Hogyan tapasztalhatom meg, hogy Isten meggyógyítja a lelki sérüléseimet?
"Sokan kérdezik tőlem, hogy régóta kérik Istentől a lelki sebeik gyógyulását, komolyan imádkoznak ezért, és mégsem tapasztalnak semmilyen gyógyulást. Mi lehet ennek az oka? Természetesen nagyon sok lehet, de a leggyakoribbnak azt látom, hogy teljesen mást várunk Istentől, mint amit kaphatunk Tőle.
Szép új iszlám világ
Egykor, a II. Világháború kirobbanásának idején egy angol képviselő ezt írta Churchill-nek, a háborús kabinet vezetőjének: „a hitleri Németország egy hihetetlenül fiatal, férfias, dinamikus és erőszakos mozgalmat testesít meg, amely megállíthatatlanul nyomul előre, hogy elsöpörje a korhadó régi rendet; ezt állandóan szem előtt kell tartanunk, mert ebből fakad a nácik ereje és hatalma.” Elmondhatjuk, hogy ugyanaz a nagy szellemi erő, amely a XX. század elején a náci diktatúra képében gyötörte végig a világot, most a radikális iszlámban testesül meg.
Miért olvassuk a Szeretetláng lelki naplót?
Sipos Gyula előadása elhangzott a 2021. évi Országos Szeretetláng Imatalálkozón. Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Erőszakos hatalom
"Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette." (Mk 6,14–29)
A hatalommal bíró, önigazult ember végül mindenre hajlandó lesz, csak hogy hatalmát védje.
Drága Istenünk, ne engedj minket kísértésbe esni, de szabadíts meg a gonosztól, mert benned bízunk, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Országos szárazság Angliában is
Az Egyesült Királyság kormánya bejelentette, hogy országos jelentőségű vízhiány van Angliában, és még az is elképzelhető, hogy a teljes ország kifogy a vízből, ha a száraz idő folytatódik. Egy ideje már betiltották az országban a locsolást, de a továbbiakban jönnek még korlátozások.
Don Bosco mondásaiból
„Két dologtól retteg az ördög: a gyakori áldozástól és a gyakori Szentség látogatástól.”
„Ha kísértésbe esel, azonnal fordulj őrangyalodhoz, és teljes szívből kérd meg: „Őrangyalom, segíts nekem! Ne hagyd, hogy megsértsem Istent!”
Ferenc pápa szeptember 7-ére böjt- és imanapot hirdetett meg Szíria és a világ békéjéért
A Szentatya szeptember elsején, vasárnap, az Úrangyala-imádság előtt erőteljes felhívást intézett a világhoz Szíria békéjéért.
Közelről
Szombaton a Szeretetláng Fesztiválról hazafelé bementünk bevásárolni egy budaörsi bevásárlóközpontba. Ott láttam két legfeljebb huszonéves vékony fiút, akik elveszetten kóvályogtak ott. Megkérdeztem, mit keresnek, mire tört angolsággal kérdezték, hol lehet itt cigarettát kapni? Hogyan magyarázzam el én, aki szintén nem tudok angolul, hogy itt nem lehet kapni cigarettát? Aztán beálltak a pénztár elé négy darab kis csokoládéval – később kiderült, hogy Szíriából jöttek, négyen vannak – és mutatták a pénzüket a pénztárosnak: néhány tíz forint apróban…
Mi is részesei vagyunk
"Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak." (Mk 6,7–13)
Jézus tanítványaiként mi is részesei vagyunk ennek a küldetésnek.
Kenj fel minket Szentlelkeddel a szolgálatra Istenünk, hogy körül járva jót cselekedhessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Miért szép?
A 4 és fél perces "kis színes" elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2021. június 2-án. Kép és szöveg: Sípos (S) Gyula
Heti könyvajánló: Magyar jelenség - hazánk a hit, remény és szeretet fényében

Ez egy optimista könyv .
Nem kerget illúziókat, nem akar haszontalan emberi fantáziákra építeni. Sőt, épp ellenkezőleg, nagyon komolyan igyekszik számot vetni hazánk jelenlegi morális, társadalmi állapotával, gazdasági vagy épp kulturális és vallási helyzetével - és mégis bizakodó, nem oktalanul. Ez a könyv azért született meg, hogy jól megalapozott reményt keltsen minden olvasóban.
