Több mint 365 millió keresztényt üldöznek világszerte – Közzétették az Open Doors 2023-as jelentését
Január 17-én tették közzé az Open Doors keresztény emberi jogi szervezet 2023-as évre vonatkozó jelentését, amely a világszerte tapasztalható keresztényüldözésről ad képet.
Tanúságtétel már a csecsemő Jézusról is
"Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak." (Lk 2,36–40)
Isten emberek által tesz tanúságot önmagáról.
Adj erőt és bátorságot Istenem, hogy mindig tanúságot tudjak tenni Rólad! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Sikeresen klónozott főemlősfaj - de milyen áron?
Újabb eredményesen klónozott fajként kerül be a történelembe a rézuszmajom, azonban a tudományág egyre nagyobb korlátokkal találja szembe magát az eljárások során. A Retro névre hallgató rézuszmajom még 2020-ban látta meg a napvilágot. Most már több mint 3 éves, és teljesen egészséges – állítja Falong Lu a Nature Communications című folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője. A rézuszmajom azonban olyan szinten egyedülálló, hogy a kutatócsoport azóta sem tudott egy második élveszületett egyedet produkálni.
A Lélek arra indította
"A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei..." (Lk 2,22–35)
Jézus most is ott van a templomainkban, a Lélek pedig most is indít minket...
Segíts Uram, hogy le tudjam győzni önszeretetemet, amely távol tart tőled! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy szép példa: Ukrán fiatalok újjáépítik a lerombolt házakat
Kijevi ukrán fiatalok "Hozzuk helyre együtt" nevű hétvégéket szerveznek, hogy az orosz megszállás által feldúlt szegény falvaknak segítsenek az otthonok ingyenes kitakarításával és újjáépítésével.
Mégsem ufo az ufo...
Jaime Maussan mexikói újságíró tavaly szeptemberben azt állította a mexikói parlamentben, hogy a nála lévő két test földönkívüli eredetű, ráadásul akár 1800 évesek is lehetnek. Később azt is állította, hogy a maradványok DNS-ének 30 százaléka ismeretlen fajtól származik. Nem először állt elő hasonló kijelentésekkel a mexikói újságíró: 2015-ben azt állította, hogy egy földönkívüli testét találta meg. Később azonban kiderült, hogy az egy mumifikálódott ember, a test pedig egyedül azért volt apró, mert egy gyermeké volt.
Engedelmesség Istennek és egymásnak
"József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba." (Mt 2,13–18)
József nem hitetlenkedik, Mária nem lázadozik, mindketten engedelmeskednek...
Segíts Uram, hogy felismerjük akaratodat és engedelmeskedni tudjunk Neked és egymásnak! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Pedagógus béremelés, röviden
A magyar kormány Brüsszelben, a helyreállítási forrásokkal kapcsolatban folytatott tárgyalásokon vállalta, hogy a korábban közölt 2028-as év helyett már 2026-ig olyan jelentősen megemeli a pedagógusok bérét, hogy az 2026-ra elérheti a hazai diplomásátlagbér nyolcvan százalékát...
Szent Család
"Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott." (Lk 2,22-40)
Tudunk-e még gyermeki hittel, ámulva rácsodálkozni Isten ígéreteire és tetteire?
Segíts Uram, hogy családunk a Szent Család mintájára tudja élni életét! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Dohányzás hatása az agyra
Régóta ismert, hogy a dohányzás káros a tüdőre és a szívre, de azzal már kevésbé foglalkoztak, hogy milyen hatással bírhat az agyra. Egy kutatócsapat dr. Laura J. Bierutnak, a WashUMed Health & Behavior Research Center igazgatójának vezetésével a dohányzás káros hatásaival kapcsolatos jelenlegi ismereteket szerette volna bővíteni.
Heti könyvajánló: Isten akaratának felismerése életünkben; Isten és a golf...

Ha hisszük, hogy Isten van és szeret minket, akkor tudjuk azt is, hogy tanácsaival a legjobbat akarja nekünk. De vajon felismerjük-e, megértjük-e, amit mondani akar nekünk?
