Az Őrtüzek Imádság Háza felhívása
"Kedves Testvérünk!
Újra közös imára hívunk Téged a magyar nemzetért, 2024. október 23-án. A nemzeti ünnepek jó alkalmak, hogy együtt, egy szívvel imádkozzunk, közbenjárjunk, dicsőítsük Istent szeretet-tervének megvalósulásáért népünk életében.
Kórházban hagyott csecsemők örökbefogadói mesélik
Anyakönyvezés nélkül élő csecsemő, titkolt terhesség, szifiliszes életadó szülőnek hálás családok. Az SOS Gyermekfalvak Az első anyák napja című kampányában utánajárt, hova kerültek azok az újszülöttek, akiket a szülést követően kórházban hagytak a szülők. A megszólaló anyák mind az örökbeadási folyamat felgyorsítása után kaptak rövid időn belül kisbabát.
Jézus és te meg én
"Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett." (Lk 6,12–19)
Jézus egész éjjel az Atyával tanácskozott, aztán hívott téged és engem...
Köszönöm Uram, hogy meghívtál és Isten országának polgárává tettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az atomtámadást túlélők szervezete kapta a Nobel-békedíjat
A Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadás túlélőinek szervezete, a Nihon Hidankjo kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban Jorgen Watne Frydnes, a Norvég Nobel-bizottság elnöke.
Otthonunk, a Föld
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület „Teremtésvédelmi kalendáriuma” - eúttal egy nagyon fontos halványkék pöttyről szól írásunk.
„Áldott légy, Uram, Földanya-nénénkért,
Ki minket hord és enni ad,
És mindennémű gyümölcsöt terem,
Füveket és színes virágokat.” (Assisi Szent Ferenc: Naphimnusz, részlet)
Az idők jeleiről
"Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság?" (Lk 12,54–59)
Nehéz, de szükséges szembe néznünk az Igazsággal, akkor is, ha ez kellemetlen...
Segíts Uram, hogy ne zárjuk be a szívünket és ne rejtőzzünk el a valóság elől! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa találkozott Zelenszkij ukrán elnökkel
A jelenlegi háborús és humanitárius helyzet, a konfliktus megállításának lehetőségei, valamint az igazságos és tartós béke megteremtése volt a témája Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbeszéléseinek a Vatikánban – közölte a szentszéki sajtóközpont pénteken. Ferenc pápa és az ukrán elnök megbeszélése harmincöt percig tartott.
Egy réges-régi hangyáról

Brazília északkeleti részén egy lenyűgözően jó állapotban megőrzött, 113 millió éves, úgynevezett pokol- vagy lidérchangya fosszíliájára bukkantak, ami a valaha talált legrégebbi hangyamaradvány – a lelet viszont nemcsak emiatt érdekes. A páratlan fosszília 13 millió évvel visszatolja a hangyák ismert megjelenésének idejét a földön, ami több dolgot is megváltoztat bolygónk múltjához köthető ismereteinkkel kapcsolatban.
A sportszelet után búcsúzhatunk a háztartási keksztől is
117 év után nemrégiben befejezte a Győri Otthon háztartási keksz gyártását az amerikai Mondelez édességipari holding. A cég a Győri Keksz Kft. felvásárlása után 2019-ben a kekszgyártást Győrből Székesfehérvárra telepítette, ahol a Pilóta kekszet is gyártották. A Mondelez közleménye szerint azonban 2024 első negyedévében megszüntették a háztartási keksz gyártását, és nem is tervezik annak újraindítását – írja az nlc.hu.
Lángra lobbanó tűz
"Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon." (Lk 12,49–53)
A Szentlélek tüze a Szeretet erejével lobban lángra szívünkben.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke, lobbantsd lángra a szívünk és taníts szeretni minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy jó interjú Kerényi Lajos atyával
Kerényi Lajos atya 98. születésnapjának közeledtével a húsvétra készülve Zsódi Viktor tartományfőnök beszélgetett vele hitről, kétségbeesésről és vigasztalásról, megjelent a piarista rendtartomány honlapján:
