Turgenyev: A szeretet ösztöne

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2019. július 26. péntek

Vadászatról tértem meg és a kerti úton mentem hazafelé. A kutyám előttem futott. Hirtelen megállt, aztán lassabban kezdett előrelopózni, mintha vadat szimatolna. Végignéztem az úton és egy fiatal verebet pillantottam meg. A csőre még sárga volt és a feje pihés. Leesett a fészekből, mert a szél lerázta a nyírfáról. Most a porban vergődött és kiterjesztette szárnyait.

Márciusi munkáinkból

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2022. március 04. péntek

A nagyböjt idején Isten népe még inkább beleáll a küzdelembe, Jézus Krisztus szavai szerint, aki azt mondta: "mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.” (Mt 17, 21) A viszály, a harag, a gyűlölet és háborúság szellemei felett különösen is győzhetünk a nagyböjti időszakban. Emellett - és a heti közösségi összejöveteleinken túl -, azonban még több mindennel foglalkozunk:

Három tényező az Isten országában való sikeres élethez

Kategória: Eheti
Megjelent: 2024. szeptember 30. hétfő

A szombati Szeretet Földje Találkozón Isten országáról beszéltem és buzdítottam arra, hogy higgyük el, hogy Isten a megoldás a világ bajaira, ő tudja a választ minden problémára, tehát legyünk bátrak, kérjük kegyelmeit és éljük meg Isten országának valóságát. Mivel ott nem akartam hosszan beszélni, ezért most itt egészítem ki a szöveget három olyan tényezővel, ami megalapozza és sikeressé teheti életünket Isten országában. Részlet a Találkozóra megjelent „Isten a megoldás!” című könyvből:

Igemagyarázat 2025/22: Ahogy az Atya megdicsőíti a Fiút és a Fiú az Atyát (Lk 9,28-36)

Kategória: videók
Megjelent: 2025. augusztus 06. szerda


A 2025. augusztus 6-i evangélium és magyarázata. A mikrofon előtt: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106

Jézus példát ad

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2026. április 02. csütörtök

"Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének." (Jn 13,1-15)
Jézus példát ad az alázatos, szerető szolgálatból az utolsó vacsorán a lábmosással...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

Egy önimádó ember - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. április 30. csütörtök

A függetlenség 250. évfordulóján olyan amerikai útlevelek sorozatát bocsátják ki, amelyek belső borítóján Donald Trump elnök arcképe látható. A speciális kiadás ideiglenesen egyes helyszíneken alapértelmezetté válik. Az elnök portréja a Függetlenségi Nyilatkozatra és az amerikai zászlóra helyezve jelenik meg, valamint arany színnel megjelenített aláírás is szerepel benne. A bejelentés része egy szélesebb körű változtatássorozatnak, amelynek keretében Trump neve és arcképe más állami felületeken is megjelenik: emlékérme kibocsátását hagyták jóvá, valamint az elnök aláírása a dollárbankjegyeken is feltűnik, ami első alkalom a történelemben hivatalban lévő elnök esetében. Szövetségi intézmények épületein és különböző programok elnevezéseiben is megjelent az elnök neve és képe.

Jézus Krisztus mennybevételének rendkívüli jelentőségéről

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. május 17. vasárnap

Jézus Krisztus életéről gondolkodva újra és újra végig kell elmélkednünk feltámadásának és mennybe fölvételének mély titkait is. Nem véletlen, hogy Márk az evangéliumának utolsó mondataiban a feltámadás és mennybemenetel jelentőségéről ír, összekapcsolva azt a keresztények küldetésével és csodás tetteivel: „Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölvétetett a mennybe, és ül az Istennek jobbja felől. Azok pedig elmentek és hirdették az igét mindenütt. Az Úr velük együtt munkálkodott, s a tanítást az azt kísérő csodajelekkel megerősítette.” (Mk 16, 19-20)

Szeretet történetek - előrehozták a karácsonyt a haldokló kisfiúnak

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 13. szerda

Előrehozták a karácsonyt egy haldokló kisfiú kedvéért az ohioi Port Clintonban. A 13 éves kisfiút, Devin Kohlmant tavaly diagnosztizálták agyrákkal, és az utolsó kívánsága az volt, hadd töltse otthon a kedvenc ünnepét - írja az Abc News.

Szeretet történet: Jajszó nélkül

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2019. július 22. hétfő

- Késő éjjel súlyos beteg asszonyhoz hívtak - meséli egy orvos emlékirataiban.

Előadás a magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2017. augusztus 17. csütörtök

Imaóra, előadás, zenés dicsőítés... "Kedves Családok és Testvérek! Augusztus 19-én is hív és vár bennünket a Mindenható és gyógyító Isten, hogy dicsérjük és imádjuk Őt...!!! Ezen a napon előadás is lesz a magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról és imaóra hazánkért. Program:

Alkotónap, lelki délután, kiállítás, nagyböjti programok, egyebek

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2022. február 22. kedd

A következő napok programjaiból válogattunk ide a Munkanaplóba néhány dolgot: