Végső jelét adta szeretetének

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. április 17. csütörtök

"Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, Jézus még egy végső jelét adta szeretetének." (Jn 13,1–15)
Az utolsó vacsorán példaként megmosta tanítványai lábát, majd egészen nekünk ajándékozta magát az Eucharisztiában.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és segíts, hogy Jézus példája nyomán tudjunk élni, ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Újabb intő jel: Oroszország kilépett a Kínzás Elleni Egyezményből

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. szeptember 30. kedd

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a törvényt, amely hivatalosan felmondja a kínzás, valamint az embertelen vagy megalázó bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezményt. A kilépés következményeként Oroszország többé nem köteles beengedni nemzetközi ellenőröket börtöneibe, így a fogvatartási körülmények feletti független kontroll megszűnik. Ez egyben azt is jelenti, hogy az orosz foglyok panaszait nem továbbítják többé a kínzás megelőzésére létrehozott európai bizottsághoz, amely eddig vizsgálhatta az ilyen ügyeket.

A vasút fejlesztésének fontosságáról hét pontban

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. december 30. kedd

Magyarország földrajzi helyzetéből adódóan az európai körforgás közepén, három jelentős transzeurópai közlekedési folyosó metszéspontján található. Ez az adottság azonban nemcsak lehetőség, hanem teher is: rengeteg ember és áru halad át az országon, miközben az infrastruktúra fejlesztése évtizedek óta féloldalas. Az Egyensúly Intézet most megjelent, Magyarország-kézikönyv című kötetében rámutat: a közúti fókuszú fejlesztések és a vasút elhanyagolása mára fenntarthatatlan, „kétsebességes” országhoz vezetett. Hét pontban mutatjuk be, miért égetően szükséges a váltás.

Az eutanázia aláássa a társadalmi szolidaritást

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 10. csütörtök

André-Joseph Léonard mechelen-brüsszeli érsek felhívja a figyelmet az eutanáziát kiterjesztő belga törvényjavaslat veszélyes társadalmi hatásaira.

Betlehem botránya

Kategória: Eheti
Megjelent: 2016. december 26. hétfő

Néhány napja volt hír, hogy egy magyar származású milliárdos egy nagy talicska dollárt ajánlott fel egy pályázat keretében annak, aki részletesen kidolgozza a Világkormány tervét. Nem új dolog ez, már Kant is egy Világkormánytól várta volna örök béke elérését, ilyen céllal jött létre az I. Világháború után a Népszövetség, majd a II. Világháború után az ENSZ. Azonban ha ez lenne a megoldás, akkor Jézus Krisztus nem a keresztfán végezte volna, hanem királyi palotában és nem Betlehemben született volna, névtelen senkiként.

Ármányos sárkányos 17. mese: Ármány és hadserege csapdába esik

Kategória: videók
Megjelent: 2021. december 16. csütörtök

Az Ármányos sárkányos meséskönyv tizenhetedik meséje: Ármány és hadserege csapdába esik Szöveg: Sípos (S) Gyula, rajzok: Vihart Anna

Nincs semleges terület

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. április 16. szerda

"Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!" (Mt 26,14–25)
Nincs semleges terület, a döntést nem lehet elkerülni: Jézus, vagy a saját akaratom, mennyország, vagy pokol...
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok, kérlek segíts... ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Így is lehet: megállapodtak a tüntetők és a ferences rend egymással

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. szeptember 30. kedd

Megállapodott Hadházy Ákos és a ferences rend – derül ki a ferencesek által a Magyar Kurírban megjelentetett közleményéből. Eszerint az alábbiakban állapodtak meg a független országgyűlési képviselővel:

Hat magzatot mentett meg az abortusztól

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 10. csütörtök

 „Már befizettük a csekket és megvolt az időpont is csütörtök reggel 7 óra. Egész éjjel nem aludtam, interneteztem reménykedtem hátha találok bármi olyat ami megkönnyítheti a döntésem. Rátaláltam erre az oldalra és elolvastam a leírottakat, hogy mennyit szenvedtek azok, akik lemondtak a babájukról. Ekkor eldöntöttem, bármi is lesz ezután, de én megtartom a babákat, és ha kell, egyedül nevelem fel őket. Másnap reggel elmondtam neki, hogy nem vetetem el a babákat, erre nagyon ideges lett, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli magát”- írta januárikommentjében ikerbabak00.

Leó pápa üzenete a taizéi közösség európai ifjúsági találkozójára Párizsba

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. december 30. kedd

December 28-tól január 1-jéig a francia fővárosban tartják a 48. Európai Ifjúsági Taizéi Találkozót. XIV. Leó pápa Pietro Parolin bíboros államtitkár aláírásával küldött üzenetében arra kéri a fiatalokat, hogy „legyenek a béke építői és a reménység hordozói”.

Szegény Zakariás…

Kategória: Eheti
Megjelent: 2016. december 19. hétfő

Pedig milyen jó választásnak tűnt! Pap volt, érett, megbecsült ember. „Igaz ember volt és feddhetetlenül élt feleségével Erzsébettel együtt” – ha rólunk csak a szomszédunk így nyilatkozna! Zakariást pedig a Szentírásban dicsérik így… Minden törvényt betartott és mégis elbukott, mert nem tudott hinni. Örülhetett volna, előre hirdethette volna Isten nagy kegyelmét – ehelyett megnémult. Nincs ezzel egyedül, néha mintha a fél egyház némasági fogadalmat tenne…