A sportszelet után búcsúzhatunk a háztartási keksztől is

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2024. október 12. szombat

117 év után nemrégiben befejezte a Győri Otthon háztartási keksz gyártását az amerikai Mondelez édességipari holding. A cég a Győri Keksz Kft. felvásárlása után 2019-ben a kekszgyártást Győrből Székesfehérvárra telepítette, ahol a Pilóta kekszet is gyártották. A Mondelez közleménye szerint azonban 2024 első negyedévében megszüntették a háztartási keksz gyártását, és nem is tervezik annak újraindítását – írja az nlc.hu.

A keksz szerepe ugyanis szerintük a fogyasztói kereslet folyamatos csökkenése miatt mára marginálissá vált.
Háztartási keksz híján viszont jóval nehezebb, illetve drágább lesz majd például kókuszgolyót, vagy kekszszalámit készíteniük a magyar háziasszonyoknak. A Termékkritikus néven ismert fogyasztóvédelmi blogger szerint a Győri háztartási keksz eltűnésével mindenki veszít.
A helyettesítő termékek sokak szerint túlságosan kemények, az idősebbek számára különösen nehézkes a fogyasztásuk. Magyarként pedig több mint 100 éves, tradicionális terméket veszítettünk el, amivel a magyar gasztronómiai örökség egy része ismét a süllyesztőbe került.
Az Otthon háztartási keksz árát az utóbbi időben durván megemelte a Mondelez. A Termékkritikus rámutat, hogy az ilyen jellegű emelkedések rombolják a fogyasztói bizalmat, felvetve a kérdést, hogy a drágulás egyes esetekben nem előfutára-e a termék végleges kivezetésének. A Mondelez nyáron klasszikus, diszkoszvetős, ezüstfóliás kis Sport szelet gyártását szüntette meg, 71 év után.
(24.hu)

You have no rights to post comments