Lelki nap és gyógyító összejövetel április utolsó szombatján
Lelki nap és gyógyító összejövetel a Szeretetláng kápolna és közösségi házban 2025. április 26-án, szombaton 10 órától. Téma: “Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mk 1,3) Program:
Egy elkötelezett fiatal élet megkoronázása – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolnát
Szeptember 6-án a ONE Veszprém Arénában XIV. Leó pápa képviseletében Erdő Péter bíboros, prímás boldoggá avatta Bódi Mária Magdolna szüzet és vértanút több mint tízezer hívő jelenlétében.
Nem hisznek a szemüknek
Nyáron két másik családdal együtt nyaraltunk az ?rségben. Egyszer az asztal körül beszélgettünk a kamasz gyerekekkel és elmondtam, hogy id?nként milyen tévesen rögzülnek bennünk az ismeretek. Például látjuk a középkorban játszódó filmekben, olvassuk a könyvekben, hogy a kocsmáros ráharap az aranyra és így ellen?rzi, hogy hamis-e. Általánosan elterjedt vélemény, hogy ha meglátszik a fognyom, akkor valódi az arany – holott ennek pont az ellenkez?je az igaz. (Egyébként is nyilvánvaló, hogy csak az aranynál puhább, kisebb olvadáspontú és könnyen hozzáférhet? anyaggal lehetett hamisítani – például „ólombélést” kapott a pénz…) Ebb?l nagy vita kerekedett, mert senki nem értett velem egyet, meggy?z?déssel mondták, hogy látszania kell a fognyomnak, akkor valódi az arany. Végül a legnagyobb fiam elkérte a karikagy?r?met és teljes er?vel beleharapott – persze eredmény (fognyom) nélkül. Ami elképeszt?, hogy ezek után se hitték el az igazságot!
A Shalom közösség színdarabja a karizmatikus találkozón...
A Shalom közösség színdarabja - és benne a nagyfiam (Sipos Gyuszkó), a 3. perctől a gonosz csábító szerepében (azt is el kell játszani valakinek), nem azért mondom, de a legjobb színész a darabban...
A megkülönböztetés ajándékáról
"Uram, nemde jó magot vetettél földedbe? Honnét van tehát a konkoly?" (Mt 13,24-30)
Ebben az összekeveredett világban szorgos munkával kell megkülönböztetnünk a jót a rossztól, az igazat a hamistól..
Drága Istenünk, add meg nekünk a megkülönböztetés ajándékát! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A cinizmus csúcsa - röviden
Vaszilij Nyebenzja, Oroszország ENSZ-nagykövete a Biztonsági Tanács ülésén kijelentette, hogy az ukrán légvédelem hozzá nem értése okozta a lebombázott városokban a civilek halálát...
Oroszország terve, ahogy a frontvonalról látszik + ima a békéért
Moszkva számára létfontosságú, hogy harccal elfoglalja a Donbászt, miután az ukrán védelmi erők nem hajlandók önként feladni azt – állítja Jevhenyij Dikij, az Ajdar-zászlóalj egykori századparancsnoka. A háborús veterán azokra az OSINT-forrásokra reagált, amelyek szerint Oroszország átcsoportosította erőit, és döntő ütközetre készül Donyeck térségében. Mint mondta, a régió „csont a torkán” az oroszoknak, ugyanakkor a gazdasági helyzetük miatt kétségbeesetten szükségük van egy szünetre. Viszont nem engedhetnek meg maguknak egy fegyverszünetet addig, amíg a Donbászt teljesen el nem foglalják.
Mária titka
2010-ben tartottam egy három részb?l álló el?adás-sorozatot, aminek ezt a címet adtuk: Mária titka. Nem mintha a Sz?zanya titkolni akarna el?lünk bármit is, épp ellenkez?leg! Azonban azt gondolom, hogy mi id?nként teljesen félreértjük ?t és ebben szerepe van azoknak az egyébként helyes teológiai, dogmatikai igazságoknak is, amit egyházunk vall Jézus Krisztus édesanyjáról.
Így például hitigazságként valljuk, hogy Máriát Isten megóvta az átered? b?nt?l – én is hiszem és vallom ezt. De milyen következtetést von le ebb?l a hív? katolikus ember? Ezt mondja: könny? volt Máriának b?n nélkül valónak lenni, hiszen Isten megóvta ?t, még az átered? b?nt?l is.
Tényleg könny? volt neki?
A gonoszság tevékeny és ható ereje
"Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. " (Mt 13,18–23)
Hiába akarja Isten a jót, ha az emberek nem fogadják meg a tanácsait...
Segíts Uram, hogy mi és az egész világ újra a Te útjaidra térjen! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Élő adás a szobából 15. - Meg lehet-e unni Jézust?
Téma: Meg lehet-e unni Jézust? - az adásban imádkozunk is mindazokért, akik nézik, vagy később nézni fogják az adást, Isten gyógyító, szabadító kegyelmét kérve mindannyiunkra... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005
Még jobban kiterjedhet a háború - röviden
Két, az orosz hadseregben harcoló kínai állampolgárt ejtettek foglyul ukrán katonák Kelet-Ukrajnában. Megszerezték a kínai állampolgárok iratait, személyes adatait és bankkártyáit, és őrizetbe vették őket. Az, hogy Oroszország közvetlenül vagy közvetve bevonja Kínát a háborúba, egyértelmű jelzés arra, hogy Putyin nem akarja befejezni a háborút. Ezzel is keresi a módját annak, hogy folytathassa a harcot...
