Földrengés Magyarországon
A megszokottnál jóval nagyobb földrengést lehetett észlelni Magyarország déli felén szombat délelőtt. Ennek pedig az utórengései is megérkeztek délután, amelyek ugyancsak viszonylag magasak voltak. Azóta pedig már több videó is kering az interneten a földrengésről.
Isten igéjének szónoka – 90 éves Raniero Cantalamessa bíboros, kapucinus szerzetes
Július 22-én töltötte be 90. életévét Raniero Cantalamessa kapucinus szerzetes, aki 1980 óta a Pápai Ház szónoka, számos könyv és tanulmány szerzője. Ferenc pápa kreálta bíborossá 2020. november 28-án, de ő nem kérte püspökké szentelését, hogy továbbra is viselhesse a ferences habitust. 1979-ben hagyott fel a tanítással, hogy teljesen Isten igéje hirdetésének szentelje magát.
Jézus az ellentmondás jele
"Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” (Lk 2,22–40)
Vajon mit szól a szívem a Szeretethez, a hűséghez, a tisztasághoz, Isten igazságaihoz?
Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek, szentelj meg, és veled élek, most és mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Orosszá kényszerítés + ima
A Nemzeti Ellenállási Központ jelentése szerint Oroszország elégedetlen az orosz útlevelek alacsony számával, ezért az orosz irányítás alatt álló Luhanszki területen élő 14 és 18 év közötti fiatalok kénytelenek lesznek orosz útlevéllel rendelkezni október 1-jéig – írja a The Kyiv Independent. Az orosz útlevelek elfogadása érdekében különböző, ösztönző célú „jutalmakat” kapnak: például ingyenes nyaralást biztosítanak a gyerekeknek. Ha azonban egy szülő úgy dönt, hogy nem veszi át az orosz útlevelet, akkor elveszítheti a szociális juttatásokat, ami megakadályozná, hogy gyermekei oktatásban részesüljenek.
„Örülök, hogy tehettem valamit Jézusért” – Interjú a gyémántmisés Katona Istvánnal
Osztatlan figyelem, kedves közvetlenség, nyugalom, alázat és derű – a 84 éves, pappá szentelésének 60. évfordulóját ünneplő Katona István atyával élmény a beszélgetés. A karizmatikus megújulás lelkiatyja, a Szentlélek-szemináriumok magyarországi meghonosítója, gyóntató, lelkivezető vall útjáról, a papság feladatáról, az istenkapcsolatról. Elmondja, miért hálás és hogy mit vár a jövőtől.
Megérinteni Jézust
"Így gondolkodott magában: Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok. És azonmód megszűnt a vérfolyása." (Mk 5,21–43)
Jézus megérinthetjük imáinkkal, és a szentáldozásban egészen egyesülhetünk vele...
Jézus érints meg, tedd rám a kezed, érints meg, gyógyíts meg... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy újabb megmenekült kisbaba
„Reggel 7 órakor a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Madarász utcai babamentő inkubátora újszülött elhelyezését jelezte kollégáinknak. Az újszülött kislány, 2100 gramm súlyú, az orvosi vizsgálatok alapján egészséges, gondos ápolásban, folyadékpótlásban és táplálásban részesül. Intenzív osztályunk Madarász Pannának nevezte el” – írta Facebook oldalán a Heim Pál gyerekkórház.
Az eltűnt pénz nyomában
1452 milliárd forintnyi vagyont tartanak a NER négy nagy oligarcha-csoportjához kötődő magántőke-alapokban. A nem átlátható vagyonokkal együtt valószínűleg bőven több mint 2000 milliárd forintot tart ilyenekben a kormányhoz kötődő oligarchia. A Válasz Online a magyarországi magántőkealapok tavalyi beszámolóit nézte át. A magántőkealapoknál az nem nyilvános, hogy kinek a pénze van bennük. Abból viszont elég könnyű következtetni, hogy melyik magántőkealapot melyik alapkezelő irányítja. Ezek alapján:
Ma kezdődik az atlétikai világbajnokság Budapesten
2023. augusztus 19-27. között Budapesten rendezik Magyarország történetének legnagyobb sporteseményét, az atlétikai világbajnokságot. Több mint 200 országból 2000 atléta érkezik Magyarországra. A verseny fő helyszíne a vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központ, amely Budapest déli részén, a Duna bal partján található.
Mondd el nekik...
"Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” (Mk 5,1–20)
Jézus tanúságtételre hív...
Köszönöm Uram, hogy megváltottál, és Isten népének tagjává tettél! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Mijo Barada látomása a háborúról
"2024.06.23-án 9 órakor Dubrovnik katedrálisában voltam a szentmise kezdete előtt. Szörnyű démonokat láttam, akik a pokol folyosóin járnak. A háború szellemei rettenetes álarcokat hordtak. Még soha nem láttam ilyen szörnyeket. A pánik, a horror, a mészárlás, a kivégzés, a vérfürdő, a pusztítás szellemei. Kezükben hordozták – ha ezt így mondhatjuk, jelképesen –, a tüzet, a háború tüzét.
