Szövetségben Istennel
„Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.” (Lk 22,14–20)
Isten kezdeményezte velünk a szövetséget, megkötötte, és Ő meg is tartja.
Köszönöm Uram, hogy szövetségben lehetünk veled - kérlek segíts, hogy ne bontsuk fel azt soha! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A pápalátogatás részletes programja
Ferenc pápa 2023. április 28-30. között hazánkba látogat. A három nap részletes programja itt:
Ferenc pápa: A türelem a keresztény élet „nélkülözhetetlen vitaminja”!
Március 27-én a VI. Pál teremben tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta a főbűnökről és az erényekről szóló katekézissorozatát. Az 1Kor 13,4a–5b.7 újszövetségi szövegrészlet alapján a türelem erényéről elmélkedett. Mivel kigyógyult a hetek óta tartó felső légúti betegségből, már maga olvasta fel katekézisét, melynek fordítását az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk.
Szolgáló Szeretet
"Ha valaki közületek ki akar tűnni, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája!" (Mk 10,32–45)
Isten mindmáig szolgál minket, így hát nekünk is szolgálnunk kell egymást.
Íme az Úr szolgája, legyen nekem a Te igéd szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Jön Ferenc pápa - az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleménye
"Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye egész közössége örömmel értesült arról, hogy Ferenc pápa 2023. április 28-30. között hazánkba látogat. A Szentatyával való találkozások színhelye Budapesten lesz, ami külön öröm mindannyiunk számára.
Érkezik az első egész estés magyar animációs dokumentumfilm
Érkezik a hazai multiplexekbe az első egész estés, magyar animációs dokumentumfilm, a Kék Pelikan. Csáki László filmje visszarepíti a nézőt a kilencvenes évek rendszerváltás utáni Magyarországára, ahol hiába adatott meg a szabadság az immár lebontott vasfüggöny mögötti országnak, a magas vonatjegyárak miatt kevesen engedhették meg maguknak, hogy valóban utazzanak. Ezt a zavaros állapotot gyűri le három furmányos fiatal (Ákos, Laci és Petya), akik kikísérletezik, miként lehetne „okosba” megoldani a problémát.
Mi lesz velünk?
„Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap... és örök életet." (Mk 10,28–31)
Istent nem lehet túlszárnyalni nagylelkűségben.
Köszönöm Uram gondviselő szeretetedet! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ma kezdődik a Jézus élete szeminárium
6 alkalomból álló sorozat - előadás és kiscsoportos beszélgetés - indul Törökbálinton a Szeretetláng közösségi házban (Dózsa Gy. u. 46.) a nagyböjti időszakban hétfőnként 19 órától. Első alkalom: február 27. hétfő 19 óra. A hétfői alkalmak másfél órásak: közös ima, előadás és kiscsoportos beszélgetés. Előadó: Sipos Gyula A program ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
Íme, a te anyád!
"Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” (Jn 19,25–27)
Jézus gondoskodik édesanyjáról, hogy ne jusson a szegény özvegyek sorsára...
Köszönöm Uram, hogy gondviselő szereteted velünk van mindenkor! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Magyarország helye az átlaghoz mért uniós GDP-listán
Az Eurostat gyorsbecslése alapján a 2023-as magyar bruttó nemzeti össztermék vásárlóerő-paritáson számolva az uniós átlag 76 százalékán állt. Ezzel a 27 tagállamból a 22. helyen állunk a szintén 76 százalékos Horvátországgal együtt.
A Szűzanya 2023. február 25-ei üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Térjetek meg, bűnbánó ruhába és személyes mély imába öltözzetek, és alázatban kérjétek a Magasságbelitől a békét. Ebben a kegyelmi időben a sátán el akar csábítani bennetek, de ti, kicsi gyermekek, nézzetek a Fiamra és lemondásban és böjtben kövessétek Őt a Kálvária felé. Veletek vagyok, mert a Magasságbeli megengedi nekem, hogy szeresselek és a szív öröme felé vezesselek benneteket a hitben, amelyben azok növekednek, akik mindenek felett szeretik Istent. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Medjugorje, 2023. február 25.
