Az emeleti teremben való ima" - kilenc napos imádságos várakozás és vágyakozás a Szentlélek kiárdására. 1-9, nap:

Történetek az isteni gondviselésről - Aki úr testetek és lelketek felett

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2018. március 21. szerda

Legidősebb lányom már elég korán külön akart élni tőlünk, viharossá sikeredett kamaszkort követően. Én vágytam is rá, hogy költözzön, de féltettem is őt, nem akartam, hogy nehézségei legyenek. Rajta akartam volna tartani a szemem, nem így elengedni.

Szeretet Földje Hírlevél, 2021. augusztus

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2021. augusztus 05. csütörtök

Kedves Testvérek!

Túl vagyunk a nyári programjaink jó részén - például sikeres volt Szomjú László természetfotós kiállítása, sokan megnézték a fotókat, egy részüket azóta meg is vásárolták, a bevételt a missziós munkára fordítjuk -, készülünk az őszre, az eucharisztikus kongresszusra, lesz idén is Szeretet Földje Találkozó... rövid beszámolónk:

Ez a mi politikánk

Kategória: Eheti
Megjelent: 2024. július 22. hétfő

Először egy jó példa Don Boscótól. Ő a 19. század második felében élt - de micsoda kor volt ez! Az olasz egység létrejöttének ideje, egy kifejezetten egyházellenes kor, amikor betiltották a szerzetes rendeket is. A pápát, valamint az egyházi államot az olasz egység ellenségének tekintették (részben jogosan). Don Boscónál is többször házkutatást tartottak, letartóztatták, minden módon vizsgálták őt és az Oratóriumot. Több ízben merénylők törtek az életére. Egyik letartóztatása után két miniszter hívatta kihallgatásra, hogy kifaggassák, végül is mi az ő politikája?

Igemagyarázat 2025/15: Jézus segítő tanácsa az életünkre (Mt 11,28–30)

Kategória: videók
Megjelent: 2025. július 17. csütörtök


 A 2025. július 17-i evangélium és magyarázata. A mikrofon előtt: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106

Jézus megment és figyelmeztet

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2026. március 23. hétfő

"Erre Jézus azt mondta neki: Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél." (Jn 8,1–11 )
Jézus megmenti a házasságtörő asszonyt, de egyben figyelmezteti is, hogy többé ne vétkezzen, nehogy rosszabb sorsra jusson...
Irgalmas Istenünk jóságát mindörökké éneklem... ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

Ma kiállítás megnyitó, holnap lelki nap és gyógyító összejövetel

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. április 24. péntek

- Ma, pénteken délután 6 órakor Hámori Kornélia festő kiállításának megnyitója a törökbálinti Szeretetláng közösségi házban (lásd: https://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/24894-hamori-kornelia-kiallitasanak-megnyitoja-penteken )
- Holnap, szombaton délelőtt 10 órától lelki nap és gyógyító összejövetel ugyanitt, téma: Jó példák Isten újjáépítő munkájára életünkben, egyházunkban és hazánkban (lásd: https://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/24901-jo-peldak-isten-ujjaepito-munkajara-lelki-nap-es-gyogyito-osszejovetel-szombaton  )
A programjaink nyitottak és ingyenesek, mindenkit szeretettel várunk!

400 pedofil papot "rúgott ki" XVI. Benedek

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2014. január 19. vasárnap

 XVI. Benedek pápa két év alatt közel 400 papot rúgott ki a fiatalkorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélések miatt - írja az AP. A hírügynökség szerint a 2011-12-es évekre vonatkozó statisztika az első olyan dokumentum, amiben a Vatikán részletekkel szolgál az elbocsátott papok számáról. A katolikus egyház ezidáig nem adott ki pontos statisztikát.

Szinodális javasat: világiak is kapjanak szerepet a püspökök kiválasztásában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. május 13. szerda

A püspökök kiválasztása nem csupán egyházi adminisztrációs kérdés, hanem mélyen spirituális és közösségi folyamat – hívja fel a figyelmet a szinodalitási folyamat 7. munkacsoportjának a napokban közzétett jelentése. A javaslat szerint az eddiginél szélesebb kört kellene megkérdezni az alkalmas személyekről.

"Gyertek haza" - versben

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2015. március 02. hétfő

Ez a vers Budapesten hangzott el, a Katona József Színházban, az "Illaberek" előadásán, és ledöbbentette a közönséget: