Isten hármas szeretetéről
Isten szeretetből teremtett mindent, egészen a teremtményeinek ajándékozta önmagát és arra vágyott, hogy teremtményei viszontszeressék őt. Ha szabad ilyet írni, ez volt Isten víziója a világról, Isten országáról és a vele való teljes életközösségről. Ennek megvalósulása érdekében az embert hármas szeretet-ajándékkal ajándékozta meg. Ez a hármas ajándék a bűn miatt már nem nyilvánvaló és egyértelmű az ember számára, de nekünk lehetőségünk van rá, hogy megismerjük, helyreállítsuk és megéljük azt.
Isten szeretete gyógyít 10: Hittel várni Isten gyógyító és szabadító szeretetét
...és Isten válaszol...- a 2006. november 22-i Mária rádiós adás szerkesztett részlete
A mikrofon előtt: Sipos Gyula
- imádkozzunk együtt, Isten most is meghallgatja imáinkat!
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Megismertetni Jézust
"Ők azonban nem ismerték meg Jézust, mert látásukban akadályozva voltak." (Lk 24,13–35)
Segítenünk kell az embereknek, ahogy Jézus is megsegítette az emmauszi tanítványokat, hogy felismerjék őt.
Drága Istenünk, add kegyelmedet, hogy úgy tudjunk élni, hogy az a Te dicsőségedre és az emberek javára váljon! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Még mindig háború - hírek + ima a békéért
Elrabolt ukrán gyerekek "janicsárképzője"; az orosz társadalomnak egyre nagyobb terheket kell elviselnie; orosz hibrid hadműveletek Európában; nukleáris fegyverrel fenyegetik Kijevet; megadásuk után megolt katonák; orosz drónok Lettországban; a megszállt területek kifosztása... hírek + ima a békéért:
Kifulladt az orosz taktika, 2027-ben is folytatódhat a háború
Oroszország nem tudta áttörni a frontot, ezért Ukrajna infrastrukturális kivéreztetésére váltott. Michael Kofman, a Carnegie Alapítvány vezető elemzője a New York Magazine-nak adott - és az Unian ukrán hírügynökség által szemlézett - interjújában arról beszélt, hogy a konfliktus még legalább egy évig biztosan elhúzódik, és elkerülhetetlenül átnyúlik a 2027-es évre is.
A darwinizmus elakadt – összeomlik az evolúcióelmélet?
Egyre határozottabb azon kutatók hangja, akik a makroevolúció bizonyítékainak felülvizsgálatát szorgalmazzák. Az ELTE egykori vendégprofesszora szerint paradigmaváltás közeleg.
Pünkösdi kilenced 2018. - 1. nap
Kilenc napon keresztül kérjük állhatatosan Istent, hogy árassza ki ránk Szentlelkét, a Vígasztalót, a Bátorítót, a Szeretet Lelkét, hogy bűnbánatra jussunk, megtérjünk és életünk legyen Benne és bőségesen legyen!
Szeretet történetek: A koldus
Volt egyszer egy vidám és kedves család,akik a város szélén laktak egy szép kis házban. Egyik este éppen a vacsoraasztalnál ültek, amikor valaki kopogtatott.
Fakasfalka és szivárvány
„A remény nem egy szokás vagy egy jellemvonás – amely vagy megvan, vagy nincs meg bennünk –, hanem erő, amit kérnünk kell.” – mondta Ferenc pápa a Remény évének első audienciáján szombaton. Szükségünk is van erőre, amely felülemel a hétköznapok hírein, amelyekből csak úgy árad a csüggedés és reménytelenség szelleme. Háború, tűzvész, gazdasági és politikai bajok - nem sorolom. Helyettük két friss élményt, felismerést osztanék meg, az egyik a hétfői közösségi alkalmukon történt, a másik pedig egy könyv olvasásakor.
Szeretet Földje Hírlevél, 2022. október
Kedves Testvérek!
Zsúfolt szeptember, kalandos október... :-) azaz sok minden történt velünk és sok jó program van előttünk, köztük az országos katolikus karizmatikus találkozó október 22-én... A honlapunk minden nap frissül új anyagokkal, ezért érdemes minden nap átfutni... És most néhány hír, program, könyv és videó életünkből:
Az Isten szeretet
Rövid videó: Az Isten a szeretet országát építi, ezzel szemben a sátán a vádoló, a gyűlölet birodalmának ura...
