A mi válaszunk a válságokra

Kategória: Eheti Megjelent: 2024. szeptember 09. hétfő

Miközben a világ botrányból botrányba, válságból válságba esik és olykor egészen reménytelennek tűnik a helyzet, mi hisszük és tudjuk, hogy minden válságra van megoldás, mert Isten, aki mindig a szépet, jót és igazat akarja, mellettünk áll. Szeretném most megmutatni – lépésről lépésre -, hogy az idei Szeretet Földje Találkozó programja hogyan rajzolja ki Isten országát és a megoldás útját előttünk:

A szeptember 28. szombati Találkozó plakátján kiemelten szerepel két mondat. Az első: „Isten a megoldás!”, a második pedig Jézus nagy fohásza a Miatyánkból: „Jöjjön el a Te országod, amint a mennyben, úgy a földön is!” Ez a célunk, egész missziónk célja, hogy Isten országa, mint a Szeretet földje itt legyen és valósággá legyen bennünk és közöttünk, gyógyulást és szabadulást hozva minden résztvevőnek, mindazoknak, akiket a szívünkben hordozunk, de egyházunknak és hazánknak és az egész világnak is. Túl nagyravágyóak lennénk? Nem hinném.
Ugyan miért kellene kisebbíteni Isten végtelen szeretetét és kegyelmét, amellyel köztünk él?
- Isten kegyelmeit ingyen adja – ezt szeretnénk demonstrálni, megjeleníteni mi is, amikor a „Prófétai élet” című füzetünket ingyen ajándékozzuk minden résztvevőnek. Hiszen részesei vagyunk Jézus Krisztus papi, prófétai és királyi küldetésének, akkor éljük is meg azt! Ebben szeretne segíteni minket a kis könyv. (Különben meg az egész program ingyenes... :-) )
- A Találkozón a lelki nap és gyógyító összejövetel reggel 9 órakor kezdődik a törökbálinti templomban, egyórás közös dicsőítő imával, a Caelum együttes vezetésével. Milyen fontos az imádság! Az ima, ami felszáll az égre és megnyitja a menny kapuját, és ami még ennél is több, megnyitja a mi szívünket is, Isten felé fordítja egész lényünket, hogy befogadhassuk minden kegyelmét, amit adni akar nekünk ezen a napon. Jézus életében központi jelentőségű volt az ima – annak minden formájában -, ezért nekünk sem szabad azt elhanyagolnunk. Különösen is jó ilyenkor a közös ima és dicsőítés, hiszen „ahol ketten vagy hárman együtt vannak, ott vagyok közöttük” – mondja az Úr -, „és amit kérnek, megadom nekik”. Márpedig itt nem ketten-hárman szoktunk lenni, hanem többen. (Az elmúlt években megtelt a templom, reméljük, most is sokan meghallják a hívást és eljönnek, hogy együtt lehessünk Isten országában.)
- A közös ima után 10 órától előadások és tanúságtételek következnek. Témánk Isten országa, egyik előadónk Varga János SVD atya lesz – aki a gyógyító misét is bemutatja majd -, aki két évtizedet töltött latin-amerikai misszióban. (Élvezetes tanúságtételét hallhattuk megtéréséről és hivatásáról a május 1-i regionális karizmatikus találkozón, a videófelvétel fent van a honlapunkon és a youtube-csatornánkon, érdemes megnézni!) Árki Kornél testvérünk Csákvárról jár át feleségével együtt a hétfői közösségi alkalmainkra, ott szerettük meg nyugodt, komoly és elmélyült tanításait és ezért kértük meg, hogy legyen előadó a Találkozón is. Ferenczy István a Damian Stayne nevével fémjelzett Cor et Lumen Közösség tagja, itt élnek családjukkal együtt a törökbálinti életközösségi házukban, s ő fog tanúságot tenni életformájukról és küldetésükről. Én pedig (Sipos Gyula) Isten megoldásairól fogok beszélni, Isten országának növekedéséről közöttünk.
- Az ebédszünetben szokás szerint egy kis agapéval, pogácsázással, szeretetvendégséggel is készülünk, hogy így is együtt lehessünk, beszélgethessünk egymással.
- Délután 2 órakor kezdődik a szokásos gyógyító mise, utána közbenjáró imaszolgálat. Hisszük, hogy Isten ma is gyógyít, szabadít, erősít, tanácsot ad, megújít. Tudjuk, hogy mennyi baj és nehézség, betegség és nyomorúság nyomja életünket, de azt is, hogy Isten mindig készen áll a segítségnyújtásra. Mivel pedig többször megtapasztalhattuk már Isten kegyelmét – tanúságtételek olvashatók a honlapunkon -, ezért bátran imádkozunk most is mindezekért, és mindenkiért.
- Isten ajándékozott meg minket tehetségekkel és képességekkel és mi bátorítani szeretnénk mindenkit, hogy ne rejtse el, hanem fedezze fel és bontakoztassa ki talentumait. Ezt tesszük mi is a Szeretet Földje Alkotóközösségben, ezért a Találkozó programjának részeként nyílik meg az idei kiállításunk délután fél 5-kor – a lelki nap után -, a Szeretetláng kápolna és közösségi házunkban (5 perc kényelmes séta a templomtól), szintén egy kis örömünneppel, agapéval, stb.
- A Találkozóra jelenik meg új könyvünk, az „Isten a megoldás! – Isten országáról, a Szentlélek ajándékairól és a kiengesztelődés szolgálatáról”, amit kedvezményes áron lehet megvásárolni, ahogy a többi kiadványunkat is.
Szeretettel várunk benneteket, gyertek el, hogy örömünk legyen és veletek együtt teljes legyen!
Imával és szeretettel: Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
A Találkozó plakátja: https://szeretetfoldje.hu/index.php/lelki-napok/21410-szeretet-foldje-talalkozo-2024

You have no rights to post comments