Ferenc pápa kinevezte Karikó Katalint a Pápai Életvédő Akadémia tagjává Ferenc pápa

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. február 10. szombat

„A Szentatya igen tisztelt Karikó Katalin professzor asszonyt, a Szegedi Tudományegyetem (Magyarország) tanárát a Pápai Életvédő Akadémia rendes tagjává nevezte ki” – adta hírül a Vatikáni Sajtószolgálat február 10-én, délben.

Ferenc pápa: Óvakodjunk a képmutatás nagy kísértésétől!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. november 11. hétfő

November 10-én délben a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el a szokásos Úrangyalát a Szent Péter téren egybegyűlt hívekkel, zarándokokkal. Beszédében a vasárnapi szentmise evangéliuma alapján azt hangsúlyozta, hogy a hatalmi pozícióban lévő emberek mások alázatos szolgálatára használják helyzetüket. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Jézus imádkozik

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. október 05. szerda

"Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát..." (Lk 11,1–4)
Jézus Krisztus, Isten Fia, imádkozó ember volt, aki az Atyához kiáltott szüntelen.
Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Istent dícsőítette a csapat a döntőbe jutást követően

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. február 10. szombat

Az Afrika-kupa második elődöntőjében Nigéria válogatottja Dél-Afrika legjobbjaival játszott, ahol 1-1-es állást követően tizenegyesekkel jutottak a döntőbe. Azért is különleges a nigériai csapat közös imája, mert az országban rendszeresek a keresztényeket ért támadások és elnyomások. Tavaly karácsonykor közel 200 embert mészároltak le és több ezer család vált földönfutóvá, amikor Bokkos városának gyülekezetét muszlim fegyveres erők megtámadták. Augusztusban pedig egy baptista gyülekezet 61 éves pásztorát végezték ki hidegvérrel.  

Biológiai áttörés?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. november 09. szombat

Először szült utódokat klónozott állat, kölyköket hozott világra a virginiai Smithsonian Állatkert NZCBI vadvédelmi intézetében egy kihalás által fenyegetett feketelábú görény. Az anya, Antonia, történelmi tettet vitt véghez, ő az első klónozott állat, amelynek utódai születtek. Az alom három kölyökből állt, de egyikük elpusztult. A megmaradt két kölyök közül az egyik hím, amely a Red Cloud, a nőstény pedig a Sibert nevet kapta.

A jobbik rész

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. október 04. kedd

„Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha." (Lk 10,38–42)
A jobbik rész a Jézussal való személyes együttlét, Isten útján.
Segíts Uram, hogy a sokféle dolog el ne sodorjon tőled! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Kizárták - már meg sem lepődünk, röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. február 09. péntek

Kizárták Putyin egyetlen valódi kihívóját, szabálytalanságokra hivatkozva nem indulhat a jövő havi orosz elnökválasztáson a háborúellenes Borisz Nagyezsgyin. A jelölt ugyan leadott kétszázezer támogató aláírást, de két napra rá az orosz központi választási bizottság már szabálytalanságokat  is talált Nagyezsgyin támogató aláírásainak listájában, és most, nem egészen egy héttel később kizárták őt a részvételből...

Magánymentes várossá akarják alakítani Szöult

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. november 08. péntek

Egy olyan metropoliszban, mint Szöul, Dél-Korea fővárosa, ahol sűrű az élet, és minden az egyéni boldogulás és siker körül forog, több ezer embert érint a magányosság, gyakran az időseket, de egyre nagyobb számban a kamaszokat és a fiatal felnőtteket is.

Mikor lesz már vége? Hírek + ima

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. február 08. csütörtök

Többezer lövedék naponta egy városra; lebombázott szállodában meghalt csecsemő; több, mint 1500 megsérült egészségügyi intézmény; halottak és sérültek a lebombázott 18 emeletes házban; Oroszország évente 4,5 milliárd dollárt fizet Iránnak a drónokért; közben 10,8 milliárd dollárnyi kár az ukrán kultúra, sport és vallás területén... hírek + ima:

Ki az én felebarátom?

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. október 03. hétfő

"A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: De hát ki az én felebarátom?” (Lk 10,25–37)
Akivel épp találkozol és testileg-lelkileg szükséget szenved valamiben.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Ferenc pápa: Szabadon, gyermekként imádkozzunk, ne rabszolgaként!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. november 07. csütörtök

November 6-án a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta katekézissorozatát, melynek címe: „A Lélek és a Jegyes. A Szentlélek vezeti Isten népét Jézushoz, a mi reménységünkhöz.” Mai, tizenkettedik katekézisének témája: „A Lélek közbenjár értünk” – A Szentlélek és a keresztény ima. A pápa kiemelte, hogy a bennünk lakó Szentlélek az, aki lehetővé teszi, hogy valóban tudjunk imádkozni, az élő Istennel kapcsolatba kerülni. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.