Terméketlenségi probléma hazánkban - röviden
Becslések szerint Magyarországon minden ötödik párnál nem fogan meg a vágyott gyermek, sokszor nem szervi baj, hanem traumák vagy szorongások állnak a háttérben. Több mint 300 ezren küzdenek ezzel, a születések 4-5 százaléka már reprodukciós eljárás által valósul meg, évente négyezer gyermek születik így.
Családok, amelyeket megsebzett a háború – Majdnem hétmillió ukrán él menekültként
Az ukrán görögkatolikus egyház püspöki szinódusán bemutatták a háború sújtotta ukrán családok helyzetéről szóló jelentést. Több mint 6,9 millió ukrán él menekültként, közülük 6,3 millióan európai országokban találtak menedéket. Az ukrán menekültek 90 százaléka nő és gyermek. A férfiak maradtak, hazájukat védik, vagy a korlátozások miatt nem tudnak elmenni.
A belső gyógyulásról és az érett emberi természetről
Az előadás elhangzott Törökbálinton a Szeretetláng kápolnában az 2014. október 25-i lelki napon. Előadó: Sipos Gyula
(A fotót az alkalmon Szilvási Istvánné Marika testvérünk készítette.)
Felismerték, de követték-e?
"Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” (Jn 7,40–53)
Felismerték, de vajon kitartottak-e mellette?
Add kegyelmedet Istenünk, hogy felismerjünk és kövessünk is Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Navalnij utolsó mondatai a börtönnaplójából - röviden
Mártírhalála előtt egy hónappal írta: „Hazugságok, és semmi más, csak hazugságok. Recsegve-ropogva fog ez összedőlni. A putyinista állam fenntarthatatlan. Egy napon majd azt látjuk, hogy már nincs ott. A győzelem elkerülhetetlen. De most az a lényeg, hogy ne adjuk fel, és álljunk ki a hitünkért.” (Alekszej Navalnij: Hazafi című könyvéből)
Európa leggyorsabban melegedő részei...
Magyarország és a Balkán Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik, ez a tendencia pedig csak erősödni fog – írja a Másfélfok oldal Szabó Péter, az ELTE Meteorológiai Tanszék munkatársának elemzése alapján. Megemlíti, hogy az idei nyár, a korábbi rekordévekhez hasonló meleget hozott. Az országos átlagok alapján Magyarország már tavaly nyáron is melegebb volt, mint Spanyolország, és csak pár balkáni ország múlta ezt felül.
A Sárkányszelídítők mesesorozat első meséje elmesélve
Wihar szigetek. A Sárkányszelídítők mesesorozat első története elmesélve, képekkel. Mesélő: Gyula bácsi
A mesesorozat meséi is versei képekkel együtt itt olvashatók: https://www.facebook.com/sarkanyszeliditok
Megismerni Istent
"Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek." (Jn 7,1–2.10.25–30)
Isten azért küldte Fiát, hogy általa megismerhessük az Atyát...
Drága Istenünk, nyisd meg a szívünk, hogy egészen megismerhessünk Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Otthon Start lakáshitelek - banki bírálati feltételek
A szeptembertől igényelhető, 3 százalékos fix kamatú Otthon Start lakáshitelnek nem lesz feltétele a házasság és a gyermekvállalás, és felső korhatárt sem szabnak. Hiába felel meg azonban valaki a támogatott konstrukció személyi feltételeinek, a banki hitelbírálaton is át kell menni ahhoz, hogy élhessen a lehetőséggel. Bonyolítja a helyzetet, hogy a hitelbírálati szempontok bankonként eltérőek, így előfordulhat, hogy valakit ez egyik pénzintézet kikosaraz, míg a másik gond nélkül hitelez...
A történelemben először nő egy vatikáni csúcshivatal élén
Ferenc pápa Simona Brambilla nővért, a Consolata (vagy Torinói) Misszionáriusok olasz származású rendi nővérét nevezte ki január 6-án a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma prefektusává, azaz vezetőjévé. A szolgálatában segítője Ángel Fernández Artime bíboros, mint prefektushelyettes. Simona Brambilla nővér, aki március 27-én tölti be 60. életévét, korábban a Consolata Misszionáriusok főnöknője volt.
Krisztus csodái közöttünk
Krisztus csodái közöttünk - Sipos Gyula rövid buzdítása.
A 2014. évi Szeretet Földje Találkozó programja: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/lelki-napok/6083-szeretet-foldje-talalkozo-2014
