Gondoskodó szeretet
"Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek." (Jn 6,1–15)
Isten gondoskodó szeretetét és túláradó kegyelmét mutatja meg Jézus a csodálatos kenyérszaporításban.
Köszönöm Uram, hogy velünk vagy életünk minden napján! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: A rózsafüzér húsz titka és a gyógyító kilenced + Krisztus győzelmes keresztútja

Húsz titok - húsz elmélkedés szövegben és rajzban, valamint húsz imádság, a gyógyító kilenced bemutatása és alkalmazása és végül a Krisztus győzelmes keresztútja.
Trombózisra utaló jelek
A trombózis Magyarországon évente több, mint ezer ember halálát okozza, úgyhogy nem árt tudni, hogy milyen jelek utalhatnak rá. Íme, ezeknek a tüneteknek a megjelenésekor érdemes orvoshoz fordulni! Trombózisról, akkor beszélhetünk, amikor egy vérrög megakad a mélyen fekvő vénákban, jellemzően a lábban és a medencében, de akár az agyban is megtörténhet ez.
A megkülönböztetésről
"Amikor felnövekedett a vetés, és már kalászba szökkent, akkor előtűnt a konkoly is." (Mt 13,24–30)
Együtt nő a jó és a rossz, meg kell tudnunk különböztetni őket...
Drága Istenünk, add meg nekünk a megkülönböztetés ajándékát! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Krisztus feltámadt, alleluja!

Áldott húsvéti ünnepeket mindenkinek!
Uniós törvény a légszennyezettség visszaszorítására
A légszennyezés számos nagyvárosban, így Budapesten is komoly problémát jelent. Egy becslés alapján Európában évente 300 ezer ember idő előtti halálát okozza. Most az Európai Parlament (EP) elfogadott egy törvényt, amely a légszennyezettség visszaszorítását szolgálja. A szabályozás értelmében akár kártérítést is kaphatnak azok, akiknek emiatt károsodik az egészsége – bár csak 2030 után, ugyanis a javaslat akkor lép érvénybe.
Istenben élni
"Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok." (Jn 15,1–8)
Ha Istenben maradunk, Isten is éli a mi életünket...
Add Uram, hogy a Te gondolataidat gondoljuk, szavaidat szóljuk, tetteidet cselekedjük, szívünk és életünk egészen a Tiéd legyen! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Háborús hírek + ima a békéért
Tömeges kitelepítés, deportált gyerekek, terrorbombázás, Oroszország pedig mindent tagad - hírek + ima:
Az én Atyám a ti Atyátok
"Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” (Jn 20,1–2. 11–18)
Jézus testvéreivé fogad minket a közös Atyában.
Köszönöm Uram, hogy örökbe fogadtál minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Süllyedő városok a világban
Egy új tanulmányból kiderült, Kína nagyvárosai vészesen süllyednek a talajvíz kitermelése és az épületek súlya miatt. A gyors urbanizáció több millió ember lakhatását veszélyeztetheti. Az érintett városok között van Peking és Tiencsin, Észak-Kína legnagyobb part menti városa is.

