Jézus gyógyít és szabadít

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2021. január 14. csütörtök

"Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: Akarom! Tisztulj meg!” (Mk 1,40–45)
Jézus látja a mi elesett állapotunkat, testi-lelki lepráinkat és nekünk is segíteni akar.
Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek, gyógyíts meg és meggyógyulok! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Tüntetés az oktatásért - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2022. október 24. hétfő

Vasárnap délután nagyszabású tüntetést szerveztek civilek a tanárokért. A több tízezres tüntetésen több ismert tanár, aktivista, diák, művész is felszólalt. A szónokok leginkább a tanárok bérrendezését és az oktatás megreformálását követelték, többek között érdemi és nyilvános párbeszédet, kisebb terhelést, felelős oktatási minisztériumot és versenyképes bérezést követelnek.

Ferenc pápa: Kérjük Jézust, szabadítson meg függőségeinkből, rabságainkból!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. január 29. hétfő

Január 28-án a Szentatya déli Úrangyala imádságán jelen voltak a római egyházmegye Katolikus Akciójához tartozó gyerekek a város iskoláiból és plébániáiról érkezett társaikkal együtt, akik a „béke karavánjával” zárták a januárt. Nevükben egy kislány olvasta fel a pápa mellől az egész világnak címzett békeüzenetüket. Az alábbiakban közreadjuk a Szentatya teljes beszédének és a békeüzenetnek a fordítását.

Jézus gyógyít és szabadít

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2021. január 13. szerda

"Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött." (Mk 1,29–39)
Jézus ma is gyógyít, szabadít, kérjünk, keressünk és zörgessünk nála állhatatosan.
Kihez mehetnénk Uram, az örök élet igéi nálad vannak! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Két Teréz-anyás videó

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2022. október 23. vasárnap

Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a Lélekgyógyító misszió videóit a youtube-ról:
Teréz anya imája a családokért: https://youtu.be/4fGjZ5u35TU 
Teréz anya bölcsességei: https://youtu.be/sAQJpUCVcNk 

Tenyérjósló szerkentyűvel segítették volna a diákok pályaválasztását

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. január 28. vasárnap

Felrobbant az internet, amióta kiderült, hogy a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség tenyérjóslásos módszerrel akar segíteni a diákoknak a pályaválasztásban. A neurostimulátoros készülékes alkalmazást január 23-án mutatta be Marinela Marc, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség vezetője. A tanfelügyelőség 2500 eurót fizetett a szerkentyűért...

Szükséges a szabadulás

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2021. január 12. kedd

"Jézus ráparancsolt a tisztátalan lélekre: Hallgass el, és menj ki belőle!” (Mk 1,21–28)
Vajon a mi szavaink, tetteink mögött milyen motivációk húzódnak meg?
Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek, szentelj meg, hogy tiéd legyek! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

VIII. Keresztény Film- és Könyvnapok

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2022. október 23. vasárnap

Keresztény Film- és Könyvnapok 2022. Október 28-29-30-án az ismert régi helyszínen, az Uránia filmszínházban (1088 Budapest, Rákóczi út 21.):

Egy központi üzenet

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2021. január 11. hétfő

„Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,14– 20)
Ez Jézus Krisztus egyik központi, kihagyhatatlan üzenete.
Segíts Uram, hogy egyre mélyebben megérthessük és megcselekedjük akaratodat! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Születés, halálozás, házasodás - a legfrissebb statisztikai adatok

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. január 26. péntek

Az előzetes adatok szerint 2023 decemberében 6565 gyermek született, és 11 727 fő halt meg. 2022 decemberéhez képest a születések száma 12, a halálozásoké 7,2, a házasságkötéseké pedig 4,1%-kal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A tavalyi évben 85 200 gyermek jött világra, 3,7 százalékkal, 3291-gyel kevesebb, mint az előző évben. Ezen belül:

A világon eddig megjelent könyvek száma - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2022. október 23. vasárnap

A Google szerint 2010-ig 129.864.880 könyvet írtak - ez a szám azóta nyilván egyre nagyobb. Egyes mérések szerint évente nagyjából 2-2,5 millió könyvet adnak ki világszerte, tehát 12 év elteltével (ha 2,2 millióval számolunk) akkor 156.264.880 címnél járhatunk.