Anyai szeretet
"Ha szerdánként este hét és nyolc óra között fényt látsz a Mária segíts kápolna ablakából kiszűrődni – azok mi vagyunk. Mióta felújították a kápolnát, minden héten oda járunk, hogy ott imádkozzunk a környéken lakókért, egész Törökbálintért, és persze egész egyházunkért és hazánkért.
Sajtóapostolságunkról
"Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz.” (Róm 10, 13-15) Mi a jó hír hozói szeretnénk lenni és minden lehetséges módon hirdetni azt. Ennek része többek között:
Isten országának felismerése világunkban
El tudjuk-e képzelni, milyen lehetett az Éden a bukás előtt? Amikor még nem volt se bűn, se betegség, se halál, az állatok sem ölték egymást és minden szép rendben, harmóniában és az élet szeretetében egyesült? Vagy hogy milyen lesz az új ég és föld? Hiszen az apostol is azt írja, hogy „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik - igaz, hogy aztán azt is hozzá teszi -, nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által.” (1Kor 2,19-20) Talán bepillantást nyerhetünk még olyan dolgokba is, amiket a gonosz lélek sem lát át, nem ért meg, s amiért végül mindig elbukik?
Varga János SVD atya szentmisében elmondott prédikációja az evangélium szavainak valóságos tartalmáról
- elhangzott a 2025. október 4-i Szeretet Földje Találkozón, Törökbálinton.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Jézus Krisztus életében részesedünk
"Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon." (Jn 6,52-59)
A szentáldozással Jézus Krisztus életében részesedünk.
Köszönjük Uram, hogy veled lehetünk, most és mindörökké, ámen! (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Különleges törvényszéket állítanak fel a háborús agresszió miatt
Harminchat, főként európai ország csatlakozott a hágai különleges törvényszékhez, amelyet azért hoznak létre, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt felelősségre vonják az Ukrajna elleni háborús agresszió bűntettéért. A negyvenhat tagú Európa Tanács külügyminiszterei Moldovában tartott éves ülésükön fogadták el a végrehajtási megállapodást a különleges törvényszék létrehozásáról.
Keresztények és a mesterséges intelligencia
A Barna Group a Gloo-val együttműködésben végzett új kutatása megállapította, a gyakorló keresztények 54 százaléka teljesen vagy legalább részben megbízik az AI tanácsaiban akár olyan fajsúlyos kérdésekben is, mint hogy, mi az élet értelme, sőt, 48 százalék akár a spirituális területen való előrehaladás kapcsán is szívesen meghallgatja a mesterséges intelligencia tanácsait.
Krisztusi só és világosság
Jézus a hegyi beszéd elején, a nyolc boldogság elmondásakor teljesen azonosítja tanítványait önmagával és az Istentől küldött prófétákkal. „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.” (Mt 5, 11-12) Ebben az azonosításban azonban nem csak a rosszat, az üldöztetést, és nem is csak a halál utáni nagy örömet és mennyei jutalmat tárja a hallgatói elé, hanem a hatalmas, Istentől jövő megbecsültséget is. A kiválasztottságról és az ezzel járó felelősségről egyaránt beszél amikor ezt mondja:
Szeretet történet: Kafka és a kislány
"40 évesen Franz Kafka (1883-1924), aki sosem házasodott és nem volt gyereke, átsétált egy berlini parkon, amikor találkozott egy lánnyal, aki sírt, mert elvesztette kedvenc babáját. Ő és Kafka hiába keresték napestig a babát.
Pünkösdi kilenced 2018. - 7. nap
Jöjj Szentlélek, mint az értelem és tudomány, bölcsesség és jótanács, jámborság és istenfélelem és erősség Lelke és segíts, hogy a jövőben buzgóbban szolgáljunk Neked, parancsaidat megtartsuk, és sugallataidat hűségesen kövessük!
Szeretet Földje Hírlevél, 2023. január
Kedves Testvérek!
Először is áldott, boldog új évet kívánunk mindenkinek, Isten minden kegyelmével, amire szükségünk is van és lesz mindenkor. Jöjjenek az év elejei programjaink és terveink, és persze a beszámoló az elmúlt időszakról:
