Muszlim világ - Hét év börtön és hatszáz korbácsütés járt egy honlapért

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. augusztus 01. csütörtök

Hét év börtönre és 600 korbácsütésre ítélték a szaúd-arábiai hatóságok egy "liberális" szaúdi weboldal alapítóját. Az Al-Watan című lap helyi idő szerint kedden arról számolt be, hogy a szigorú ítéletet egy dzsiddai bíró hozta, aki ugyanakkor ejtette az istenkáromlás vádját, ami halálbüntetéssel is járhat.

Elment a lányom

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. augusztus 06. hétfő

Fiúk sírjatok! Múlt hét pénteken Katica lányom jelöltként beköltözött Budakeszin a Domonkos nővérek rendházába. Régi történet ez, már középiskolás korában azzal sokkolta a fiúkat, akik udvarolni akartak neki, hogy barátkozhatnak, de ő apáca lesz… Egyszer egy férfi megállított az úton és számon kérte rajtam, hogy miért akarom, hogy a lányom apáca legyen! Én ebben ártatlan vagyok – válaszoltam – mosom kezeimet, a lányom úgy dönt, ahogy akar. Hát tehetek én arról, hogy Jézus udvarol neki?

Cigánymisszió, szeretet szolgálat

Kategória: videók
Megjelent: 2022. október 04. kedd

- Tarnóczi Mária előadása elhangzott a 2022. évi Szeretet Földje Találkozón, Törökbálinton  
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Megesett rajtuk a szíve

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. július 08. kedd

"Amikor látta a népsokaságot, megesett rajtuk a szíve, mert olyan fáradtak és kimerültek voltak, mint a nyáj, amelynek nincsen pásztora." (Mt 9,32–38)
Isten látja a szenvedéseinket és segíteni akar, ezért mindig keresi a lehetőségeket és a munkatársakat...
Drága Istenünk adj munkásokat az aratásba és segíts, mert nélküled mindnyájan elveszünk! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

Heti könyvajánló: Isten a megoldás! - Isten országáról, a Szentlélek ajándékairól és a kiengesztelődés szolgálatáról

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. november 25. kedd


Könyvünk három, egymással összefüggő részből áll. Az első bemutatja Isten országának valóságát és növekedését bennünk és közöttünk. Jézus Krisztus mélyen hitte, hogy Isten országa, Isten csodálatos világa valósággá lehet bennünk és közöttünk, és ez az Ország magában rejti a megoldást a világ összes bajára. Mi pedig arra vagyunk hivatva, hogy a saját korunkban feltárjuk és megéljük azt, a Szentlélek segítségével.

Mikor “kész” a méz?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. február 07. szombat

 mikor a méhek befejezték a szárítást - a méz nem azonnal méz: először csak “nedves nektár” – és a méhek ebből csinálnak olyan, tartós, sűrű finomságot, amit mi mézként ismerünk. Képzeld el úgy, mintha a méhek egyszerre lennének mini szivattyúk, párologtató gépek és raktárosok.

Református és bencés szerzetes

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 13. szerda

Olyan, mint a denevér: repül, mégsem madár - a találó hasonlattal saját magát jellemzi Toókos Péter, pontosabban János testvér. Hogy lehet egy református teológushallgató bencés szerzetes? Mi vonzotta e felé az életpálya felé egy református gimnázium egykori vallástanárát? Hogyan zajlik az élet egy mai monostorban? Többek között erről kérdeztük az első református szerzetest.

Az útmutatás hiánya

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. július 30. hétfő

Feleségem régi kívánsága teljesült, a hétvégén két baráti családdal felmentünk a Magas Tátrába a Lomnici nyereghez túrázni, meg szép templomokat nézni. (Két sokórás erős menetünk is volt a hegyre, esőben a kövek között, én meg rájöttem, milyen jó, hogy én az Alföldre születtem, napsütéses sík vidékre... :-) ) Nem erről akarok azonban írni, hanem először egy meglepő dologról, ami mintha egész Szlovákiára jellemző lenne.

Megérinteni Jézust

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. július 07. hétfő

"Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok." (Mt 9,18–26)
Isten Fia bele van öltözve az Eucharisztiába, hogy megérinthessük és egészen eltöltődhessünk vele...
Köszönöm Uram, hogy magamhoz vehetlek Téged az Oltáriszentségben! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

Az Istennel való egyesülés útja - Élő Szeretetláng szeminárium - 4. előadás: Misztika

Kategória: videók
Megjelent: 2022. október 03. hétfő

Előadó: Sipos Gyula
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Békéről beszélnek, de még erősebben lőnek - háborús hírek + ma a békéért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. november 25. kedd

Nagyszabású támadás Kijev ellen ma hajnalban; tömeges dróntámadás; legalább félmillió halott és sebesült ukrán katona; orosz áfaemelés; minden nap támadás, minden nap halottak... hírek + ima a békéért: